Valamilyen fura oknál fogva, az emberek szeretnek visszatekinteni mindenféle időintervallumokra, még úgy is, hogy azok nem képeznek természetes egységet. Az őskor még rendben volt. Járkáltak eleink csapatostul, hajuknál fogva vonszolták maguk mögött asszonyukat, és mikor megéheztek, lebunkóztak egy mamutot. Az őskor természetesen nem valamikortól valamikorig tartott, hanem csak úgy volt. Utána jött az ókor, épültek piramisok, a görögök kitalálták a demokráciát meg az olimpiászt, a rómaiak pedig a gladiátorosdit. 476-ban aztán összeomlott az egész, hogy átadja helyét az eleinte még nem, majd a végén sem, de közte igencsak sötét középkornak. Az már csak a történelem sajátossága, hogy ekkor is voltak jelentősebb események, elég csak kishazánk megalapítására gondolni. Ha nem lett volna Szent István, akkor ma, és itt, az avar NB1 eseményei kötnék le hétről-hétre a Kárpát-medencébe látogató kazár managereket.

Érdemes észrevenni, hogy egyetlen korszak sem ezer, száz, vagy tíz évet fog át, hanem valamennyit. Csak úgy találomra, ahogy a Magyar Történelemtanárok Egyesülete, vagy valami hasonló szervezet kitalálta. Ültek egy koszos kis pesti kocsmában, és felosztották egymás között a történelmet. Aki jól tudott írni, az kapott 1612 évet, aki kevésbé, az csak néhány százat. Lettek olyan szép korszakhatáraink, mint Amerika felfedezése, az angol polgári, vagy a Nagy Október Szocialista forradalom (újabban: az első világháború vége). Előttük volt valami, utánuk meg lett más, és lehetett mondani, mennyivel jobb, más, szebb, rosszabb volt korábban. Később megfejeltük részkorszakokkal, mára pedig közhellyé váltak a boldog békeidők is.

A labdarúgó-statisztikusok ezzel szemben szeretnek 10 éves ciklusokban gondolkodni. Tőlük tudjuk, hogy a harmincas évek Arsenalja volt a legjobb harmincas évekbeli Arsenal, és mellékesen valószínűleg az akkori világ legjobb klubcsapata is. Magyarország, mint fejlett sportkultúrájú ország, nyomokban szintén tartalmaz botcsinálta statisztikusokat, akik nem restek olyanokat állítani mint, hogy Illés Béla volt a kilencvenes évek legjobb magyar játékosa. Nincs okunk kételkedni.

A Labdabiztos szakmai portál, érezvén az idők szavát, nem kíván kimaradni a futball évtizedekre szabdalását megideologizáló hobbistatisztikiai kimutatások bemutatása sorából, és kijelenti, hogy a Debreceni Vasutas Sport Clubot tekinti a kétezres évek első évtizede legjobb hazai csapatának. Mondjuk ezt annak ellenére is, hogy 2001-ben csak egy hajszálon múlott, hogy emitt nem a BKV Előre dicsőségét zengjük, lévén a DVSC csak azért maradhatott az NB1 tagja, mert a derék közlekedésiek nem kívántak azok lenni. Szívhatják most a fogukat rendesen.

A tíz év történetének feldolgozása természetszerűleg nem nélkülözheti a legkülönbözőbb átszervezések bemutatását. Az első év viszonylag tiszta volt. 18 csapat indult, az idény ezzel szemben csak 32 fordulót hozott. A logikai ellentmondás feloldására bevezetnénk a Szegedi LC nevű ismeretlent az egyenletbe. A Kiskundorozsmából lett szegediek ugyan elindultak a bajnokságban, de fél év után, annak rendje és módja szerint megszűntek. Az év másik furcsasága a Gázszer és a Pécs között létrejött telephelycserés megoldás volt, amelynek eredményeként a Pécs csak egy bajnoksággal később esett ki.

A következő évben fura bajnokságot rendeztek, alapszakasszal és rájátszással. Az alapszakasz leggyengébbjei még a télen kihullottak az NB2-be. Érdekesség, hogy a Haladás véghez vitte azt az unikalitásba hajló világfutballtörténelmi bravúrt, hogy egyazon évben kiesett, majd a tavaszi eredményei alapján rögtön vissza is jutott.

