HTML

Címkék

abszurd (12) ahülye (47) átigazolás (24) beharangozó (272) bohócliga (357) championship (12) debrecen (33) détáridöme (14) diósgyőr (16) dzsudzsák (28) eb (37) egervári (22) fc fehérvár (15) feltámadás (57) fradi (53) gera (21) győr (17) haladás (13) hemi bácsi (11) hercegfalvi (10) hét magyarja (22) hónap magyarja (10) honvéd (48) hülyebíró (12) huszti (14) jhn (32) kaposvár (11) keleti csoport (19) kisteleki (12) koman (10) kommentverseny (44) kupaellenfél (20) kupatipp (15) loki (13) magyar (140) mezey (11) mlsz (38) mtk (19) nb2 (87) németh krisztián (16) nemzetisport (13) nyugaticsoport (59) önérzetes (33) összefoglaló (109) reac (12) sör (11) statisztika (14) szavazás (11) szurker (31) tippjáték (227) tippmix peti (11) torghelle (15) tőzsér (12) u20 (15) utánpótlás (15) ute (19) válogatott (167) várhidi (15) vasas (21) vendégszerző (21) videó (87) videoton (15) visszatekintő (10) Címkefelhő

Friss topikok

Licenc

Creative Commons Licenc

Oleg, Angyalföld királya

2010.10.30. 17:35 Black Lotus

Az elmúlt húsz évben volt alkalmunk hozzászokni, hogy a Bohócligában nemcsak a magyar játékosok, hanem a légiósok körében is akkora nagyságrendű a népvándorlás, mint amilyen honfitársaink részéről a nyolcvanas évek végén volt a Mariahilfer Strassén. Sokuk neve hallatán már egy évvel felbukkanásuk után is csak heveny hajhagyma-pusztulást kiváltó fejvakarás kíséretében ugrik be egy, talán két momentum, néhányan viszont produkciójukkal megindulnak a legendává válás keskeny ösvényén.  Kétségtelenül utóbbi kategóriába sorolandó az a köztudatban általában oroszként elkönyvelt, a valóságban tádzsik nemzetiségű spíler, akit 1991 és 1994 között Oleg királyként ünnepelt Angyalföld futballszerető népe és akit  blogunk nyitóposztjában Sámán alapító atya ha nem is ennyire magas pozícióba, de szintén a legfőbb közjogi méltóságok közé kívánt emelni. Hiányérzetünk talán csak amiatt lehet, hogy a reménybeli prezident, Oleg Sirinbekov az utóbbi másfél évtizedben már-már annyira láthatatlanná vált, mint Hajnal Tomi a magyar válogatott mezében a középpályán. Időnként hallani egy-egy hírmorzsát róla, de összességében eltűnt az őt kisistenként tisztelő hardcore bohócligerek szeme elől. Ezért úgy döntöttünk, ideje, hogy a Vasas egykori csillaga ha nem is egy perc, de legalább egy poszt erejéig újra megcsillanjon a magyarfutball holdvilágos égboltján. Összeállításunkban felvázoljuk a 3 éves magyarországi uralkodást megelőző sikereket és röviden azt is, mi történt hősünkkel a későbbiekben. Cikkünket (terjedelmi okokból) elsősorban erős idegzetű és/vagy időmilliomos olvasóinknak ajánljuk.

 

Oleg Hakimbekovics Sirinbekov 1963. szeptember 11.-én  született Sahrinauban. A Dusanbét az üzbég határral összekötő főút mentén található település tévedésből sem szokott szerepelni a világ legbefolyásosabb metropoliszait bemutató kiadványokban, így nem túl meglepő, hogy hősünk már 20. életévének betöltése előtt a közeli nagyváros irányába orientálódik. Tehetségét az SKIF Dusanbe ificsapatában kezdi kamatoztatni, de hamar lecsap rá a tádzsik föderációs klubfutball csúcsragadozójának számító városi rivális, a Pamír Dusanbe. Felnőtt pályafutása is a szovjet másodosztályban vitézkedő egyletnél indul, az 1984 és 1986 közötti időszakban a pályára lépés rovatba 97, míg a gólok közé 11 bummedli kerül felvésésre. A remek rúgótechnikájú játékos híre idővel a fővárosba is eljutott, így nem csoda, hogy előbb-utóbb a moszkvai játékosügynökök olyan otthonosan közlekedtek Dusanbéban, mint Véber Gyuri a bárpult környékén. Erőfeszítéseik végül 1987-ben jártak sikerrel, amikor Sirinbekov már a Torpedo Moszkva melegítőjében döntötte magába a vodkát rótta a köröket az alapozás időszakában.

