Bajszos, szakállas vagy borotvált – ez itt a kérdés! Eddig toronymagasan vezetnek a borotváltak. A válogatott kispadjára jelentkezőknél nem feltétel, de kötelezően ajánlott a sima arcbőr. Persze renitensek mindig voltak… ugye, Csank János?!

A huszadik század második felétől kezdve nem volt kérdés a tükörsima arc, az ápolt külső. Nem pusztán a vezető tisztségviselők álltak naponta a tükör elé, a futballtudorok is kellemes külsővel léptek a nyilvánosság elé. A közporondon mindenki szorgosan nyesegette az elhajló rostákat. Labdarúgó-kapitányaink már a negyvenes-ötvenes években is adtak az eleganciára. Az Aranycsapat mestere, Sebes Gusztáv ápolt külsővel magyarázott a játékosainak, akik között nagyítóval sem találtunk bajszos, uram bocsá szakállban virító egyént. Puskás messzeföldön híres külpompájával igazi divatdiktátor volt a csapaton belül. A londoni 6-3 magyar főszereplői egytől egyig sima arcbőrrel léptek pályára.

Az edzők hosszú sorban, évtizedeken keresztül ajak felett és alatt semmiféle szőrkinövéssel nem lepték meg az érdeklődőket. Illovszky Rudolf, Baróti Lajos, Mészöly Kálmán majd a mexikói katasztrófa-túrista, Mezei György sem viselt bajszot, szakállat meg végképp nem. Apró megjegyzés, hogy a ’86-os csapat hátvédje, a manapság ificsapatokat edző, Róth Antalnál megállt az idő: húsz éven keresztül változatlan fizimiskával adja a jobbnál jobb interjúkat. A Mágus lepedőkkel, rongyokkal letudta a maga igénytelenségét, bajszot nem növesztett.

A románoknál eredményes, nálunk lúzerkedő erdélyországi, Jenei Imre – Garami mesterhez és Bicskei Bertalanhoz hasonlóan – örökbarátsági szerződést kötött a beretvával.

És akkor jött az ózdi hobbivadász, a váci csoda megalapozója, Csank János! Beszédtechnikai feladványnak is beillett nem egy mutatványa, főleg a kamerába motyogott állandó párhuzam a három pont és a falat kenyér között. Szóval, Csank mester több évtizedes sorozatot tört meg, amikor bajszosan foglalt helyet a válogatott kispadján.

Gellei Imre gyakran nézett a fürdőszoba-tükörbe, és volt annyi önkritikája – nekünk meg szerencsénk –, hogy megkímélte a focitársadalmat az esetleges bajszával járó közröhejtől. Lothar Mattheaus kísérletező kedve kimerült a játékosok cserélgetésében, a külsejét (hála a jó égnek…) nem variálta. A német egyébként idomult a trendhez: aki valaha is ráült a magyar kispadra, zömmel borotváltan vezette a mieinket. Például Bozsik mester is akkurátusan húzta le a cseperedő rostákat és állt egykor vasaltan a sajtó elé.

És egyszer csak színre lépett az újabb bajusz… A manapság regnáló reformcsapat vezére követte Csank Jánost! Várhidi Péter arcszőreit bőszen mutogatja a nagyközönségnek. Bár kicsit dúsabb szőrzettel, de szintúgy bajszosan foglalta el a nemzeti kispadot. Kilenc évet kellett böjtölnünk, míg betoppant a vállaltan szőrös Várhidi!     

Manapság tök mindegy, ki a nemzeti head coach! Egyébként meg: legyen teljes a kör! Jöjjön egy új figura! Vajon Kisteleki Istvánnak nem hiányzik egy igazi körszakállas?! Akkor még a jelenlegi mester is labdába rúghat. Aztán ki tudja… még az is lehet, hogy december tizenharmadikán előhúzzák a cilinderből a bimbódzó körszakállú Várhidit. Én speciel röhögnék…!