Ezután néhány évnyi felsőház-alsóház bontásos bajnokság következett. A halottról vagy jót, vagy semmit elve alapján illene tartani a szánkat, két dolgot azonban mégis ki kell emelnünk. Az egyik, hogy az alsóház mérkőzései olyan szintű érdektelenségbe fulladtak, amelyet még a sokat tapasztalt magyar labdarúgás sem látott korábban. A másik a Kispest kiesése a 2002/03-as idény végén, története során először. 2004-től azonban minden rendben. Visszaálltunk a 16 csapatos megoldásra.

Téglási - Gojan - Bodnár, Pető - Böőr, Bagoly, Sándor, Vadicska, Szatmári - Sabo, Casoltan. Ezt a csapatot küldte pályára Garamvölgyi Lajos az évtized első debreceni érdekeltségű mérkőzésén. A meccset, amelyet egyébként a Dunaferr ellen játszottak, 2-1-ra hozták a hazaiak, és amit ekkor még nem lehetett tudni, az újvárosiaknak ez volt az egyetlen vereségük az idény során. A Loki végül hatodik lett, a Dunaferr pedig évtizedes rekordot felállítva, 82%-os teljesítménnyel söpörte be rövid királyságának egyetlen bajnoki címét.
 

Összesített tabella (1999/00 - 2008/09)

Mind a tíz idényben csak öt csapat boldogított minket konstans. Legalább kilencszer már hét, nyolcszor kilenc, hétszer pedig tíz. Összesen 28 klubvezető tette magát próbára, bír-e finanszírozni legalább egy bohócligás idényt. Egyedül a már említett Szegednek és Nagylaki Kálmánnak nem jött össze egyszer sem, míg a Sopron csak a szimplán elbukottak mezőnyét volt képes gyarapítani, miközben begyűjtött egy kupagyőzelmet László Csaba Fradija, és a lábtörős taktikai utasítás ellenére. Matthaus korábbi szekundánsa később ennek következtében nem foglalhatta el a soproni kispadot, így inkább Ugandába ment szövkapnak, majd Skóciában ért el komolyabb eredményeket a Hearts managereként.

Pontszámokat tekintve, az évtized legerdményesebbjének az MTK gárdája bizonyult. 590 egységükkel alig előzik meg a - további mutatók alapján - végső győztesnek kihozott Debrecent, közepesen a szinte mindvégig eredménytelen Újpestet, és baromira a többieket. A másik oldalon a Bohócliga lúzerje cseppet sem megtisztelő címre a Vác együttese pályázhat, amely két idénye alatt gyűjtötte be mind a hét győztes meccsét, miközben olyan edzőfejedelmek ültek a kispadján, mint Ádi János, vagy Nagy Tibor.

Bajnoki helyezések 2000 és 2009 között. (Csak az első nyolcban végzettek listája.) 
(Pontszámok megállapítása: 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1.)

Négy bajnoki címével a Debrecen egyértelműen kimagaslik a mezőnyből. Hét dobogós helyezését egyedül az MTK tudta megközelíteni, valamint a Ferencváros, amely három év kihagyás mellett, a maradék éveiben ötször is érmes pozícióban végzett. Az örök másodiknak elkönyvelt Újpest, a néphiedelemmel ellentétben csak háromszor lett ezüstös, ami viszont még mindig jobban hangzik, mint ha az öt negyedik helyét emelné ki a lelátói folklór. Bajnok volt még a Zalaegerszeg és a Dunaferr, a bajnoki cím minden terhével megáldottan. Az egyikük mára megszűnt, hiába kapott gyönyörű stadiont, a másik pedig állandó tagja a mindenkori középmezőnynek.

Néhány eredmény viszont erős romantikus felhangot kap manapság. Az évtized elején sorozatban (kétszer) is bronzérmet szerzett a Vasas (Váczi Zoli, Kabát, Szilveszter, Pál, Juhár), hogy aztán később koporsószenteléses megszűnés terhe mellett alászálljon a második vonalba. Csertőivel negyedik lett a Siófok, Kiprichhel a Tatabánya, és a Sopron is tartotta magát, amíg volt MATÁV.

Kupaszereplések
Pontszámok: 5, 4, 3, 2, 1.