 

A pályafutást végignézve megállapítható, hogy az elkövetkező négy és fél év a sirinbekovi életpálya talán legsikeresebb időszaka. A ZIL autógyár csapatának számító, fekete-fehér mezes egylet bár tradíciók, esetleg népszerűség terén nem vetekedhet a CSZKA-Dinamo-Szpartak „szentháromsággal”, de a korszakban egész pofás keretet szednek össze, amely az eredményekben is megmutatkozik:  az 1987 és 1991 között 5 év alatt két bronzérmet, két negyedik és egy ötödik helyet érnek el a bajnokságban, a szovjet kupát pedig háromszor is elhódítják. A nemzetközi porondon egy negyed- és egy nyolcaddöntőt hoznak össze a KEK keretein belül.  Oleg szekere is szépen fut: a lendületes játék és a 116 meccsen elért 10 gól (köztük a kupában 1987-ben elért, a Szpartak kiejtését eredményező találat) a szovjet válogatottba szóló beszállókártyát is maga után vonja: hősünk Szíria, illetve Kuvait csillagai ellen mutathatja meg magát, összesen 3 alkalommal. A politikai széljárás azonban változik, a határok megnyílásával pedig egyre többen kacsingatnak külföld felé. Így tesz Oleg is, előtte azonban még tevékeny részt vállal a csapat újabb internacionális világmegváltó hadműveletében.

 

A nemzetközi porondon az 1990/91-es kiírás hozza el a Torpedo utolsó nagy menetelését, ezúttal az UEFA-kupa keretei között. Az első kanyarban a svéd GAIS az előétel funkcióját látja el (az otthoni  4-1 után idegenben az 1-1 is bőséggel elegendő), a második fordulóban viszont már a főfogást szervírozzák – az ellenfél (és a gazpacho) Sevillából érkezik. Az első mérkőzés ezúttal is Moszkvában van, ahol hazaiak szereznek  vezetést, ám a második félidő közepén előbb Polster egyenlítő gólja, majd egy hazai kiállítás után után már a spanyolok érzik magukat nyeregben – örömük azonban korai A hajrában az autógyáriak Zsukov tizenegyesével visszaszerzik az előnyt, a spanyolok pedig addig filozofálnak azon, hogy 10 ember ellen is kiengedték a kezükből a meccset, amíg a 89. percben (a videón 1:50-nél) szabadrúgással ajándékozzák meg Sirinbekovot  – máris 3-1 díszeleg az eredményjelző táblán.  A visszavágón a fekete-fehérek a változatosság kedvéért az emberhátrányos szituációkat gyakorolják: ezúttal Oleg barátunk az, aki már a 65. percben tesztelheti az andalúziai melegvíz-szolgáltatás színvonalát, de a kétgólos előnyből egyet így is sikerült megőrizni.  A nyolcaddöntőben Sirinbekov eltiltás miatt a lelátón foglal helyet, a csapatnak nélküle kell lerendeznie az AS Monacót  - meg is teszik, kettős győzelemmel takarítják el az útból a nagyhercegség bonvivánjait. A dráma fokozódik, méghozzá a dán Bröndby elleni negyeddöntőn, amely már 1991. márciusára nyúlik át. Az 1-0-s hazai győzelemmel végződő dániai nyitómeccs után a visszavágót március 20.-án tartják a Torpedo-stadionban, az 1 Celsius-fokos hőmérsékleten lezavart odavágóhoz képest már-már szubtrópusinak számító 2 fokban.  A hazaiakat nem zavarja a hőmérséklet, mennek előre becsülettel, de a jól szervezett dán elhárítás visszaveri a rohamokat. Beköszönt a 88. perc, Morten Olsen edző és csapata lélekben talán már a Balti-tenger felett hazafelé suhanó repülő fedélzetén, pezsgőt vedelve ünnepli a továbbjutást – amikor a fél órával korábban becserélt Sirinbekov kapja meg kapáslövésre a labdát, egy pillanatra felnéz a vendégkapuban tornyosuló langaléta, szőke dánra, szép jó estét, Peter Schmeichel, aztán kegyetlenül bevágja a léc alá. Hosszabbítás, tizenegyesek, de az orosz ruletten ezúttal a dánok pörgetnek jobban. A Torpedo kiesik, az est két főszereplője pedig a nyáron új impulzusok után néz – Oleg a Vasasba igazol, Schmeichel  meg a Manchester Unitedbe.

