A téli szünet egyik szenzációja volt, hogy kommentjeink egyik állandó céltáblája, a HR partnerek példaképe, Matyi Dezső ezúttal saját magát tette lapátra a pécsi csapatnál. Ebből az alkalomból pécsi levelezőnket, housemd szaktársat kértük fel, hogy vendégszerzőként adjon látleletet a baranyai helyzetről. Következzen egy enciklopédikus tömörségű dolgozat a pécsi labdarúgásról, múlt, jelen, jövendő.
Amikor kézhez kaptam Vérfarkas kolléga megtisztelő felkérését, hogy írjak pécsi szemszögből Matyi Dezső távozásáról, kicsit szabódtam magamban: rájöttem ugyanis, hogy most le fogok bukni, hogy feleannyira sem értek a focihoz, mint a ’Biztos törzsközönsége. Szóval, kevesebb sportszakmai és talán több társadalmi tartalom lesz ebben az írásban: főleg arról, honnan indult, és hova tart a pécsi labdarúgás?
Előjáték, a női olvasók kedvéért hosszan
Egyetlen focicsapat nem független attól a közegtől, várostól (jó, egyes esetekben falutól), amelyben működik. Pécs büszkén hirdeti magát, mint a kultúra városa, sőt, fővárosa (lám, szimbolikus is a könyvkereskedő Matyi felemelkedése…), de a várost naggyá, jelentőssé és magyar viszonylatban gazdaggá a bányászat tette: szén és uránérc. A virágkor valahol a nyolcvanas években van: akkoriban a PMSC (ld. még: a Munkás) foci és két kézilabda-szakosztályt, a PVSK két kosárlabda-szakosztályt versenyeztetett az első osztályban. Az alsóbb osztályokban a vasút, a gázmű, a sörgyár, a bőrgyár, a posta, a bánya és az egyetem csapatai is rúgták a bőrt: szép nagy bázis volt, és a csapat híres volt utánpótlásáról. Különösen egy bizonyos Garami József, aki évekig dolgozott a fiatalokkal, mielőtt beugróként 1985-ben benttartja a csapatot, és felépíti a helyi foci arany (na jó, ezüst) generációját. Józsi bácsi elsősorban pedagógusként volt zseniális: már Róth Anti is az ő tanítványának tekinthető, majd Mészáros, Lovász, Bérczy, Márton, Turi, az ifjabb Dárdai (alias Palika): bizony, ebben az időben Pécs fontos játékos-exportőr, és olyan nevelőegyesület, ahol nem az Urbáni Magasabb Pedagógia, Avagy Tépjük Le a Fejét divatja hódít (ezt Rátgéber honosítja meg egy másik vonalon, ugyebár). A helyi erőkből (meg félkészből helyben készre nevelt focistákból) összeállt, túlzás nélkül szerethető csapat ezüst- és bronzérmes, MNK-döntős, majd kupagyőztes, elhozza Pécsre a Feyenoordot, a VfB Stuttgartot és hosszú évek száműzetése után az európai kupákban nálunk debütáló Manchester United-et, kispadján az első nemzetközi meccsét játszó (még nem Sir) Alex-szel… szép idők voltak, na.
