HTML

Címkék

abszurd (12) ahülye (47) átigazolás (24) beharangozó (272) bohócliga (357) championship (12) debrecen (33) détáridöme (14) diósgyőr (16) dzsudzsák (28) eb (37) egervári (22) fc fehérvár (15) feltámadás (57) fradi (53) gera (21) győr (17) haladás (13) hemi bácsi (11) hercegfalvi (10) hét magyarja (22) hónap magyarja (10) honvéd (48) hülyebíró (12) huszti (14) jhn (32) kaposvár (11) keleti csoport (19) kisteleki (12) koman (10) kommentverseny (44) kupaellenfél (20) kupatipp (15) loki (13) magyar (140) mezey (11) mlsz (38) mtk (19) nb2 (87) németh krisztián (16) nemzetisport (13) nyugaticsoport (59) önérzetes (33) összefoglaló (109) reac (12) sör (11) statisztika (14) szavazás (11) szurker (31) tippjáték (227) tippmix peti (11) torghelle (15) tőzsér (12) u20 (15) utánpótlás (15) ute (19) válogatott (167) várhidi (15) vasas (21) vendégszerző (21) videó (87) videoton (15) visszatekintő (10) Címkefelhő

Friss topikok

Licenc

Creative Commons Licenc

Két év után

2011.10.07. 13:45 Black Lotus

2009. október kilencedike, meleg, fülledt este a Szuezi-csatorna partján. Egyiptom békés mindennapjait éli, az arab tavasznak még nyoma sincs, a kairói Tahrír-téren maximum fotózkodó turisták gyülekeznek a mindennapokban. De gyülekezhetne most ott akárki, a futballszerető magyar közvéleményt akkor sem érdekelné most Kairó, csak Szuez a fontos, semmi más. A magyar utánpótlás aranygenerációja, amely az előző évben az Európa-bajnokságon már nevet vívott ki magának – és amelyet blogunk alapító atyái is kitüntetett figyelemmel kísértek mind a selejtezőn, mind magán az EB-n – túlélve a van Buuren-i sorscsapásokat és felülemelkedve a nem is olyan régen, az első csoportmeccsen Honduras ellen beszedett jókora mafláson, világbajnoki negyeddöntőt játszik Olaszország hasonló korú titánjai ellen. Ha sikerrel jár, akkor magyar labdarúgó-válogatott (még ha csak utánpótlás-szinten is) 1954 óta először játszhat világbajnokságon elődöntőt. Sikerrel jár: a nehezen felejthető találkozó magában hordozta a labdarúgás sava-borsát, első perces vezető góllal, hosszabbítással, és (miközben a hamisítatlan dél-amerikai játékvezetésnek köszönhetően a magyar védelem egy, az olasznak pedig három tagja már a helyi melegvíz-szolgáltatás színvonalával ismerkedik) Németh Krisztián 117. percben bevert győztes góljával. A folytatás is történelem, az elődöntőben szűk vereség Ghánától, majd egy tizenegyesekbe torkolló, de sikerrel megvívott helyosztó: a válogatott bronzéremmel tért haza a piramisok tövéből.

Az ország mámorban úszva ünnepelte a fiatalokat. Nem csoda, a ma húszas évei végén, harmincasai elején járó generáció klubszinten is ritkán lát komoly sikereket, válogatott szinten főleg igaz ez: Irapuatót óvodásként vagy az általános iskolai oktatásba épphogy belekóstoló korban élte meg, azóta élményei egy mészárszékkel felérő, Jugoszlávia elleni vb-pótselejtezőben és egy, sikerélményekben nem bővelkedő atlantai olimpiai részvételben öltöttek testet. Talán ennek is köszönhetően a fiatalokba sokan (mi is) igyekeztek minden szépet és jót beleálmodni: a kevésbé merész kommentárok arról szóltak, hogy ez a csapat felnőttként jóval messzebbre jut majd, mint az atlantai garnitúra. A merészebbek pedig arról, hogy a gárdából ezzel a szerepléssel mindenki eladta magát külföldre, a generáció pedig azzal teszi majd fel szereplésére a koronát, hogy legalább ilyen, de talán még fényesebb medáliával tér haza Londonból 2012-ben. A srácok kitüntetést kaptak, külön blog is indult a klubjukban nyújtott teljesítményük megörökítésére. Aztán a blog lassan elhalkult – akárcsak a témáját alkotó generáció is. Az álomszép szuezi este óta eltelt két év, a londoni álmok bő egy esztendeje porfogóként hevernek az irattárban, a fiatalok helyzete pedig – akár klubjaikat, akár a válogatottat nézzük, igencsak eltérő.