 

Magyarországi pályafutása számokban kifejezve 3 év és 85 mérkőzés, érzelmileg (gyakorló bohócligerek számára) ennél jóval több. Különleges és alighanem megismételhetetlen korszaka ez a magyar labdarúgásnak és nem csak olyan, mára legendává nemesülő események miatt, mint hogy Vitray nagymester minden idők egyik legérdekesebb férfi felsőruházati termékében műsorvezetés címén felolvasóestet tart a kamera előtt, Debrecenben pedig a vendéggól után is ejtőernyősök hullanak az égből. Az 1991 és 1994 közötti időszakban története során mindmáig utoljára lesz bajnok a Vác és az akkor éppen Kispestként szereplő Honvéd, a Békéscsaba egy ötödik hely után egy bronzéremmel tündököl (mellesleg az ötödik helyes szezonban Árgyelán Janit választják az idény játékosának), a Siófok is kipecázik magának egy 4. helyet, a Csepel pedig, miután a három év közül az elsőben visszajut az élvonalban, a következő két szezonban stabilan táborozik le a középmezőnyben.

 

Angyalföldön eközben egy komplett világválogatott kialakításán fáradoznak, az évtized első felében Óceánia kivételével (amely vélhetően csak valamilyen adminisztrációs hiányosság miatt maradhatott ki) nagyjából mindegyik kontinensről özönlenek a Vasasba a megváltók. A legtöbbre a rokonszenves uruguayi világfi, Coco-Aires viszi majd közülük, aki az évtized végén a Libertadores-kupa döntőjéig jut el akkori ecuadori csapatával. A fekete kontinens részéről a kongói Jean-Claude M’bemba és a kameruni Jessy jelentkezik játékra, míg a posztszovjet régiót Sirinbekov mellett Dozmorov és Gricajuk képviseli. Oleg érkezése előtt, 1991 tavaszán a perzsa könnyűlovasság is színesíti az összképet, az Amir Hashemi – Nader Mirahmadian – Mohamed Ziai álomtrióval, majd egy-két idénnyel később a korszakban trendinek számító román vonal erősödik, Szenessel, Cigannal vagy épp Neagoéval. A honi spílerek közül – a teljesség igénye nélkül – Babócsy, Geress, Juhár, Mészöly G., Zvara, Pecha, Tuboly, Galaschek, netán Nagy Tamás pengés megoldásaiban gyönyörkedhet a korszak folyamán (vagy annak egy részében) az, aki megvásárolja a hipermodern grafikai megoldásokat mellőző belépőjegyet, amelynek ellenértéke felülbélyegzéses technológia segítségével 70-ről 80 forintra inflálódott. Hiába azonban az előre mutató koncepció és Sirinbekov remekbe szabott föld-levegő rakétái, a kiugró eredmény így is elmarad. Első idényében (1992 tavaszán) még sikerült behajózni a 6. pozícióba, ám a következő két évadban csak a 10. helyen zsilipel az angyalföldi bárka. Sirinbekov titkon, lelke mélyén ugyanúgy tekintget Nyugat irányába, mint Csehov három nővére Moszkva felé, érkezik is az érdeklődés, de a klub a megszabott vételárral is tudatosítja a kérőkben, hogy nem szándékozik elengedni a középpálya ékkövét. Az évek telnek és a szerződés lejártakor, 1994 nyarán a 31 éves spílerben már kevesebb jelölt látja a spirituszt, főleg mert a Vasas ekkor is viszonylag magas lelépési díjjal igyekszik megakadályozni, hogy a kérők megostromolják a klubházat (ekkoriban a Bosman-szabály még csak tervek szintjén létezik, a lejárt szerződésű játékosért is tejelni kell). Az összeget végül a közös sikereket nem feledő Torpedo-vezérkar pengeti ki, Sirinbekov pedig visszatér Moszkvába – ahonnan már nem is mozdul ki játékos-pályafutása alatt.