A hőskor – egy, csak egy legény, ki mit sem változott… kit ismernek fel a kollégák? (a képet innen loptuk)
Aztán jött a fránya rendszerváltás. Talán Pécs összeroskadása nem volt olyan látványos, mint mondjuk Miskolcé, de gondoljunk bele: 1985 tájban Baranya megye második-harmadik volt az egy főre jutó jövedelmek tekintetében, ma nagyjából alulról a negyedik. A bányákat bezárják, a hagyományos könnyűipar is összeomlik, nem sok minden marad, mondjuk a sörgyár (amelynek fő terméke után, hát nem igazán kapkodnak a város határain túl…), vagy az a dohánygyár, amelynek labdarugó szerepvállalását törvények tiltják. Jellemző módon az egész régió legnagyobb foglalkoztatójává az egyetem válik. Nincs pénz, nincs foci. Csúszik is lefelé: elveszti a nevét (gyáván Mecsekre cserélik a Munkást), elveszíti Garamit és évről évre lejjebb küzdi magát, közben megszűnik az a háttér, ami korábban naggyá tette. Van egy reménysugár, a korai kilencvenes évek egy tipikus labdarúgó-kalandora érkezik a városba (bizonyos Tóth Béla), aki az 1994/95-ös szezonra összerak egy ütős csapatot: hazajön Márton, még itt van Dárdai (egy évvel később: itt két gólt lő és gólpasszt ad a Békéscsaba ellen), itt focizik Fatusi – később a Fradival a BL-ben is megfordul, játszik a Grahoppers ellen -, a sokszoros osztrák válogatott Niederbacher, a lengyel Robert Warczycha, valamint Eszenyi Dénes… de csak hetedik a csapat, Béla angolosan el, pénz nincs… Jönnek a liftezős évek: néha fent, máskor lent, van, hogy kft-vásárlással a szezon közepén jutunk fel : de összességében elég kilátástalan vergődés az egész. A városnak új istene van Rátgéber személyében és meg kell hagyni, a többször is a négy közé jutó kosaras-lányok rászolgálnak a figyelemre (más kérdés, hogy aztán ott is jött a pénzügyi összeomlás).
EKG-nak kissé zilált: de ha ráfektetnénk a trendvonalat, nyilvánvaló lenne a hanyatlás…
The Rise of the Dezső
2007 nyarán aztán Matyi Dezső többségi tulajdont szerez a PMFC mögött álló kft-ben. Mai napig nem teljesen egyértelmű, miért teszi mindezt.
Nem állíthatom, hogy ismerem Matyi Dezsőt: egy társasági eseményen be lettünk mutatva egymásnak, de nem kerültünk valódi ismeretségbe. De Pécs kisváros: egy lépésben el lehet jutni bárkihez (vagyis, ha nem ismer mindenki mindenkit, mindenki ismer valakit, aki ismeri a nagy embereket), és ha van is pár sikeres és híres ember, kevés a sikeres vállalkozó. Dezsőről szélsőségesek a vélemények: elég beleolvasni egy-egy helyi fórumba, hogy ez kiderüljön. Egyes vélemények szerint igazi self made man, aki utcai könyvárusból építette ki lányáról elnevezett kiadó- majd könyvesbolt-hálózatát. Mások szerint a rendszerváltás rablóprivatizációjának nyertese, aki üzlethálózatával megfojtotta hazai könyvkereskedők százait. Tényleg árult „ponyváról” a Mecsek áruház előtt, de nehezen hihető, hogy ebből épült volna fel a teljes birodalom. Ami, impozáns, sikeres, és alapvetően nehéz rajta jogos kivetnivalót találni. Nem nagyon lehetett érteni, hogy miért vágott bele a fociüzletbe, amiről lehetett sejteni, hogy nem lesz egy fáklyásmenet.
Különböző legendák igyekeznek magyarázni döntését. Az egyik legegyszerűbb (és életszerűbb), hogy a vele baráti kapcsolatot ápoló Toller Lászlónak, illetve a polgármester tragikus balesetének jelentős szerepe volt az ügyletben. A néhai szocialista néptribun és polgármester, aki elhozta Pécsre az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényt, és állítólag döntő szerepe volt abban, hogy Gyurcsány miniszterelnök lett (bár holtakról ugye jót vagy semmit…) szerette a focit, és igyekezett megmenteni az akkor másodosztályú csapatot. Az nyilvánvaló volt, hogy a városnak erre nincs pénze: itt jöhetett a képbe Dezső. De vajon miért mondott igent? Toller kómához vezető balesete és a felelősségvállalás mellett létezik a városban egy összeesküvés-elmélet, amely egy gigászi adóügyi lebukást, és az utána következő zsarolást sejtet a szerepvállalás mögött. Szerintem viszont a döntő faktor az valamiféle már-már gyermeki kíváncsiság volt. Ezt jól jelzi a borászat története: Matyi nem elégedve meg a piacot uraló könyves cégével, belevágott egy borászati vállalkozásba (úgy, hogy azért a térségben azért elég ütős a konkurencia), a Matias az asztali kategóriában nyomul, hátterét egy valóban high-tech üzem biztosítja: Dezső ezen a piacon is outsider volt, mégis belevetette magát.