Az U21-es válogatott helyzete

Miközben a vb-n még U20-ként játszottak, a korosztály már az U21-es Európa-bajnokság selejtezőiben volt érdekelt: az idén nyáron Dániában lezavart happeningen lehetett egyúttal rezerválni a londoni gépre is a beszállókártyát. A selejtezők már 2009 ősze előtt megkezdődtek, a van Buuren-korszakból két győzelem és egy vereség maradt örökül. Első ránézésre pöpecnek mondható eredménysor, ha nem nézünk a számok mögé és nem látjuk azt, hogy a két győzelmet Luxemburg ellen hoztuk össze, az egyke vereség alkalmával meg Wales legjobbjai súrolták fel a pályát fiainkkal 4-1 arányban (ez volt az a mérkőzés, amellyel kapcsolatos gyanúit Vass Ádám később ország-világ előtt kiteregette, alighanem jó időre mentesítve magát a címeres mezes kötelezettségek alól). Az Egyiptom utáni eufória a selejtezők talán legszebb emlékű mérkőzésére is elkísérte a csapatot, amikor 2009. november 13.-án Győrben 2-0 arányban darálta le a gárda az immár legjobbjaival felálló olasz korosztályos válogatottat.

Négy mérkőzés után minimum kényelmesnek tűnt a pozíció a csoportban és bár Németh sérülése miatt (már a 20. percben le kellett cserélni az első gól szerzőjét) néhány homlokon látni lehetett ráncokat, a 2010. évi armageddonra talán rémálmainkban sem számítottunk. Kezdésként márciusban a még mindig nem felépülő Cristiano nélkül a csapat ellenkezés nélkül felhúzta a két rovátkával díszített szopóálarcot Olaszországban, majd mire Németh visszatért, addigra a nagyválogatottnál zajló változások hatására Koman párolgott el a csapatból. Az egy személyben csapatkapitányától, vezérétől és irányítójától megfosztott gárda még összekapart egy nyögvenyelős győzelmet Boszniában, ám a sorsdöntő szeptemberi találkozón hazai pályán szinte helyzet nélkül kapott ki 1-0-ra attól a Walestől, amely a sorozat összes többi idegenbeli találkozóján egy gólt (vereség Boszniában), illetve egy pontot (gól nélküli iksz Luxemburgban) volt képes kiizzadni magából. Az utolsó forduló előtt már csak matematikai esélyek voltak, így a főleg a beléptetési anomáliákról elhíresült 0-0 Boszniával már nem osztott és nem is szorzott – az olimpiai álmok szertefoszlottak.

A gárda fiatalabb tagjai közül néhányan az idén ősszel kezdődött U21-es selejtezőkön is felbukkannak. Róth Szakáll legénysége két mérkőzésen van túl, először Írország ellen bizonyította, hogy a Csatornán túli területek nekünk továbbra sem jönnek be (2-1-es vereség idegenben), majd Székesfehérváron kapott egy sima hármast az olaszoktól, akikkel a jelek szerint utánpótlás-szinten legalább olyan gyakoriak a randevúk, mint a felnőttek között a svédekkel. A széria holnap folytatódik, amikor Törökországba vagyunk hivatalosak némi teadélutánra.

u20_csapat.png

Az egyiptomi bronzérmes csapat tagjai

Metódus: a játékosokat az Egyiptomban viselt mezszám alapján raktuk sorrendbe. Zárójelben szerepelnek a vébén lejátszott mérkőzések, a játékpercek és az esetleges gólok száma. Az egyes mérkőzések esetében 90 percnyi játékidőt vette, figyelembe, kivéve a Csehország és Olaszország elleni találkozókat, ahol a hosszabbítás miatt 120 percet osztottam fel. Utolsó perces taktikai csere esetében (pl. a Takács-Dudás csere  az Emírségek  elleni mérkőzésen) 1 játékpercet számoltam bele az adott mérkőzésbe.