 

A hátralévő négy és fél évben összesen három különböző elnevezésű klub mezét viselte – de valamilyen formában végig hű maradt a Torpedóhoz. Az első megközelítésben paranormálisnak tetsző jelenség magyarázata, hogy a szovjet piac szétesése és a nyugati versenytársak felbukkanása főképp negatív értelemben gyakorolt imponáló hatást a ZIL értékesítési mutatóira, ennek megfelelően a futballra fordítható összegek más elapadtak vagy más területekre reallokálták azokat. A csapatnak még így is van egy fellángolása (1995-ben bajnoki ötödik helyen és kupanegyeddöntőt mutathatnak fel), de a gyár menedzsmentje ekkor már az értékesítésről tárgyal. Sikerrel: 1996-ban a Luzsnyiki-konszern teszi rá a mancsát az egyletre, amely innentől Torpedo-Luzsnyiki Moszkva néven szerepel, és a későbbi magyarországi divatirányzatnak megfelelően telephely-változást is végrehajt: az időközben Sztrelcov-stadionnak keresztelt Torpedo-arénából a konzorcium névadójának számító komplexumba helyezik át tevékenységük színterét. Hősünk is velük tart, de a sors úgy hozza, hogy pályafutását mégis a Sztelcov-stadionban fejezi be: 1997-ben ugyanis az autógyár az akkori anyagi lehetőségeknek megfelelő szinten (azaz a harmadosztályban) Torpedo-ZIL Moszkva néven újjáéleszti csapatát, majd egy évvel később néhány korábbi játékos (köztük Oleg) visszaszerzése után igázza le a harmadik liga jobb sorsra érdemes törzsgárdistáit, feljutva ezzel a másodosztályba.  Pár évvel később az orosz élvonal nirvánájában is tiszteletüket teszik majd, de immár Sirinbekov nélkül, aki a harmadosztály bajnoki címének átvétele után klubszinten a lant letétele mellett dönt.

 

