„Elkészítem a szakmai beszámolót, de sok újdonsággal nem tudok szolgálni. Nem éreztem úgy, hogy lélektelenül játszottunk volna. A védekezésünk stabil volt, hiszen a szlovénoknak nem volt kidolgozott támadásuk, a gólt egyéni hiba előzte meg.”
Ezt még márciusban mondta Várhidi, mikor írásbeli jelentés elkészítését javallotta neki az MLSZ a gyalázatos szlovén mérkőzést követően. Akkor még felnőtt szövetségi kapitány volt, és mindösszesen egy 1-0-s, barátságos vereséget kellett megmagyaráznia.
Most újra kéri őt a szövetség, hogy egy kicsit próbálja meg árnyalni az okokat, amelyek a vízilabdában is szokatlan eredménynek számító 0-8-hoz vezettek. Merthogy a szerbek úgy gázoltak át rajtunk, mint 1991-ben Vukováron, csak ezért nem kell majd Hágában felelniük. Felelnie elvileg Várhidi stratégának kell – jelen állapotok szerint a Kánai úton. Péterben, miután tavasszal már részt vett egy hasonló megmérettetésen, meg is van a helyzet kezeléséhez elengedhetetlen rutin.
A mérkőzést követően azonnal informálta a közvéleményt, hogy ki és mi a hibás. Azt a nyilatkozatát most nem véssük ide, inkább javasoljuk neki a márciusi nyomvonal folytatását. Vagyis fogadjuk el a fenti idézetet kiindulási alapként, és fejezzük be Péter szája íze szerint, ami így az igazsággal lesz egyenlő, ugye. „Elkészítem a szakmai beszámolót, de sok újdonsággal nem tudok szolgálni. Nem éreztem úgy, hogy lélektelenül játszottunk volna. A védekezésünk stabil volt, hiszen a szlovénoknak szerbeknek nem volt kidolgozott támadásuk, a gólt egyéni hiba előzte meg. A játékvezetőé. Az azt követő hét találatról már fölösleges beszélnünk, hiszen a 27. perc után irreálissá vált a helyzet.” Szerintünk ez egy elfogadható indoklás, aljas és gonosz Kisteleki legyen a talpán, aki erre nem vevő.
Az írásos beszámolóban persze érdemes kitérni az elviselhetetlen hőségre is, ami az Omladinszki-stadion mikroklímájának köszönhetően kapszulát termelt a magyar fiúk köré, és tűzforró burokként nem engedte őket levegőhöz jutni. A szerbeket a szaharai körülmények mellett még egy új, balkáni találmány is segítette, a világszerte irigyelt belgrádi sporttudósok nano-légkondit ültettek focistáik szájpadlásába. Nyilván, mi – a hazai sportfinanszírozás gyatra állaga miatt – a jól ismert orrtapasszal tudtunk mindössze operálni, csak hát ez már ’98-ban is ciki volt.
Minthogy a mérkőzésből a nyolc peches gólon kívül semmit sem láttunk, nem szeretnénk szakmai elemzésbe bocsátkozni, már csak azért sem, mert nem értünk hozzá, meg alapvetően hiszünk is Várhidinek. Ekkora verést kapni manapság saját hibából egyszerűen képtelenség. Mexikóban a tészta volt a hunyó, a Papa Faye-féle kínszenvedés után európai értelemben vett tippmixről ment a sutyorgás, Máltán meg a video romlott el (pont, mikor Mifsud bemutatása következett volna). Most is kellett tehát lennie valami ármánykodásnak, csak éppen nagyon félünk, hogy ez sosem fog kiderülni.
A bírón és a hőgután kívül esetleg érdemes lenne Várhidinek előállnia végre a Gavrilo Princip elmélettel. Mi, magyarok egy fél országot elbuktunk már a hírhedt szerb nacionalista miatt, kizárt dolog, hogy pont egy ilyen földbe döngölésben ne lenne benne a Fekete Keze. És ha Péter jól értelmezi a majdnem szorosra sikeredett meccset, akkor a magyar foci szürreális magyarázkodásaihoz hozzászokott közönségnek tán föl sem tűnik, hogy Princip 1918 óta élettelenül szunnyad a föld alatt.
Majdnem annyira élettelenül, mint az U21-eseink Belgrádban…
