Drága feleim! Tudom, nagyon várjátok már a hétvégét, pedig még csak a Szpari-Diósgyőr főpróbáira fog majd sor kerülni. A mögöttünk hagyott fordulóban mi tagadás, kicsit csikorogtak a kerekek, de legalább egyetlen kis gólparádét láthatott a közönség. Fogalmazzunk úgy, a védelmek domináltak a hétvégén. Na de akkor pótolom az elmaradásomat is: Orosháza népe! Jöjj!
Az egykori "legnagyobb magyar falu" mára közel harmincezres várossá nőtte ki magát. Egész szerethető település. Békés megyeiek, de azt is csak alig. Régebben az üveggyártás volt az egyik fő profiljuk, mostanság az új idők szavára hallgatva a fürdőbizniszben jeleskednek. (nem tudom, olvasta-e valaki, hogy a turisztikai körökben TOP10-es magyar település mindegyike fürdőváros - plusz Budapest, ami külön kategória, de vizes cuccokban ő is bővelkedik*) A jelenlegi legnagyobb orosházi arc Faragó "gyúrunk vazze" András színész (a legutóbbi két filmben ő volt Néma Bob magyar hangja, szóval respekt)
A Borussia Dortmundra hajazó focicsapat stadionja a környéken született Mátrai Sándorról van elnevezve, akinek az egyik nagy meccsét (némi késéssel) közvetítettük eme blogon. Vidéki fellegvárakra nem jellemző módon még a nézőcsúcsuk (3000 fő) is egész hitelesnek hangzik (A Fradi elleni 1:1 nagy ünneplés lehetett). Az aréna képeit érdemes most is végignézni, egyrészt a sárga lanovkára emlékeztető szpíkerállás, másrészt a székek miatt - most akkor látni kéne valami feliratot, vagy azok a fehér ülőkék csak úgy le lettek rakva random helyekre?
Maga az egyesület 2000-ben alakult (a Csorvás játékjogát felhasználva...), egyszer lettek a második vonalban bronzérmesek a Szpari meg a Fradi mögött, ezenkívül csak a másod/harmadosztály közti vetésforgó jutott nekik. Túlságosan nem akarom ezt a tíz évet agyonragozni, inkább arról beszélnék, hogy a helyi síkságon már 1913-ban szárba szökkent egy OMTK névre hallgató alakulat, ami hosszú ideig kiállta a történelem viharait (meg a 2-5. osztályok nyűgét), de a 90. évforduló környékén valahogyan mégis olyan helyzetbe kerültek, hogy egyesülniük kellett a helyi Rákóczival, és azóta a megye I-ben szerénykednek.
Nyíregyháza-REAC 1:0 Hátööö izé #1. Egy bajnoki címre pályázó gárdának egy középcsapat ellen azért kicsit jobban meg kéne erőltetnie magát. A kötelező három pont megvan, a többi nem oszt, nem szoroz. legalább nem BP lőtte gólt, nekem már ez is elég.
Bőcs-DVTK 0:1 Hátööö izé #2. Egy bajnoki címre pályázó gárdának egy széthullóban lévő csapat ellen minimum gólparádét kéne rendeznie, ehhez képest két tizenegyesből szenvednek be egy gólt. Beszéljen a hazaiak mestere: "Úgy érzem, pontot érdemeltünk volna ezen az alacsony színvonalú meccsen, amelyen kizárólag a szurkolók hangorkánja miatt érezhettük úgy, hogy futballmeccsen vagyunk."
DVSC-DEAC-Békéscsaba 1:0 A találkozó előtt volt némi kis kakaskodás, aminek eredményeképpen 17 csabai egy kis kakaskodásba bonyolódott. Én mindenesetre biztonságos távolból, habos kakaómat szürcsölgetve megismerkedhettem a két város közti szembenállás gyökereivel (állítólag a kéziszövetség a hunyó), valamint a egy honi sportportálon sikerült némi agrárjellegű vitába bonyolódnom a Kecskemét környéki földek aranykorona-értékével kapcsolatban. Magára a mérkőzésre most nem térnék ki.
Vác-Cegléd 0:0 Pedig Rusvay végigtámadta a meccset... A Cegléd már-már Szolnoki MÁV-ot idéző magasságokban szárnyal, az újabb pontszerzés is bizonyítja: jól sikerülhetett a téli bejglizés. Mondjuk bennük még megvan a szikrája annak, hogy a végigbekkelt második félidők elmozdítják majd a csapatot az utolsó helyről, szóval korábbi állításaimmal ellentétben mégsem olyan lefutott dolog ez.
KBSC-Hajdúböszörmény 1:1 Az a tipikus, senkinek nem jó döntetlen. Kedvencünk végig játszott, de nem ő rúgta a gólt. Püff neki!
Vecsés-Újpest II 1:5 Na végre egy gólgazdag meccs! Mondjuk úgy, a hazai védelem nem állt a helyzet magaslatán, de én inkább a lila csikócsapatot dicsérném, annál is inkább, mivel november hetedike óta először nyert az Újpest.
Makó-Orosháza 1:2 ha a kettővel ezelőtti volt a semmire sem jó eredmény, akkor ez az életben maradást jelető három pontról szólt. Az Orosháza nyakán kissé meglazult a hurok, hála a szépen kézben tartott meccsnek.
MTK II-Mezőkövesd 1:0 Az egyetlen meglepetés, igaz ehhez talán kellett az is, hogy a hazai kapus Schumachert (nem a forma-1-es!) megszégyenítő mozdulattal tarolta le a kövesdi Szabót, majd ezután Szilasi úr sárgát adott a kapusnak, egy - kissé feldúlt - matyónak meg pirosat. MTK-s oldalról azt mondják, az egész szituáció eleve egy leshelyzettel indult... A totálisan szubjektív énem roppantmód sajnálja, hogy most egy olyan csapat nyert, amelyiknek sájszegál, hogy negyedik vagy ötödik helyen végez-e (az "A" keretük most úgyis a kiesés ellen küzd), nem pedig a legkisebb királyfi, aki még izgalmassá tehette volna a bajnoki hajrát. De hát a foci nem mindig igazságos.
Mellesleg nem akarom, hogy nbcee-túladagolást kapjatok (a vitaindító - néhol félreértett - poszt után tőlem jön majd a 22. NB I-es beharang is), ezért a jövő héten visszafogom majd magam, becsszó. Pedig én tényleg imádom az Olvasókat, különösen azokat, akik végig is rágják magukat az ingadozó színvonalú ömlengéseimen, de lássuk be, ennyi még belőlem is sok.
Tabella:
1. Nyíregyháza 47 pont
2. DVTK 44 pont
3. Mezőkövesd 40 pont
...
12. Orosháza 21 pont
13. DVSC-DEAC 20 pont
14. Bőcs 16 pont
15. Hajdúböszörmény 16 pont
16. Cegléd 15 pont
Tipposzlopunk:
Orosháza-Vác
Újpest II-Hajdúböszörmény
Cegléd-MTK II
Békéscsaba-Nyíregyháza
Vecsés-Bőcs
Mezőkövesd-KBSC
DVSC-DEAC-DVTK
REAC-Makó
*Ahogy az indexesek is megfogalmazták: "A toplista ugyanis egyértelműen elárulja: ahhoz, hogy ma Magyarországon valaki magához édesgesse a turistákat, ... nem kell más, mint egy bazi nagy vagy sok kisebb-nagyobb medence, jelentős mennyiségű forró víz és a fölsorolt "kényelmi szolgáltatások" végtelen tárháza."