A focihoz is így látott hozzá: tökéletesen dilettáns módon és elképesztően türelmetlenül. a következő évekből mindenkiben csak a nagy jövés-menés maradt meg. Gyakorlatilag szinte Tornyi volt az egyetlen a magyarfoci nagy vándorai közül, aki nem ült le a pécsi kispadra… Kis Károly, Nagy Tamás, Róth Antal, Botos Antal, Márton Gábor, Várhidi Péter, valamint Kiss László után jutottunk el ahhoz a Mészároshoz, aki végül feljutott a csapattal (2010/2011) addig inkább kudarcot halmoztunk kudarcra. Ami nyilvánvaló volt, hogy Dezső szeret kézivezérelni, amit az edzők persze rosszul viseltek, a konfliktusok állandóak voltak. Se Nagy Tamás (vele korábban már egyszer feljutottunk), se Róth Antal nem kapott elég időt (bár lehet, hogy Róth csak egy sikertelenségre kódolt edző, bármennyire is szimpatikus emberileg), Márton alapból csak pár meccsre vállalta. Botos idehozatalát senki sem értette akkor sem, Kiss László, a Maldív Szigetek Ostora eleve egy rossz viccnek tűnt, viszont annak örülök, hogy Mágnes Peti piramidális alkalmatlanságának leleplezésében komoly szerepet játszottunk. Mészáros azóta Egerben is taknyolt egy jóízűt, ő elsősorban a szcientológia meghonosításával járult hozzá a hazai labdarúgás fejlődéséhez. De, vele megvolt az áhított NBII-es bajnoki cím, és lendületből nekirohantunk az első osztálynak. Egyébként nem csak az edzőkkel volt rossz viszonya: 2009-ben kitiltotta az Árpád-sávos zászlókat a stadionból, és viszonya a (mit mondjak, nem különösebben befolyásos) pécsi ultrákkal eléggé fagyos maradt (személy szerint mondjuk nem értem, hogyan lesz egy ilyen hagyományú klub – Csak a Munkás! – kemény magja jobbos, ahelyett, hogy mi lennénk a magyar Livorno, de mindegy)
Hónapok száma a PMFC vezetőedzőjeként - csak hogy követhetőbb legyen. Matyi gargantuai étvággyal falta az edzőket... és nagyjából felváltva fogyasztott autentikus, helyi terméket és import ínyencségeket…
Reszkess, OTP-Liga
A lendület Szabolcsig vitt minket: az első osztályú tagságunk megőrzését a Nyíregyháza elfekvő játékosállományának felvásárlásával terveztük, ami azért csak kicsit jobb terv, mint egyetlen X-szárnyúval nekimenni a halálcsillagnak. Luke szerepében Bajzát Peti jött a Mecsekaljára, aki a városi legenda szerint szerződtetésekor rákérdezett, van-e lottózó a stadion mellett? Mészáros nagyon bekezdett, 4/4, javultak az oddsok, repültek a meccsek és repült Mészáros is… - de bentmaradtunk.