Pályafutása (a rendelkezésre álló információk szerint) véglegesen a válogatott színeiben zárult le – a három szovjet fellépés után néhányszor a tádzsik tizenegy mezében is feszített. A nemzetközileg 1994-ben elismert szövetség először az Ázsia-játékokon, majd az 1998. évi franciaországi vb selejtezőiben próbált kitörni a sötét ló szerepköréből. Sikertelenül, így 1997 augusztusában, a Dél-Korea elleni barátságos mérkőzésen Oleg is megkapja a lehetőséget a debütálásra – más kérdés, hogy a happening nem elsősorban miatta, hanem a sajátos tádzsik országimázs-építés okán maradt emlékezetes. Az anyagi helyzetét tekintve igencsak lepattant állapotban lévő szövetség a Koreába utazó titánok számát 16 főben maximálta, ám négyük útlevele az indulás előtt önállósította magát, tulajdonosaik pedig a kellő határrendészeti alátámasztottság hiányában nem indulhattak el a mesés Koreai-félszigetre - ebből fakadóan Daegu városában már csak 12 mindenre elszánt gladiátor landolt. Mivel az otthon játszók riadóztatására már sem idő, sem pénz nem volt, a szövetség illetékesei – a még nagyobb blamát elkerülendő – a dél-koreai ligában játszó exszovjet játékosokat állították hadrendbe. Ennek köszönhetően az ízig-vérig ukrán Paraknevics, valamint a tádzsik származású, de orosz állampolgárságú Szaricsev nacionáléja is egy-egy terven felüli tádzsik válogatottsággal gyarapodott.  A kapus Szaricsev mindenesetre érzékelte a helyzet abszurditását és élete (alighanem) egyetlen válogatottságán kikövetelte magának a csapatkapitányi karszalagot, valamint a gólvonal előtt is ő terpeszkedett, miközben a brigád állandó kezdő cerberusa, Engurazov ezúttal balhátvédként brillírozott. A Sirinbekovot a védelem tengelyében felvonultató, igencsak szedett-vedett társaság számára a mérkőzéssel kapcsolatos elvárások értelmezési tartománya a katasztrofális különbségű vereség elkerülésére redukálódott és (bár a labda már a harmadik percben az újdonsült cséká hálójában táncolt) ezt sikerült is elérniük: a 4-1 arányú tasli a körülményekhez képest kielégítőnek nevezhető. A szövetség döntnökei mindesetre igen bölcsen úgy határoztak, hogy holmi válogatott meccsek se a játékosok önbizalmának, se a szövetség kasszájának nem tesznek jót, így a soron következő, 1998. decemberi Ázsia-játékokig hátralévő 15 hónapban hanyagolták a pályára lépést. A thaiföldi seregszemlén ennek ellenére túlélték az első kanyart, miután 3-0 arányban kitömték a Maldív-szigetek fenevadjait, így a rettegett katari válogatottól elszenvedett vereség dacára bejutottak a második csoportkörbe. Ez azonban már túl nehéznek bizonyult, először Kínától szedtek be egy hármast, majd a Bagheri-Daei duóval feljavított, későbbi tornagyőztes Irán nyomott le egy ötöst a tádzsik torkokon, így az Omán elleni döntetlen már nem osztott és nem is szorzott. Oleg király a válogatott színekben megvívott egyetlen nemzetközi tornáján jellemzően a védelemben növelte az esemény fényét.

 

Ami pedig az 1998 óta eltelt időszakot illeti: hősünk visszavonulása után is a sportág keretei között kereste (és keresi mindmáig) a boldogulást. Kezdetben edzősködésre adta fejét és pályaedzői minőségben próbálta újabb magaslatokba eljuttatni először (ugye, nem nehéz kitalálni?) a Torpedo-ZIL Moszkva, később a dallamos nevű Szaturn – Ren TV Ramenszkoje szekerét. Ez utóbbi csapatnál azonban az edzői stábot 2003 végén menesztik, így Oleg is más vizekre evez és – bár játékos-pályafutása alatt elkerülte a moszkvai klubfutball nagykutyáit – ezúttal már kérlelhetetlenül beszippantja az egyik nagycsapat. A napjainkban 47 éves Sirinbekov bérét évek óta a CSZKA Moszkva klubházában számfejtik, változás csak a munkavégzés típusában figyelhető meg. Kezdetben játékos-megfigyelőként hasznosították a benne szunnyadó energiákat, jelenleg a klub utánpótlás-akadémiáján az 1996-os korosztályt gardírozza. A mellékelt fotón kadétjai körében látható, a gyereksereg által eddig összeharácsolt trófeák felsorolása pedig a klub honlapján tekinthető meg. Moszkva környékén él feleségével, valamint 20 éves fiukkal (közös fotón a faterral), akit szintén megcsapott a futballmozdony füstje: jelenleg az orosz amatőr bajnokságban igyekszik kibontakoztatni tehetségét.

 

(A posztban szereplő, magyar vonatkozású fotókat a www.sport-video.hu oldal bocsátotta rendelkezésünkre, segítségüket ez úton is köszönjük.)

25 komment

Címkék: legendák múltidéző vasas sirinbekov

A bejegyzés trackback címe:

https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr602409861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

housemd 2010.10.30. 17:55:47

óó, hát ez igazán remek volt... gyönyörű szellemidézés... és micsoda lehetőségek: pl. Catalin Azotei és annyi más hasonló nagyság, akit be lehetne ide idézni.
különben, Olegről én sem tudtam, h Borat szomszédja volt gyerekkorában. simán gúrznak gondoltam. már ezért megérte elolvasni.

