Megvan a Hét Magyarja verseny első duplázója! Ehhez nem kellett mást tenni, mint 1 méterről eltalálni egy 17 négyzetméteres felületet. „Rabona = Jobb lábra érkező labdát, ballal középre adni, úgy hogy a rúgómozdulatot a támaszkodó lábad mögött hajtod végre”*
Mestere CéRonaldo.
Dzsudzsákon egyértelműen meglátszik, hogy jó csapatban futballozik. Vannak csatártársak, akik bár beledöglenek, ha nem ők csillognak, ennek ellenére, ha muszáj, még így is lepasszolják a labdát. Balázs a hétvégén újra nyerőember volt. Tart még a lendülete (nem látni mi törhetné meg). 1 méterről irgalmatlan nagy gólt lőtt az Excelsiornak. Ha a kaputól 2 méterre állt volna, akkor stadioncsúcsot rúg, de ez részletkérdés. A lényeg, hogy 1 méterre állt. Újabb lábjegyzet, hogy Farfan passz helyett gólt akart rúgni, de a szögletzászló felé tartó labda Dzsudzsákot találta el. Hagyjuk. Elmélkedjük inkább azon a holland véleményen, hogy Dzsudzsák egyelőre nem hibátlan, de minden, amit tesz, azt „brutális” önbizalommal teszi. Érthető, láttuk már mi is nyolcszor kapura lőni a bosnyákok ellen. A meglepetés pusztán annyi, hogy amit a REAC (nyugodjék békében) ellen megcsinált, azt most is előhúzza a sifonérból. Lehetetlen helyről zseniális szabadrúgást lő, egy Rabonával sújtja porba az Excelsiort, az utolsó percben kérges lelkű profikat zaboláz meg a partvonal mentén, és ennek folyományaként győzelmet érő gólt szerez Koevermans. Nincs mit tenni, jár a Hét Magyarja.
A beígért Sparta elleni gólpassz:
Az angol másodosztályban továbbra is zajlik az élet. Sok kultúrált munkásember próbálkozik kitörni a szürkeségből, de az ellenáll. Hol FA-kupa, hol bajnokság formájában. A Tímár, Halmosi, Sándor György által fémjelzett Plymouth a hétvégén Portsmouthba utazott, ahol hiába álltak továbbjutásra, végül a Premier League-s csapat diadalmaskodott. Halmosi sárgát, Tímár 90 percet, Sándor György pedig egy kis apartmant kapott, közel a város szívéhez.
Ferenczi Pisti komoly dolgokra képes, például úgy tud végigjátszani egy FA meccset a Southend otthonában, hogy csak a mezcserénél véteti észre magát (1-0 a Barnsleynak). Továbbjutottak, és a tizenhat között a Liverpoolt kapták, ami egyrészt valóra vált álom, másrészt zavart röhörészés a söntéspult mögött. Németh Krisztiánt akartuk látni az Anfielden.
Kupázott még Priskin Tomi a Watfordban, vesztére. 62 perc bizonyítási lehetőséget kapott, de képtelen volt élni vele. A Wolwes simán, 4-1-re nyert idegenben. Priskin elvágyódik, ezt értjük. Hogy ki venné meg egy másodosztályú angol csapat kispadjáról, azt kevésbé.
Gera kihagyta az FA meccset, de nyertek a Peterborough otthonában. A Coventry cityhez utaznak a nyolc közé jutásért.
Vaskó végig játszott a bajnokságban a Blackpool ellen. A Bristol 1-0-ra nyert, Vaskó egyben volt. Úgy fest lassan bejátssza magát a csapatba.
Olaszországban 3 játékos (Vass, Kenesei, Feczesin) játszott összesen 53 percet. Vasst kiállították.
Belgiumban olyan történt, amire szökőévente találunk példát az almanachokban. A genki Tóth Balázs gólt szerzett a Gent ellen (3-3). Nem az égbe rúgta, nem a védőbe, hanem két pattanás után az alsó sarokba. Egy Rabonán múlt a Hét Magyarja…
* Részlet Bicskei Bertalan: Az alagútcsel című könyvéből.
