A pénisz hossza, a barátnő/feleség mellbősége, vagy éppen a kifogott hal méretei egy igazi bohócliggernek nem sokat jelentenek. Egy terület adatott neki, ahol igazán kiélheti magát, és felvághat ismerőseinek, ez pedig (eredmények híján) a nézőszám. Csakúgy, mint a fentebb említett mutatókkal, ezzel is úgy áll a dolog, hogy egyszerűen meg kéne mérni, és csá, rendeződne minden vita. A probléma viszont az, hogy senki sem tudja pontosan megmondani (illetve egy klub mégis, de erről később), hányan választották a délutáni sorozatnézés helyett a stoplis balettelőadást, így aztán az emberek kénytelenek a becsléseikre hagyatkozni. A becslés viszont becsaphat. Igen nagy a szórása a különböző beszámolóknak, nem ritka, hogy ugyanazt a tömeget hol 1300-nak, hol 3000-nek tüntetik fel. Hol az igazság?
Az alaphelyzetet a következőképpen tessék elképzelni: Guriga József sportújságíró leutazik Tápióderecskére, gyorsan megnézi a gugliban, hogy hány fős a stadion kapacitása (legyen mondjuk 4000 a Wikipédián), aztán a kezdő sípszó pillanatában körbenéz, és ha úgy találja hogy kb. harmadáig telt meg a stadion, akkor nyugodt szívvel lekörmöli még az első sárga lap előtt, hogy 1700 néző, csókolom.
Szedjük csak össze a buktatókat!
1.) A befogadóképesség nincs mindig tisztázva. Könnyű belátni, hogy az állóhelyekkel lesz a probléma, mert a szék egy elég könnyen megszámolható valami, viszont azt hogy állapítsuk meg, hogy a 60 méteres betonjárda hány fős? Úgy tudom, a rendvédelmi szervek 2 néző/folyóméterrel számolnak. Ezzel ugye az a probléma, hogy sűrűbben is állhatnak egymás mellett a derék drukkerek, meg ritkásabban is, sőt akár kettes sorokban sem lehetetlen elhelyezni őket, ha megvan a kellő szélessége az adott szintnek. Klasszikus állatorvosi ló a dorogi stadion, ahol nem is olyan régen még 12.000 volt a wikin és egyéb helyeken feltüntetett befogadóképesség*. Ha a M. T. Olvasó, esetleg nem járt volna még arrafelé, akkor javasolnám a fenti linken való nézelődést... a tizenkétezer nehezen jön ki, nem? És akkor itt máris találkozunk egy újabb buktatóval, lévén a fenti szám mellett azt hozzák fel érvként a derék dorogiak, hogy pl. a hatvanas évekből való meccsek tudósításaiban is ennyi néző szerepelt. Ugye érzi mindenki az öngerjesztő kört? (Félreértés ne essék, nem akarom én kicikizni a DFC-t, csak most éppen nekik jutott az a hálátlan szerep, hogy illusztrálják a mondókámat) Vagy itt van pl. a Hajdúnánás, ami ha úgy akarom hatezres, ha úgy akarom, kétezres arénával büszkélkedhet. Valahogy így áll a derecskei szentély is, 300 ülőhellyel, és 2000.. vagy 3000... vagy 4500 állóhellyel.
2) Bizony, előfordulhat, hogy a riportert egy kicsit az érzelmei is vezetik. Folytatva a példánkat, pl. ha a Tápióderecskei Harsona sportriporterét, Karika Gusztávot megszállja valami lokálpatrióta lendület, akkor nyugodt szívvel beírja, hogy 2800 néző volt kint. A derecskeiek meg elolvassák, és hízik a májuk attól, hogy a szomszédos (és egyben örök rivális) Tápiórecsegőn csak 2500-an voltak a hétvégén. Guriga József ugyebár az országos lapba írta az 1700-at, de azt a sajtóterméket úgysem veszik túl sokan Derecskén, mert mindig csak a rosszat írja meg róluk.