További pontszerzők: Bodajk, DAC Győr, Diósgyőr, Pápa, Pécs, REAC, Tápiószentmárton (4-4); BVSC, Gyirmót, Szekszárd, Szolnok, Vác (3-3); Békéscsaba, Kecskemét, Makó, Nyíregyháza, Szentlőrinc, Tuzsér (2-2); Balassagyarmat, Budaörs, Bőcs, Cegléd, Demecser, Eger, Fót, Hajdúnánás, Kaposfüred, Karcag, Petőháza, Szentes, Tápiószecső, Veszprém (1-1)

A Magyar Kupa - jellegénél fogva - elhozta számunkra az évtized anomáliáját, a Budapest Honvédot. A tíz bajnokságra jutó húsz félidényből elfogadhatóan mindössze egyet teljesítő kispestiek a kupában igazi főnixként szárnyaltak, az utóbbi években sajátos házi versennyé alakítva (mondani sem kell, a Debrecennel párban) a jobb sorsa érdemes sorozatot. Régi alapigazság, hogy egy meccsen bármi megtörténhet, de sorozatban, és éveken át? Nincs magyarázatunk.

A kupa máskülönben a kiscsapatok villantásainak terepe szokott lenni. Tápiószentmártonban talán máig emlegetik az Újpest kiejtését, Szombathelyen a tíz évente esedékes döntőbeli vereségeket, vagy a Sport utcai BKV-arénában a három elődöntős szereplést. A BKV-ra egyébként van magyarázatunk: a kupából nem lehet feljutni az NB1-be.

Összesített ponttáblázat (1999-2009)

Debrecen, és erről nincs értelme vitatkozni. Összesítésben másfél bajnoki címmel körözi le az MTK-t, miközben mind a két ponttáblázatban az élen végzett. A kétezres évek első évtizede egyértelműen a Lokié volt. Erre mondják Amerikában azt, hogy dinasztia, mifelénk Európában azonban inkább a tudatos klubmenedzsmentet szokás kiemelni.

A kilencvenes évek közepi aranygeneráció tagjai úgy mentek el külföldi csapatokhoz, hogy az induló gépük ablakára még kitettek egy A4-es fehér lapot, rajta a felirattal: visszajövünk, és bajnokot csinálunk a Lokiból! Később, ahogy egyre inkább látszott, a csapat edzője nem játszatja a légiósokat, nem tudom miért, elkezdtek szépen-lassan hazaszálingózni, és beváltani az ígéretüket. Debrecenben utoljára valamikor a harmincas éveken volt nagycsapat, amikor a Bocskai profijai bronzot ünnepelhettek a Nemzeti Bajnokságban, valamint reprezentánsaik pályára léphettek a Párizsban elbukott vébédöntőn. Keleten - közhely, de - szeretik a focit, főleg ha az éppen eredményességgel is párosul.

A második helyre befutó MTK szintén egy érdekes eset. Amíg az évtized elején a játékosvásárlás alapozta meg sikerességét, úgy a végére mind inkább saját utánpótlásbáziséból kikerülő pelyhesállú tehetségei és Garami mester pedagógiai elképzelései. Három év Keleti-csoport terhe mellett is harmadik a Fradi, egy ponttal lenyomva az örök ellenfél Újpestet. (Apropos, miért az Újpest az örök ellenfél, és miért az MTK-FTC az örökrangadó?) E négy csapat (Ungarische Big Four) egyértelműen uralta a kétezres évek elejét. A többiek legfeljebb egy-egy bajnoki bronzon marakodhattak egymással, vagy kupaszerepléssel kompenzálták a hatalmas célokkal és elvárásokkal kezdett, de állandóan elmulaszott esélyt hozó idényüket.

... és akkor a szegény BKV Előre. Nem is tudják felfogni, mit szalasztottak el 2001-ben.

Néhány további adalék vérfarkas adományaként:

A bal oldali térképen az egyes városokra eső összpontszám látható látványos grafikai elemekkel felturbózva.

Budapest ugyebár egy nagy pacák; Sopron, Győr, Zalaegerszeg és Debrecen középmezőny; a többiek meg csak nagyításban vehetők észre. (klikk a képre)

Akibe szorult egy kis statisztikusi véna, az rögtön csapdoshatná dühében az előtte fekvő ártatlan asztallapot, de vérfarkason akkor sem fogna ki. Ábrájához egy excelt is csatolt, benne a tízezer lakosra jutó bajnoki pontszámok ranglistájával. Hogy melyik városban legnagyobb az öröm, kiderül a letölthető táblázatból.