Hét Magyarja: Dzsudzsák Rabona
2008.01.30. 11:12 mészöly sámán
21 komment
Címkék: championship dzsudzsák hét magyarja tóthbalázs
A bejegyzés trackback címe:
https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr29317624
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jim 2008.01.30. 11:36:43
Ha a Rabonából gólpassz lett volna, akkor szerintem ebben az évebn végig a hét magyarja Gyugyi:) Egy álom volt egyébként látni a passzt:)
taki bácsi 2008.01.30. 12:59:47
azért kapott hét magyarja címet, mert csinált egy nagyképű és pontatlan beadást? ha tudna jobb lábbal is rúgni, nem kéne rabonáznia, vagy mi a rák ez. ha ez a futball, akkor írj inkább freestyle-foci blogot.
iollari 2008.01.30. 13:12:23
Köszönjük, Taki Bácsi ezt a pozitív, a másik sikerének őszintén örülni tudó megjegyzést! Ha végignézed a videókat, rájössz, hogy nem a rabona a lényeg. Erős bajnokságban, jó csapatban játszik, vannak jó megmozdulásai, gólja(i), gólpassza. És az utolsó percekben, mikor vezet a csapat, miért ne tehetné meg, hogy rabonázik, és uram bocsá, pontatlan beadást csinál vele? Ja hogy a rendszeresen gyáván játszó magyar többség ezt nem meri megpróbálni sem? Ja hogy eszükbe sem jut? (ne feledjük, a foci játék, a profivilágban is...sőt, ha ilyenek nem lennének, kevesebb lenne a pénz ebben az iparágban.) Hm...ez nem Dzsudzsák Butters hibája. És ha tényleg semmi hasznosat nem csinálna, csak ezt, akkor én lennék az első, aki nagyképű hülyének titulálnám. De itt most nagyon nem erről van szó szerintem.
iollari 2008.01.30. 13:14:41
bocs, a rabona nem az utolsó percben történt, de a lényegen ez mit sem változtat.
rosseb 2008.01.30. 14:27:37
szerintem is jár a pacsin dzsudzsáknak. bár csak több játékosunk lenne "ilyen" nagyképű psv kaliberű csapatokban.
rizla 2008.01.30. 15:27:45
dzsudzsáknak jó beadásai is voltak. a rabona nem volt pontos, na bumm. de ahogy előtte megverte a védőt, az nem volt gyenge. tetszik a játéka abszolút, ha az ajax ellen is jó lesz, akkor lassan kijelenthetjük, hogy ez már több, mint ígéret.. ha meg nem lesz jó, akkor meg max később. én ennyit sem vártam a sráctól.
csupi 2008.01.30. 16:01:35
A rabona kissé túl van lihegve. (Ez tényleg így hívják?! Nem tudtam. Kibaszott hülyén hangzik...) A lényeg, h jól játszik. Remélem az Ajax ellen is összehoz vmit!
Hajrá Dzsudzsi!
Hajrá Dzsudzsi!
taki bácsi 2008.01.30. 20:58:05
skacok,
szerző úr nemrég épp azon fikázódott ugyanitt, hogy dzsudzsut majd jól kölcsönadják és milyen béna lesz majd (linket nem keresgélek, aki keres, talál).
most meg ő a legjobb meg rabona:)
és ácsi: én is örülök, mert dzsudzsák tényleg fasza, nem ezt vitattam. hagyjuk már ezt a közhelyes baromságot, hogy "te nem tudsz örülni mások sikerének". tévedés, uraim. tudok és örülök is.
de én sosem adnék egy rosszul sikerült rabonáért hét magyarja címet. majd, ha jól sikerült. ennyi.

dr. Wilbur Swain 2008.01.30. 21:17:18
nem a rabonaért kapta, hanem azért, mert gólt lőtt, gólpasszt adott -ennyi
amint látom, sokat szolizik mostanában
de iollari, ezen, hogy "Dzsudzsák Butters" konkrétan beszartam a röhögéstől :D:D:D
amint látom, sokat szolizik mostanában
de iollari, ezen, hogy "Dzsudzsák Butters" konkrétan beszartam a röhögéstől :D:D:D
csupi 2008.01.30. 21:46:06
taki, nézd az Ajax meccset!!! DZSUDZSI FOREVER!!! ms meg szerintem csak megrezegtette a leszereplés pöcegödör szagú rémét, amely oly hatékonyan lengi körül, majd húzza a mélybe (iegn, a szarba) nagyreményű ifjainkat!
De Dzsudzsi most szárnyal, ezért most IMÁDNUNK KELL! :-DD
BÁÁÁÁÁM!
