Végre újév, amitől megújhodást ugyan nem várunk, de Urbán Floresz kámbekjének tetőtől talpig örülünk. Retkes kis futballszaunánk éppen kihűlni látszott a csupaszív edző hiányában, aki most világlátott derekára hurkolt nedves törülközőben újra benyitott a gőzbe. A Nemzeti Sport meg durván mögé lépett…
Sinkovics—Flóri 2-0, de a lényeg máshol van.
Amikor megrémiszt a boldog új esztendő, olyankor ránk tör a bocsánatkérési hajlam — persze akkor leginkább, ha magyar focitrénerek vagyunk.
Szeptember már messze van, és az is lehet, hogy csak álmodtuk az egészet. Vagy tényleg „ledunacipőztük” a Fradit (ami akkortájt inkább a Duna Cipőre nézve volt kellemetlen), ám később megbántunk, és jobbnak láttuk „all in”-t mondva a teljes zsetonállományunkat középre tolni. Csak hát lapunk meg nem volt hozzá — az ugyanis még egy 2-es párnál is soványabb zsuga, hogy hétvégenként a Felcsút meccsek után nem nyilatkozunk másfél mondatnyi közhelyet az ellenséges firkásznak. Így előbb-utóbb eltűnünk a köztudatból, mint a 2010-es euró bevezetés.
Ráadásul egy baljóslatú decemberi napon irodájába rendel az elnök vagy az ügyvezető, és azt morogja: „Flóri, a csapat ugyan menetel, mint a cseréphadsereg, de mi most egy picikét ráugranánk a fékre, aminek szerves részeként békében (vö. közös megegyezéssel) kirúgjuk magát. Kívánjunk egymásnak sok szerencsét!”
Gyors tárcsázás a tévébe, de a trénert ekkor már duplacsövű vízágyúval üldözi a futballdémon: nem terveznek második Lúzer FC-t, sőt a régit sem fogják újra lenyomni. A fenébe! Meló nincs, a gempa fogyóban, s egy kis olcsó népszerűségért is a belga vámig kell caplatni. Dead end street.Kilátások? A Lokinál már ott az új konstrukció, Tatabánya fölé beúszott Döme szelleme, Tornyi meg csak viccelődik az amerikás vonalával. Viszont itt van ez a csődtömegből menekülni igyekvő Fehérvár, mert a huszadik kanyarig — amikor Urbányi lép majd ki a munkaerőpiacra — mégsem volna jó várni. Ilyenkor nagyon elkélne némi publicitás, médiaszeretet, mégpedig a legautentikusabb (muhaha) helyről…
A felismerést pedig már villámgyorsan követik az események: hívás az NS-be, ők jóindulatúan nyilván Sinkovics ítéletvégrehajtót küldik, aki látványos mozdulattal nyúl bele a vazelines bödönbe: „Először is tisztázzuk, hónapokig miért nem nyilatkozott lapunknak.”
Flóri pedig megadóan hajol le szappanért, és megpróbál ellazulni: „Készséggel elismerem, hogy ezt követően a Sport Televíziónak adott nyilatkozatomban elragadtattam magam, és olyat is mondtam, ami valóban túlzás volt. Nekem sohasem volt bajom a sajtóval, és legfőképpen nem a Nemzeti Sporttal.”
Na, ja: a szükség nagy úr. Annál már csak a Nemzeti Sport nagyobb…
Mégis, minket feszít a hiányérzet. Ha már alázzák a Flórit, akkor keverjenek bele némi stílust is, legalább a képek adta lehetőségekig.
Mert mennyivel harsogóbb lett volna az egész buli, ha a fotón a tréner a december 29-i Sportot tartotta volna maga elé (olyan Castrósan), miközben Sinkovics egy hétágú ostorral cirógatja a fejét, előttük csilingelő pezsgőspoharak.
Vagy: Floresz doggy pozícióban nyaldossa Sinkovics (Duna)cipőjét, aki egy Fradi-sállal a nyakában megrészegülten vigyorog, és szivart nyom el az edző gerincén.
Vagy: a bohócsipkás Flóri tükör előtt álldogál és szembecsulázza magát, háttérben Lipcsei Peti és Sinkovics Gábor parolázik.
S akkor már csak egy könyörtelen képalá kellett volna, és a felcsúti fenegyerek zakójának hajtókájáról két szezonon át biztosan nem kerül le az NS-logo.