VGL 2010.10.30. 19:28:28

Szépen összeszedted Lotus, gratula.
Örülök, hogy ilyen témákkal is előrukkoltok a blogon. Tetszenek ezek az új kezdeményezések.
Ha Fatusiról is lesz cikk, az maga lesz a mámor...

Viszont, hogy egy kicsit elégedetlenkedjek is, hiányolom a focimenekült körképet.

Zigi 2010.10.31. 08:48:39

Szenzációs poszt. Nem semmi utánjárást igényelt, kíváncsi vagyok vajon hol lehet pl. ilyeneket megtalálni, mint a '97-es Korea-Tadzsikisztán meccs jegyzőkönyve. Őszinte elismerésem.:)

vukik 2010.10.31. 11:04:11

@VGL: Fatusiról én is szívesen olvasnék. Azt hiszem Vietnamban játszott talán.

Black Lotus · http://labdabiztos.blog.hu 2010.10.31. 12:46:02

@Zigi: Köszi. :)

Bevallom, nem mindegyik linket sikerült megtartani, de a Korea-Tadzsikisztán az speciel megvan. Ha a linkre kattintasz és lefelé görgeted, az 1997-es év utolsó mérkőzése az:

rdfc.com.ne.kr/int/tjk-intres-1992.html#1997

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.10.31. 15:24:48

hát öregem, ez igen korrekt, vagy tökéletes poszt, vagy hogy nevezzem!

olegtől kezdve, a debreceni ejtőejnyősök, ahogy dombi tizit csinál, sándor tamás higgadtsága, maczó fel-feltünő hajkoronája.

de ez a mondat is mindent elárul korunkról: "A Torpedo kiesik, az est két főszereplője pedig a nyáron új impulzusok után néz – Oleg a Vasasba igazol, Schmeichel meg a Manchester Unitedbe."

grat!

Artie 2010.10.31. 17:40:35

Pena-Popescu kettős a Mágus keze alatt?

Na, az volt még egy sztárpár.

f_miki · http://fmiki.tumblr.com/ 2010.11.01. 21:25:34

én Coco-Airesről olvasnék egy ehhez hasonló nagyszerű cikket. ő volt az első nem keletről érkező légiós, ha jól emlékszem.
persze nem ő volt az egyetlen gyémánt a bohócliga ékszeres ládikájában, izgalommal várom, ki lesz a következő.

Mérgező Hulladék 2010.11.02. 11:18:14

@f_miki: amikor Coco-Aires idejött, Sullivant szinte már is el felejtették Győrben (aztán később kiderült, hogy mégsem). Smeets meg még évekkel korábban játszott Szombathelyen, bár róla semmit sem tudok (talán Maastrichtban focizott?), nem valószínű, hogy Umoh-hoz hasonlóan itt élt volna egyébként is Magyarországon. Szóval legyen Smeets, ha nem tud valaki mást (az elmúlt ötven évből legalábbis).

Ha már Sullivan: a '86-os vébé óta ő az egyik, aki az nb1-ből jutott ki a vébére. Tudjátok, ki a másik (és egyben a legutóbbi, ha nem tévedek)?

Artie 2010.11.02. 11:20:55

@Mérgező Hulladék: A kérdésedre a választ nem tudom, de azt igen, hogy Sullivan egyetlen értelmes megmozdulása Győrben egy kurva nagy gól volt a Fradinak. Semmi másra nem emlékszik senki.

végh hanta · http://labdabiztos.blog.hu 2010.11.02. 11:43:34

@Mérgező Hulladék: Emmy Emeuka a Honvédból? (Azóta egyébként Sibaya is megjárta Dél-Afrikával ex-háromkeresként)

JESTER 2010.11.02. 11:53:46

Ahogy Faragó Ricsi mondaná:
"Óóóóóóóriásssi!"