Gulácsi Péter (7 mérkőzés, 690 játékperc)

Az egész tornát végigvédő kapusunk már Egyiptomba is légiósként érkezett, a Liverpool kötelékéből. Klubja azóta sem változott, mint ahogy az sem, hogy a vörösök csapatába való bekerülésre akkora az esélye, mint kezdő pókeresnek egy kettes párral a royal flush ellen. Az elmúlt idényekben egy meccstől néhány hónapig történő kölcsönadások keretében megjárt két harmadosztályú együttest (Hereford, Tranmere), idén pedig a korábban több focimenekültünket is alkalmazó, jelenleg másodosztályú Hull City öltözőjében találtak helyet számára. Az idény elején kezdő volt, de a harmadik mérkőzés után a szakvezetés a 36 éves brazil riválisnak szavazott bizalmat. Péter azóta egyszer tűnt fel a csapatban, most hétvégén cserélték be a 90. percben. Kérdés, sikerül-e visszapréselnie magát a kezdőbe vagy jön a stabil kispadozás. A nagyválogatottnál nem kerettag, az U21 kezdőkapusa, de ebben az elmúlt időszakban (eredmények lásd fent) nem sok öröme tellett.

(Mellékszál: mezőnyjátékosnál még csak-csak, de kapusnál soha nem értettem, miért pont Anglia egy fiatal játékos számára az ideális célállomás, persze az anyagiakon kívül. A helyi kapusképzéssel kapcsolatosan tessenek már szívesek mondani egy angol kapust az elmúlt húsz évből, akiről nem egy ordas zágrábi gyertya vagy egy, a KEK-döntő hosszabbításában a félpályáról benézett potya jut az ember eszébe. Ha ez nem megy, akkor egy angol élcsapatot, amely stabilan bennszülött hálóőrbe veti bizodalmát. Biztos, hogy ennek az országnak a harmadosztálya a legjobb hely egy huszas évei elején járó játékos fejlődésére, valamilyen holland vagy belga élvonalbeli középcsapat helyett?)

Szabó János (6 mérkőzés, 620 játékperc)

A Paks hátvédje a Honduras elleni szénné égés után került a kezdőcsapatba és a torna többi mérkőzésén nem is engedte ki a kezéből a játéklehetőséget. Több védőtársához hasonlóan érte sem dörömböltek fülsüketítő zajjal a pénzes külföldi kérők, de nem mondható, hogy a kutyát se érdekelte - idén télen a Videoton jelentkezett be érte, de végül maradt Pakson. A bajnoki hajrára kiszorult a menetelő atomvárosi brigádból, nyáron pedig a kölcsönadása mellett döntöttek, így jelenleg a Siófok játékosállományát gazdagítja – eddigi mérlege négy mérkőzés és egy gól, a Pécs ellen.

Takács Péter (3 mérkőzés, 147 játékperc)

A diósgyőri játékos nem számított alapembernek a tornán, három fellépéséből kettőt csereként abszolvált. A centenáriumát kieséssel ünneplő Diósgyőrben több játéklehetőséget élvezett, de Balajtihoz hasonlóan a kiesés után ő is vette a kalapját és Pápán igyekezett kibontakozni. A tavalyi idényére nem lehetett panasz, 23 mérkőzésen kapott bizalmat, melyet négy góllal (valamint négy sárga és egy piros lappal) hálált meg. Nyáron visszatért Diósgyőrbe, ahol eddig három mérkőzésen 78 játékperc és egy sárga lap formájában próbálta letenni a névjegyét. A korosztályos válogatottban a vébé után már nem találkoztunk a nevével.

Kiss Máté (5 mérkőzés, 447 játékperc, 1 gól)

Kiss szerepeltetése sajátos keretbe foglalta a tornát, hiszen az amerikai kontinensről érkező válogatottak elleni meccseken (vagyis a legelsőn és az utolsón) nem játszott, a többin igen. Többségünk a csehek elleni bődületes bombájára emlékszik leginkább, melyet Győrben viszonylag ritkán gyakorol: a tavalyi évben 18 mérkőzésen 1 gólt mutatott fel. A mostani idényben nem tudott gyökeret verni a menetelő kisalföldi gárdában, inkább a Győr II csapatában tűnik fel – az U21-es válogatott mellett.

