A világon csak nálunk lehet kapni a kínain olyan szemüveget, amelyen keresztül válogatott meccs a „barátságos” színkódban érzékelhető. Ez tegnap megint lejött a szlovénok ellen. Mit tehetünk? Gondolatban Tőzsér Dani csuklószorítóját egymás után a komédia résztvevőinek nyaka köré hurkoljuk, és zsörtölődünk a magyar fociugaron.
Szemezgetve a tegnap esti meccspaletta kínálatában, ínyencebbnél ínyencebb fogások voltak terítéken. Nagy kár, hogy nyolckor már vége volt a magyar „gálaelőadásnak”. Így ugyanis minden figyelmünket a többi csatára fókuszálhattuk, ahol olasz csípett spanyolt, angol harapott franciát, görög fricskázott portugált etcetera.
Nemcsak az élő mérkőzéseken, hanem a nap összefoglalóiból is átsütött egy dolog: mindenki komolyan gondolta az egészet. Ha az eb-re készült, azért; ha nem, akkor azért. Csak mi égettük le magunkat újfent a flegmaságunkkal.
Idegenbe szakadt bloggerként napi háladadásra érdemes, hogy az Uefa videoközvetítésével ott lehet lenni akár a szakadt Zete-szántón, ha kell. A befektetett 4,99 euró viszont összesen annyi örömet okozott az első félidőben, hogy Csizmadia nem volt a pályán.
Aztán persze feltűnt ő is, de akkor már tök mindegy volt. A kapott gólunknál a legemlékezetesebb szerepet Marci alakította. Ő amúgy fórral indul, ti. kisfiam a nevét a maci és paci szavak mellett rím gyanánt elég jól ki tudja ejteni, igaz, mindhármat régies magyarsággal, a zét is mondva: maczi, paczi és Marczi. Szóval a mi Marczinkat jó volt nézni, ahogy a sakk-mattnál a legelső reakciója a lesintegetős figura bemutatása volt. Király Gabi grand master, nézz le ránk!
A körítésként feltálalt semmiről több szó ne essék. Inkább két végbekezdés erejéig tudatosítsuk magunkban, hogy miközben a mi rántott karfiolunkat egy pillanatra sem fenyegette félrenyelés, addig mit műveltek leendő csoportellenfeleink. A svédek a neobrazil csapattal hangoltak, minimális buktával, a portugálok tragikus főhős szerepet írtak maguknak a görög szappanopera-drámájuk legújabb felvonásában. A dánok a bivalyerős cseheket izzasztották döntetlennel.
A legszembetűnőbb Málta 7-1-es masírja volt a nemrég a portugálok ellen 2-2-vel vitézkedő lichtensteiniekkel szemben. Albánia nem játszott, velük most nem lehet riogatni. De ez a máltai dolog kombóban a tegnapi zalaegerszegi estével baljós árnyat festeget a mi amúgy is borús futballegünkre. Mi szóltunk!
Félre nem nyelt rántott karfiol
2008.03.27. 16:05 pajzán gyula
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr23399197
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.