De Dzsudzsi most szárnyal, ezért most IMÁDNUNK KELL! :-DD
BÁÁÁÁÁM!
feriboy 2008.01.30. 22:53:51
lőtt megint egyet az ajax ellen, egy szépet
rizla 2008.01.30. 23:06:28
taki bácsi: nem a rabonáért kapta a hét magyarja címet, ez a te kényszerképzeted. viszont jövőhéten nem a bődületesen nagy góljáért kellene megkapnia, hanem azért az oxizásért a végén..
nadivereb 2008.01.30. 23:21:51
Nincs híján az önbizalomnak, annyi szent. Egy ilyet megereszteni egy Ajax ellen... Riszpekt!
vagye · http://www.popeyelesko.hu 2008.01.30. 23:34:36
Mi a bánatot kellene még csinálni egy fiatal magyarnak ha kikerül külföldre? Játszott négy meccset, ezalatt rúgott három gólt, csekélység: az ellenfelek ebből háromszor idegenben, közte Ajax, Feyenoord. Meglehet kevés bennem a humorérzék, de most inkább talán nem humorizálni kellene, hanem örülni egy honfitársunk kiugró sikerének. Ebből a közegből oda kerülni és felnőni a feladathoz- lehet fanyalogni, ironizálni, de ez szép siker, akárhogy nézzük.
csupi 2008.01.31. 09:18:27
vagye, ne rinyálj, épp örülünk, nem látod? :-)
Ezért megérte tegnap odapattanni a TV elé. Hungarikumok minden mennyiségben, villányi cabernet savignon, barack pálinka és Dzsudzsák gól + némi pimaszság. Jó kis este, ilyet kívánok minden kedves honfitársamnak! Minél többet!

the real 2008.01.31. 09:59:01
Azon gondolkodom, ezúttal kinek van egyáltalán esélye (na meg persze mit kellene csinálnia ahhoz), hogy elorozza Dzsudzsák elől a következő Hét Magyarja címet.
Például ha Németh góllal debütál a 'Poolban, Koman kettőt rúg a Sampban, Huszti mesterhármast vág Hamburgban... Az első kettőt nyugodtan zárójelbe is tehetjük.
Például ha Németh góllal debütál a 'Poolban, Koman kettőt rúg a Sampban, Huszti mesterhármast vág Hamburgban... Az első kettőt nyugodtan zárójelbe is tehetjük.
rosseb 2008.01.31. 10:35:18
le a kalappal, ennyi!!!
vagye · http://www.popeyelesko.hu 2008.01.31. 11:29:12
Csupi !
Nem is rád értettem !!!
És nem rinyálok. A magyar foci- joggal- köznevetség tárgya. Itt ráadásul többnyire jók a poénok. De ebből a szar közegből egy srác elindult és eddig a létező maximumot nyújtotta, és ha elolvasod a cikket irányában merő egy irónia. Talán nem kellene... erre céloztam. Annyi röhögnivaló van amagyar focin becsüljük meg ezt a kis komoly sikert.
Én most külföldön dolgozom. Halgattam a Kossuth rádiót, hogy Fradi szurkoló kővel megdobta az ellenfél játékosát emiatt félbeszakadt a meccs. Olvasom az NB1.hu-n a cikket a 100% Fradiból idézve, kődobálásról egy szó se, de Vincze lebicegett az ellenfél durva játéka miatt. No az ilyeneken kellene inkább sírni-röhögni.vj6n

zombi tibi 2008.01.31. 13:31:15
sztem nagyjából értem, hogy mire gondolsz vagye.
bár sámán barátom nem szorul az én oltalmazásomra, de a nyilván érezhető iróniát most nem tartom bántónak. dzs szkeptikus mindannyiunkat elkápráztatott eddigi teljesítményével, ezt látom kissé ironikus, de pozitív felütéssel megírva :)
fradi ügyben meg csupi mérvadó :)

csupi 2008.02.01. 14:48:37
Johnny Crunch 2008.02.04. 11:12:47
Nekem rémlik egy TS riport Dzsudzsákkal, az autóbalesete után, mikor már felépült és a totálkáros bmwt is sikerült lecserélni egy újra. Ő vezetett, az anyósülésen ült a riporter és arról diskuráltak hogy mekkora mázlival élte túl a balesetet meg hogy milyen jó volt visszatérni egészségesen. Közben viszont valami irgalmatlan pittyegés hallatszott, zavart is mint az állat, nem értettem mi van.
Aztán a riport végén a stúdióban a hogyishívják megjegyezte hogy a biztonsági övet csak be kellett volna kapcsolni es akkor a csipogás sem zavarta volna a riportot...
Aztán a riport végén a stúdióban a hogyishívják megjegyezte hogy a biztonsági övet csak be kellett volna kapcsolni es akkor a csipogás sem zavarta volna a riportot...