Új év, új élet: Dezső persze takarít, is idehozza Supkát, akiről azt hittük, hogy az első jó ötlete. Meg is fogadta, hogy nem rúgja ki. Veszünk játékosnak látszó lényeket is, méghozzá egyre nagyobb pénzekről suttognak, miközben a bevétel lassan csordogál. Nézők alig vannak (közmondásosan drágák is a jegyek), nálunk nem hirdetnek állami cégek, nem ömlik a TAÓ és a város is csak évi 20 millát ad (ugyanannyit mindegyik első osztályú klubnak – ez is megérne egy misét). De továbbra is elég rossz kézzel igazolunk leginkább az állítólag Dárdai tippjére idehozott Okoronkwo a mellékfogás: a legjobban fizetett játékosunk, aki időnként ugyan megvillantotta, hogy tudna ő focizni (nem szórván sok sót az itteni kispesti szívekbe, de nekem éppen a Bozsikban lőtt gólja a legemlékezetesebb), de valahogy nem akart – egy fél évre az NBIII-as tarcsiba száműzték az azóta az Erzgebirge Aue-t boldogító nigériait. Az eredmények elmaradnak, a játék elég pocsék, Supka elkezdett picsogni, mint egy lány, és ekkor jött el Dezső legjobb pillanata: leugatta Supkát, nagyjából a „Te raktad össze a keretet, kussolj és dolgozzál” logika mentén. Némi vicces, vagy inkább szánalmas pávatánc (vagy pávián, hamár, akkormár...) után végül aztán mégsem kellett megennie, amit főzött, és veheti a sipkáját – ami vélhetően megint nem volt olcsó Matyinak – 12 millióról szóltak a hírek... Ez volt talán az első jó döntése: a csapat Supka alatt messze a lehetőségei alatt teljesített. Tavasszal már Márton Gábor és az ő „strómannjaként” Lőrincz Emil ültek a kispadon.
Ennyi keresztnév egyszerre még nem irányított élvonalbeli klubot. Márton nem könnyű ember és nem szereti a külföldieket (akár még szövetségi kapitány is lehet egyszer e logika mentén…nem tudom, hogy a locsolással hogy áll…). Ő kozármislenyi (a pécsi Gyirmót, ugyebár…) sikereit akarja megismételni: fiatal, vagy helyi kötődésű játékosokkal akar dolgozni, lehetőleg külföldiek és nagy nevek nélkül. Takarítunk tavasszal és nyáron, elmegy szinte minden magasabb fizetésű játékos, olyanok is, akik igazán hasznosak voltak (például Akassou). Horror módra indul a 2013-as ősz, de utána visszakapaszkodunk, és láss csodát, elkezd működni, amit Márton kitalált. Vagy majdnem: ő vélhetően Wittrédire építette volna a középpályát, de ő csődöt mond, így inkább Szatmári, időnként Frőhlich meg Koller Krisztián viszi a prímet középen, elől Pölöskey idehozatala (aki azért főleg egy stadinbú’ ki típusú büntetője révén marad emlékezetes) után szárnyakat kapó Grumič magasodik ki: felpasszoljuk, megtartja, birkózik, veszélyes. A csapat motorja Eke Uzoma (akitől nyáron Márton szintén meg akart szabadulni), még akkor is, amikor középpályás labdaszerzőből helyet cserél a balhátvédben csődöt mondó Mohl Dáviddal. Folyamatosan szántja fel az egyébként is elég vacak állapotú pécsi gyepet. Jönnek az eredmények: főleg idegenben, néha mázlival, de valóban szerethetően. Az edzők mernek fiatalokat elővenni: Márkvártot szépen beépítik, egészében véve úgy megyünk őszi szünetre, ahogy talán 15 év óta először van csapatunk.
Dezsőnek meg kell halnia?