Még egy jó Rob Warzychát, Emmy Ezuego-t (látom Hanta is emlékszik) is szívesen olvasnék..
vagy a siófoki Zare, a hajdúsági Gojan...kifogyhatatlan a lista :D

Mérgező Hulladék 2010.11.02. 11:56:00

@végh hanta: tudtam, hogy a honvédosok miatt nem lesz nehéz :) Emeka Ezeugo pontosan, de nekem is csak Emmyként derengett valami nagyon halványan.
Sibayának azért már normális csapatba is el kellett jutnia előtte, hogy legyen esélye :)

@Artie: jellemző volt arra a szezonra, hogy Sullivannal nem kapott ki a Rába ETO, pedig épp csak megúszták a kiesést.

Futó Lada 2010.11.02. 12:00:19

@végh hanta: ..a '94-es VB-n volt a Honvédból a Nigériai válogatottban ha jól emléxem, de már nem biztos...a nevét biztos nem tudom..

@f_miki: Washington Coco-Aires előtt is volt légiós, az tuti. A vácnál volt egy brazil arc (Luis Silva ? ), a Fradiban volt egy argentin Carlos R Correa,az Újpest-ben Joel Cantona francia...ők mind a '90-es évek elején voltak légiósok, de a pontos sorrendet nem tudom melyik jött előbb..

Az MTK-ban a világháború környékén játszottak angolok is és skótok is.. (jó ez nyilván az "elmúlt 50 év" adta időlimitből kilóg, de nyugati légiósok voltak, az tény...)

Mérgező Hulladék 2010.11.02. 12:01:36

@JESTER: nb1legiosok.blog.hu/

Találsz itt egy pár klasszikust, de szívesen olvasnám a labdabiztos stílusában is.

Artie 2010.11.02. 13:26:42

@Futó Lada: Határozottan emlékszem egy néger srácra a Dózsában, a nevét nem tudom. Az teljesen biztos, hogy a Rába ETO-Újpesti Dózsa meccsen lecserélték elég hamar (a 6:1-en). Hétévesen ott voltam a meccsen, és ennyi maradt meg bennem róla. Valaki tudja, ő ki volt?

Futó Lada 2010.11.02. 13:34:17

@Artie: Jean-Louis Keita...asszem talán..

Artie 2010.11.02. 13:41:32

hajralilak.hu/jatekosok/jean_louis_keita

Rá gondolsz? Biztos nem, 1982-ről beszélünk.

Mérgező Hulladék 2010.11.02. 14:08:07

@Artie: ő volt Umoh, ugyanott megtalálod.
Nem semmi memóriád van :)

Artie 2010.11.02. 14:12:01

hajralilak.hu/jatekosok/patrick_bernard_umoh

Tényleg!:)

Vicces, hogy így majd' 30 év távlatából mi marad meg az emberben egy hétévesen átélt nagy dologból. Ilyenek, mint ez, hogy lecserélik azt a néger bácsit nagyon korán, hogy 32.000 ember üvöltve tombol minden győri gólnál, valaki egy zöld-fehér párnát dobál fel minden győri gólnál, Hajszán lövi a 2:0-t, és utána kirohan a szögletzászlóhoz... Aztán lényegében semmi más.

vérfarkas 2010.11.02. 19:49:56

@f_miki:
Javítsatok ki, de nekem eddig egyértelmű volt, ki volt az első légiós. Jean-Claude Mbemba.Máig előttem van, a Veszprém első osztályú debütálását néztük a tv-ben (1988.augusztus), hihetetlennek tűnt egy kongói légiós a magyar NB1-ben. (Amúgy,Veszprém-Vasas 0-2)

vérfarkas 2010.11.02. 19:58:52

@vérfarkas:
most olvasom, hogy Umoh, a néger bácsi még Jean Claudot is megelőzte. Mentségemre szolgál, hogy emlékeim szerint azon a bizonyos Veszprém-Vasas közvetítésben még Vitray (azt hiszem, ő volt) is első fecskeként emlegette.

Artie 2010.11.03. 08:41:06

@vérfarkas: Azt azért nem értettem, hogy mitől lehet valakit három perc után lecserélni...:)