Sinkovics Gábor kihagyhatatlan helyzetbe hozta Erős Karcsit, aki magasról tett a csapatszellem nevű intézményre, és elegánsan belefingott a nullás lisztbe. A jeles újságíró szezononként általában produkál egy ilyen villámtréfát, amikor is éppen eljelentéktelenedő magyar foci szereplőkből hülyét csinál. Bohócliga végül is.
(Tavaly ilyen tájban Urbán Flóri vette zokon a Duna Cipős kreténséget: S. G. összezagyválta az akkoriban Felcsúton uralkodó edzőkirály színtiszta értelemről tanúskodó mondatait. A végén lett egy nagy mulatság, hogy a Fradi majdnem olyan jó, mint a Duna Cipő, a Flóri meg majdnem olyan bódult, mint a cefrétől bűzlő falusi prédikátor. A nem-nyilatkozás aztán obligát következmény itt az ugaron.)

Erősből ezúttal jó érzékkel húzta ki, hogy Lisztes és Balaskó egyenként is ballasztként nehezedik a REAC habkönnyű testére, ketten együtt pedig már durván fékezik a robogásra termett palotai szekeret. A Karcsi szerint az a gond, hogy a nevezettek nem gürcölték végig a Nagy Nyári Alapozást, ami minden erőnlétnek alfája és omegája. Túl azon, hogy ez elméletben biztos így van, a szűrőlegenda megfeledkezett arról, hogy Krisztián ott volt a gürizés idején (még ha kétséges is volt, hogy kék-sárgában folytatja-e). Iván, mondjuk nem. De ennyi erővel Pomper sem. Sőt, a sérüléseknek örök hűséget fogadó Torma se nagyon tudott alapozni. Ők mégis valamiért kimaradtak az Erős-féle ostorcsapásokból. Na, ennek a felfejtése már érdekesebb volna.
Mindegy, valljuk be őszintén, hogy csapategység ide, csapategység oda, az interjút minden futballszerető magyar örömmel olvasta. Kevesebb volt a közhely, és több a „mellberúgás”, mint amit szerdánként elvárunk a nemzeti sportlaptól. Szerepelt benne továbbá pályafutás befejezésére történő ösztökélés, egyáltalán, az egész annyira vicces volt. Már a megjelenés pillanatában lehetett tudni, hogy Karesz fog még ezért kukoricán térdepelni, arccal Kutasi igazgató meniszkusza felé. És láss csodát, a másnapi sport már arról cikkezett kajánul, hogy Erősnek kell majd gyakorolnia az önkritikát Róbert előtt, sőt a két megszólt (egyébként tetű gyenge erőállapotú) játékosnál pedig bocsánatért kell esedeznie. Mára kiderült, hogy mindez meg is valósult. Pedig Erős elsődlegesen tagadta a nyilatkozatot, utóbb azonban eszébe jutott, hogy mondott valami ilyesfélét, de még véletlenül sem úgy értette… Ahogy lenni szokott. (Csak egyszer megérnénk már azt, hogy aki karakán a firkászhaver jelenlétében, az úgy maradna az elnök előtt is.) Hogy mi az igazság, hogy van-e egyáltalán igazság, az filozófiai mélységekig rántana minket, amit nem szeretnénk.

Lapzártáig különben Lisztes és Balaskó sporttársak nem nyíltak még meg a média felé.
Alighanem bölcsek. Vagy pedig az esti gyertyafény mellett Lao-ce Összest olvasgatnak: „Így aztán a bölcs ember a nem-cselekvés tevékenységével él, s a szavak nélküli tanítást valósítja meg.”