Huszonnégy éve nem kezdtünk ilyen jól világbajnoki selejtező sorozatot, igaz 1986-ban könnyedén tudtunk továbblépni a csoportból. Hollandiát például idegenben vertük, Ausztriának két meccsen rúgtunk hat gólt, Ciprusnak ugyanennyin négyet, az utolsó mérkőzésünk előtt százszázalékos teljesítménnyel vezettük a csoportot. Tét nélkül ki is kaptunk hazai pályán Hollandiától. Azóta ötször futottunk neki az aktuális világversenynek, kijutnunk egyszer sem sikerült. Legközelebb 12 éve kerültünk a kvalifikációhoz – érdekes, pont 12 évvel azután, hogy utoljára világbajnoki mérkőzésen léptünk pályára -, de akkor a jugók két meccsen kiosztottak nekünk 12 tablettát. Korábban egyszer már kiszámoltuk, hogy esélytelenek vagyunk továbbjutni a csoportból, de akkor nem számítottunk arra, hogy a bizakodó tippünk jön be.
A magyar válogatott előtt le a kalappal. Ha nem is sziporkázva, ha nem is habkönnyed adogatással, de hozta azt, amire évek óta képtelen. A nálánál gyengébb csapatokat megverte, az egyik jobbat megszorongatta, a másiktól pedig elrabolt egy pontot. A Dániát, Svédországot, Portugáliát, Albániát, Máltát és minket magába foglaló csoportban ez egy tökéletes világban elvárható lett volna, de amióta a focipályák helyén benzinkutak vannak, rég nem beszélhetünk tökéletes világról.
A csapat azonban nyert, ami beindította az össznépi számolgatást. A vélemények közül csak a legvalószínűtlenebbet emelném ki: tavasszal átvesszük a vezetést a csoportban.
A jelenlegi állás szerint:
1. Dánia 7 pont (3 meccs)
2. Magyarország 7 pont (4 meccs)
3. Portugália 5 pont (4 meccs)
4. Albánia 5 pont (4 meccs)
5. Svédország 5pont (3 meccs)
6. Málta 0 pont (4 meccs)
Tavasszal a magyar fiúk két meccsen lépnek pályára. Hazai pályán Málta ellen nyugodtan kalkulálhatunk a három ponttal, míg idegenben Albániával szemben igazi háromesélyes mérkőzés vár ránk. A játék kedvéért tételezzük fel, hogy nyerünk. A többiek tavaszi meccseit nem értékeljük, csak tippelünk rá.
Málta – Albánia x
Portugália – Svédország 1
Málta – Dánia 2
Dánia – Albánia x
Albánia – Portugália 2
Svédország – Dánia 1
Svédország – Málta 1
Az állás a következő:
Magyarország 13 pont (6 meccs)
Dánia 11 pont (6 meccs)
Portugália 11 pont (6 meccs)
Svédország 11 pont (6 meccs)
Albánia 7 pont (8 meccs)
Málta 1 pont (8 meccs)
Vegyük észre, hogy az eddigi Svédországgal és Portugáliával is döntetlent játszó Albániát milyen gyengére tippeltük, és hogy a csoportot vezető dánoknak is bukniuk kell ahhoz, hogy elsők lehessünk. A jelenleg tőlünk 2 ponttal lemaradó albánok kettővel több meccset játszanak nálunk tavasszal. Ha hat pontot is gyűjtünk, akkor is szükségük van egy életerős körbeverésre, hogy arathassunk ősszel.
Az őszi meccsek, abban a sorrendben, ahogy lejátsszák őket:
Magyarország – Svédország 1
Dánia – Portugália 2
Albánia – Dánia 2
Magyarország – Portugália x
Dánia – Magyarország x
Málta – Svédország 2
Dánia – Svédország 1
Portugália – Magyarország 1
Svédország – Albánia 1
Portugália – Málta 1
A csoport elképzelt végeredményét úgy nézzük, hogy iszonyatos meglepetések vannak benne. A magyar válogatott veretlen hazai pályán, és a hátralévő meccseken csak Portugáliában kap ki. A körbeverésekre továbbra is szükségünk van.
1. Portugália 21 pont
2. Magyarország 18 pont
3. Dánia 18 pont
4. Svédország 17 pont
5. Albánia 7 pont
6. Málta 1 pont
A véletlen úgy hozta, hogy Dániával azonos pontszámot értünk el, Svédországot egyetlen ponttal előzzük. A szabály úgy szól, hogy a csoportelsők egyenes ágon kint vannak Dél-Afrikában, a legrosszabb csoportmásodik kiesik. A maradék nyolc második helyezettet négy párharcba sorsolják, ahol egy oda-visszavágós rendszerben dől el a további négy továbbjutó. A magyar válogatott 10 meccsen szerzett 18 pontja kereken hatvan százalékos teljesítmény. Azoknak, akik elmulasztottak volna fent a hivatkozásra kattintani, idemásoljuk a cikk csoportmásodikokra vonatkozó részét.
"Az EB-selejtezők során a hétszereplős csoportokból a nálunk érdekelt törökök (és az oroszok) jutottak tovább a leggyengébb mutatóval (67%). A románokkal és a hollandokkal megvert bolgároknak a 69 százalékos teljesítmény is kevésnek bizonyult. Dánia a megszerezhető pontok 56 százalékát gyűjtötte be – simán kiestek a svédek (72%) és a spanyolok mögött. Portugália az egyetlen nyolcszereplős csoportban lett második Lengyelország mögött. 65 százalékos teljesítményt nyújtottak."