Egy jól elkapott pillanat, innen:
Mint baromfiudvarban a héja, csap le a bejelentés: Matyi Dezső kiszáll a klub finanszírozásából. Azt túlzás lenne azt állítani, hogy a városban magasra csapnak az indulatok. Nem vonulnak tömegek a Király utcán, hogy mentsük meg a csapatot, nincs fáklyás virrasztás a klubház előtt, és nem dobálnak utcaköveket ifjú anarchisták valamelyik Alexandra kirakatába. Ez a város beletörődött a vereségekbe és hozzászokott a kudarcokhoz. Megindult a spekuláció, hogy miért. Egyfelől, szélsőséges vélemények vannak arról, hogy az a kis focikaland mennyibe volt Matyinak. A nullától az egy milliárdig szóródnak a vélemények – utóbbi esetben nyilván érthető valahol a frusztráció és a kilépés. Az hogy költött valamennyit, elég valószínű, a PMFC nem tartozott a nagy költségvetésű klubok közé, de a nyilvánosan látható, illetve becsülhető pénzek (tv-s jogdíjak, önkormányzati támogatás, meccsnapi bevételek stb.) kevésnek tűnnek a kiadások hozzávetőleges összegéhez képest. Költött valamennyit a stadionra: volt némi szerény ráncfelvarrás a centerpályán, és a mögötte lévő néhai Ho-Si-Minh park lepusztult paleo-játszótere és gazverte salakosa helyén (ahol még e sorok szerzője is focizott néha hajdanán, amikor levezényelték tesiórán egy közeli iskolából) most egy valódi- és egy műfüves edzőpálya pompázik. Nyilvánvaló, hogy nem lesz nagy üzlet sosem Pécsen klubot csinálni, de éppen most kezdtek úgy alakulni a dolgok, ahogy azt vélhetően a tulaj is elképzelte: a csapat előtt felrémlett egy tehetségépítő- és exportáló modell képe (utoljára Lovrencsics Gergőt dobtuk a magyar labdarúgás üzletének serpenyőjébe, de ő is már Pápáról szerződött Lengyelországba), és mindezt úgy, hogy a működési (bérjellegű) költségeket az elmúlt években leszorították, vélhetően egészen jelentősen. Mi okozta hát a törést?
Dezső sztorija a Széchenyi Bankkal és az ő gonosz kekeckedésükkel csak közepesen életszerű. Voltak hírek az anyagi háttér meggyengüléséről: könnyen lehet, hogy az igencsak erőltetett ütemű Alexandra-terjeszkedés ütött üzletileg vissza: nem tudjuk, nem tudhatjuk. Felmerült a tankönyvpiac államosítása, mint ok: a kormányközeliséggel igazán nem vádolható tulaj ezek szerint ezzel a lépéssel voltaképpen a NER őt daráló fogaskerekei közé vetne apró homokszemet. Sokak szerint azon rágott be, hogy bár a Nagy Választáselőtti Stadionígérés körében belengettek valamennyi pénzt Pécsre is, de nem hajlanak idepottyintani egy komplett ékszerdobozt, mint a Nagyerdőbe, teszem azt. Rosseb tudja, Matyi sosem volt az átgondolt stratégiai tervezés ihletett guruja, ha fociról volt szó.
Kedv, remények, Lillák…
December 27-e óta azért már a Pécsi-víz medrében is lecsorgott valamennyi az Ormánság felé, mi meg várjuk a fehér lovon érkező messiást, jól tömött nokiásdobozokkal. Az önkormányzat nem fogja pótolni a Dezső kiválásával támadt űrt. A város, bármit is kommunikáljanak sikerességéről, reménytelenül csóró: nagy adófizetője alig van, szerkezete miatt a közművek drágán üzemeltethetőek, a kulturális fővárosra épített csudapalotákat is csak úgy tudjuk fenntartani, hogy évente megdobnak pár száz millával Budapestről. Meghát: a Széchenyi téren nem igazán focibolondok ülnek – látszik is, hogy outsiederek a Párton belül... Polgármesterünk talán leginkább kosárlabda-párti (a női csapatot sikerült is jól megmentenie/szétvernie, ízlés és világnézet szerint lehet választani), szervezetileg meg a városban abszolút gyökértelen, de legalább tökéletesen eredménytelen, viszont nézőket sem vonzó vízilabdát nyomják (a kulcsszó DeBlasio, akit érdekel járjon utána). Most abban bízik mindenki (tiszta hatvanas évek), hogy a Párt vagy a Kormány majd utasítja valamelyik hű vazallusát, hogy eridjen, de izibe, és mentse meg a pécsi focit. Ha ez megvalósulna, én csak annyit kérek, hogy Kerényi legyen az edző, remekül szórakoznánk. Különben nem sok remény van, igaz, hogy a tágabb térségben egy bizonyos Cs.Sándornak igen jelentős agrár-érdekeltségei vannak, de aligha vesz egy liga és a szövetség után egy csapatot is… a megyei erős emberek közül van, aki borban utazik (aránylag kis biznisz), van, aki felszámolásban (az legalább stílszerű lenne…). Magam részéről végtelenül pesszimista vagyok, és egy Szeged típusú forgatókönyvet látok magam előtt felsejleni. Ennek első lépése, hogy a város 1 eurós ajánlatot tett a klub 90%-ára Matyinak, azzal, hogy a város cége, vagy cégei (vélhetően a Biokom) átvállalnának mintegy 500 millió adósságot (ami majdnem másfél évnyi költségvetése a csapatnak). Sok. Még jó, hogy most szórták tele a postaládákat „Pécs: 0 Ft adósság” címlapú sajtpapírokkal… Szóval: a város majd megveszi, és várjuk a Messiást. Mint a Zsolnayval. Mint a Magasházzal.