3) Igazából az előző pont folytatása. Másnap Karika Gusztáv kimegy a helyi második számú csapat, a Derecskei Építők meccsére is, mely klub a megye III/B-ben szerénykedik. Mit lát a derék riporter? A nézőtéren csak a 17 éves új középpályás családja van kint, illetve a kapus ultipartnerei, a csodacsatár aktuális barátnője (a tegnap esti diszkó következménye), pár kisnyugdíjas (egyikük házi gólkirály volt '62-ben) és slussz. Mit lehet ilyenkor tenni? Azt mégsem írhatja a Harsonába, hogy kint volt 15 néző! Fogja, és kegyes csalás címén beír egy laza ötvenest. (A mentorom a könyvében említ egy hasonló esetet)
4) Arra gondolhatnánk, hogy esetleg a jegyek és bérletek eladásának mutatóiból megkaphatjuk a pontos számot. Ezzel próbálkozott Csupati Károly amatőr statisztikus is. De jaj, mi történt? A Derecske FC-nél lazán közölték vele, hogy ez üzleti titok, az Építőknél a víg kedélyű tulaj két pálinka között bevallotta, hogy hasraütés alapján megy a könyvelés, csak arra figyelnek, hogy mindig a valós számoknál kisebbek szerepeljenek a papírokon (hiába no, az a fránya adózás). A Tápiórecsegő FC-nél elsőre jobbnak tűnt a helyzet, megmondták pontosan, melyik jegyből pontosan mennyi fogyott (hja, a német szponzor elvárja a poroszos precizitást). Károlyunk már épp kezdett volna megnyugodni, amikor meglátta, hogy az aznapi meccs előtt a biztonságiak beengednek pár embert, mindenféle jegyellenőrzés nélkül. - Ja kérem, ő a gyúró édesapja, az ott az én Gábor komám és az unokatestvére, ezeket már csak beengedem, aztán amazok meg úgyis csak gyerekek, nekik úgysem kell belépőt venniük. - Csupati érezte, hogy csatát vesztett.
5) Amikor már majdnem jó. Csupatit nem olyan fából faragták, hogy feladja. A következő héten az Előre meccsére, és pontosan megszámolta az összes, most éppen 16 nézőt (a csodacsatár ezúttal egy ikerpárt szedett fel) aztán rohant át a nagycsapat mérkőzésére, ahol meg sem próbálta egyesével felmérni a dolgot, helyette fotókat csinált minden lelátórészről, és otthon szépen türelmesen megszámolta az emberi fejeket. (Csupati felesége nem szólt semmit, ő úgyis a Megasztárt akarta végigizgulni, még külön jól is jött neki, hogy a férje ma nem akarja a Madrid-meccset nézni) Boldog volt, amikor végre kijött a pontos nézőszám: 1040. Igen ám, de éppen ekkor csöngetett be a kopasz sógora (kissé papucs volt, így náluk vita nélkül győzött az asszony, és vele a zenei tehetségkutató). Az aznapi mérkőzésre terelődött a szó, és a sógor arca hamar elkomorult. Ő is kint volt a meccsen, és mégsincs rajta egyik fotón sem! Hát mi történhetett? Rövid nyomozás után kiderült: éppen a büfében állt sorba egy műanyagpohárnyi hárslevelűért, amikor Csupati elkattintotta a gépét. Mielőtt megsemmisülve távozott volna (felismervén, hogy a Madridot itt sem nézheti), mérgében még jól odacsapott Károlyunknak: Amúgy sem mész ezzel semmire, mert a ruhagyárban ötkor ért véget a műszak, és így az ottani melósok csak az utolsó félórára ültek be szurkolni, te meg a meccs elején fotóztál!
Csupati kicsit letörten üldögélt otthon, de végülis megbékélt a sorssal, és belátta, hogy a rendelkezésre álló eszközökből kihozta a maximumot, a fotók alapján történő számolgatás hibája alacsonyabb, mint bármely más módszeré. Az 1040-et felkerekítette 1300-ra, ebben már minden WC-ző, büfében sorakozó és félidőben érkező ember biztosan benne lesz. Az országos lap ezúttal 2200-as, a helyi Harsona pedig 3000-es nézőszámot közölt.
A végére a konklúzió: Információim szerint jelenleg egyedül a Szusza Ferenc Stadionban lehet megmondani, hogy hányan ültek/álltak/feküdtek/guggoltak/lebegtek az adott létesítményben mérkőzés idején. Ott az újságírótól kezdve a kisgyerekekig bezárólag mindenkinél csipog egyet a számláló. Minden más számot tessék óvatosan kezelni!
A témába vág ez a cikk is, illetve ezt is érdemes elolvasni. Előbbiből egy kis idézet: "16 csapatból legalább 12-nél nem más, mint egy sok-sok labdarúgómeccsre járó ember tippje. Lehet ezt a dolgot szépíteni, finomítani – de a lényegen nem változtat. Egy évben 15-ször megmondja ugyanaz az ember, hogy mennyien vannak a stadionokban, és ezt mi komoly vesszük: leírjuk az újságban, megjelenik az évkönyvekben, örökre papírra kerül. Ici-picit piacon gondolkozva: hát nem döbbenetes?"
*Akkor is az volt az érvem, hogy a befogadóképesség nem azt jelenti, hogy hány embert tudok bezsúfolni egy területre úgy, hogy levegőt se tudjanak venni, hanem hogy hányan férnek el ott relatíve normális körülmények között. A Zsiguli pl. ötszemélyes marad, még ha sikerül 15 gimnazistának egyszerre belepréselnie magát, akkor is.
