A bátyám melózott, megunta hamar,
Elment, már nem is tudom svéd-e vagy magyar
"Mi az az apátia? – nem tudom és nem is érdekel"
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt amikor Ibrahimovicsról a 94. percben bepattant, csak ültem a lelátón, és már csalódottságot sem éreztem. Körülöttem nem volt katarzis, vagy düh, csak apátia. Valami hasonlót éreztem tegnap is. Elkezdhetnénk ostorozni, elemezni (nem tesszük – vannak erre okosabb és szakavatottabb emberek) a lényeg ugyanaz marad – képtelenek vagyunk a svédeket megverni.
Lehetne mantrázni, hogy "kínos" ettől a svéd válogatottól kikapni, mert gyenge (sose volt még ilyen gyenge), mert az egyetlen klasszisuk is szarul játszik (csak két ziccert hagyott ki), mert unalmas (tehát nem magyaros, rövidpasszos) taktikával állnak fel stb. Ez mind csak magyarázkodás, marad a végeredmény 2-0, és a tény, hogy válogatottunkban továbbra sincs meg az a képesség, hogy (vigyázat közhely következik) nála magasabban jegyzett ellenfelet megverjen. Legalább nem hagytak minket reménykedni az utolsó percig …
A szerkesztőség nagybecsű tagjaival volt szerencsém egy kissé fura testhelyzetből és szögből megtekinteni a mérkőzést, stílszerűen egy skót pubban, ahol háttérben angolok szurkoltak az aktuális feltámadásnak. Őszintén szólva sok momentumot nem tudok felidézni válogatottunk játékából, például fel sem tűnt a Dzsudzsák – Huszti csere. Az első félidőben még volt drukk, kellemes csalódás, csettintgetés a nyelvvel, hogy ez igen, aztán a második játékrészben azon vettem észre magam, hogy inkább az aktuális ügyes-bajos dolgokat beszélem meg a körülöttem ülőkkel…
Az egyik legjellemzőbb megjegyzés a mérkőzés alatt az volt, hogy nagyon hiányzik egy vezéregyéniség a csapatból. Erre a szerepre én az aktuális örök megváltót, Komant látom, ha képes úgy játszani, ahogy azt tette az utolsó negyed órában a kérdés csak az, hogy mindezt miért csak a második gól után tette. (persze azt nem felejtjük el, hogy övé volt az egyetlen helyzetünk) Ha lerázom a hegyiivános fikázó skillt, és a pozitívumokra koncentrálok látom a fényt az alagút végén akkor a következő pozitívumokat érdemes megemlíteni:
- a védelem vállalható: Lázár – Lipták – Laczkó kellemes csalódás volt, még úgy is, hogy az első gólban Laczkó vastagon benne volt.
- az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltunk, működött a taktika, volt némi elképzelés de tartjuk, Rudolf továbbra sem lesz képes egyedül négy védő között gólt rúgni Mackógabi nem bakizott túl nagyot
- És ennyi. Marad az apátia, valamint a "déjà vu" – várjuk, hogy valami jobb legyen.
1. félidő
2. félidő
Kedden Magyarország – Moldova, Szusza Ferenc stadion, 20.30
Köszönjük a vendégposztot díszbohócnak. A szerkesztőség (egy része - v.h.) most elmegy szekrényt venni (ha már van zakója, legyen hova tenni - mondhatnók viccesen), és utána, ha van még türelme, hozzáteszi ide a magáét.