Vég(?)kiárusítás
A szétszéledés megkezdődött: Uzomával közös megegyezéssel szerződést bontottunk, és mások is tárgyalnak már. Az élelmesek komoly kincsekre találhatnak a pécsi romok között. Dibusz „Jajcsakbeívelésnelegyen” Dénes a Fradihoz távozott: a fiatal (23 éves), de NBI-es szinten már rutinos játékos jó fizikai adottságokkal és kiváló reflexekkel rendelkezik, ha valaki megtanítja neki, hogyan kell érvényesíteni testi fölényét a levegőben, nagyon jó kapus lesz (potenciálisan 5-6 év múlva mindenképpen válogatott szintű tehetség). Uzoma óriási erősítés lenne bármelyik haza csapatban, én őt is főleg a Fradiban tudnám elképzelni, de Diósgyőrben is lehetne hiányzó láncszem a középpályán. A védelemből potenciálisan Romič a legértékesebb, a többiekbe szerintem komoly csapat nem fektet pénzt. Szatmári, Frőhlich, beférne pár helyre, a házi gólkirály Koller is, de a középpályán az igazi durranás a két fiatal lehet: Márkvárt és Kővári, előbbi igazi magyar tehetség, ügyes a labdával, van játékintelligenciája, de, bár a tavalyi tavaszi debütálása óta pakoltak rá némi izmot, még mindig nehéz elhinni, hogy ne pattanna le bárkiről bármilyen ütközésből. Ha ők olyan csapathoz kerülnek, ahol célzottan foglalkoznának velük, komolyan lehetne rajtuk kaszálni. Grumič is értékes eleme a portfoliónak: képes arra, hogy lekösse a védelem erejét és figyelmét, és teret nyisson a második vonalban érkezőknek, tipikus egyékes csatár – Koller nagyon jól megélt mögötte. A csapat egyelőre edzeget, felkészülési meccseket játszik… mint a zenekar a Titanicon.
Hetedikek vagyunk, 25 ponttal három pontnyira a 4. DVTK-tól és 10 pontra a már kieső helyen tanyázó MTK-tól. A Kaposvár helyzete vélhetően már reménytelen, a Pakssal, Felcsúttal, MTK-val és a Mezőkövesddel kell küzdenünk a bentmaradásért. Mivel a Kormány stratégiai partnere és Torghelle nem eshetnek ki (rés nyílna a téridő-kontinuumon és a Deutsch-család elfeledett tagjai potyognának ki szubtérből), és két másik érintett, is izé, hát tudjátok, nem sok jót nézek ki a tavaszból. Kérdés, érdemes-e egyáltalán küzdeni az NBI-ért, ha nem lesz pénz az indulásra?
Magam részéről elsétálok a plázába, betérek az Alexandrába, ahol a könyvek mellett a csapat (egyébként szerintem kifejezetten jól sikerült) mezei, melegítői és egyéb ereklyéi kelletik magukat. Bár a nejem nyilván ki fog kacagni, most veszek magamnak egy XXL-es fekete mezt arany betűkkel, hogy emlékeztessen erre a hosszú ideig vélhetően utolsó szép őszre.
(címlapkép innen)