Debreceni András (6 mérkőzés, 563 játékperc, 1 gól)

Az egyiptomi gárda egyik alapemberének, aki csak a csehek ellen nem lépett pályára, részben hasonlít, részben egyáltalán nem hasonlít a helyzete Kisséhez. A hasonlóság az, hogy a vébé óta nem váltott klubot, a különbség viszont, hogy végképp sikerült alapemberré válnia a kispesti védelemben: az előző idényben 24, a mostaniban 9 alkalommal állították hadrendbe. Az utánpótlás-válogatottban a vébé után is többször felbukkant, a jelenlegi sorozatban azonban életkora miatt már nem bevethető.

Korcsmár Zsolt (5 mérkőzés, 394 játékperc, 1 gól)

Alighanem kevesen fogadtak volna arra, hogy két évvel a vébé után Némethet és alighanem Komant is lepipálva a gárda egyik (ha nem a) legsikeresebb tagja lesz az Egyiptomban háromszor is lecserélt, hátvédként vagy védekező középpályásként bevetett exújpesti. A lilák tavaly nyáron kölcsönözték ki a norvég Brann Bergen csapatának, év végén hosszas vita ment szerződése véglegesítéséről (a bergeniek csak az újpestiek által kért ár felét akarták adni érte, végül valahol a kettő között megállapodtak a fele) az idei évére viszont aligha lehet panasz. A bajnokságban az ötödik helyen álló, de a második helyezettől alig három pontra lemaradó Brann 25 bajnokijából 24-szer a pályán volt, 22-szer végig, 3 gólja is van. A nagyválogatottban idén mutatkozott be, eddigi játéka alapján Elek és a sérült Szalai mellett az Egervári-éra nagy felfedezettje. Az angol klubok előszeretettel merítenek a norvég csapatokból, így ha az idei évben látott fejlődését folytatni tudja, jó esélye lehet egy stabil Premiership-tagságra.

Koman Vladimir (6 mérkőzés, 600 játékperc, 5 gól)

koman.pngA gárda csapatkapitánya csak a Ghána elleni mérkőzést hagyta ki (eltiltása miatt), máig vita tárgya, hogy ha ő is a pályán van, akkor lehetett volna-e még fényesebb a medália. Ő is légiósként érkezett a tornára, egyben utolsó idénye volt, mikor kölcsönadták, a tavalyi évet már a Sampdoriában nyomta végig. Tavaly ősszel a nagyválogatottba is bekerült, bíztató produkciót nyújtva (lásd a finnek elleni első gólnál Szalainak tolt forintos passzt). Az idei év Korcsmárhoz hasonlóan neki is fordulatot tartogatott, csak sajnos ellenkező előjellel: a tavasszal már alig fért be a középmezőnyből a kieső helyig zuhanó Sampba, és a mostani idényre is jellemző, hogy többet játszik a válogatottban, mint a klubjában (eddig 3 meccsen 119 percet teljesített a Serie B-ben, végigjátszott meccse nem volt), ráadásul a címeres mezben sem nyújtja tavalyi önmagát. Csak bízhatunk benne, hogy magára talál és elindul újra azon az úton, amelyen tavaly őszig haladt.

Simon András (6 mérkőzés, 404 játékperc)

A Liverpool által csomagban vásárolt Gulácsi-Simon-Németh triumvirátus talán legkevésbé rivaldafényben lévő tagja a többiekhez hasonlóan nem tudott helyet kiharcolni magának a vörösök első csapatánál, igaz, a missziót a gyakori sérülések is hátráltatták. Kölcsönben megfordult a spanyol másodosztályban is, a Córdobánál azonban (részben sérülések, részben taktikai okok miatt) csak 9 mérkőzésig jutott. Télen szerződést bontott Angliában, a tavasz már Hollandiában, az Excelsior Rotterdam együttesében találja, ahol néhány hónap alatt tíz játékpercben tudta öregbíteni a magyar labdarúgás hírnevét, így nem csoda, hogy a nyár újfent a költözés jegyében telt – ám ahelyett, hogy Waltner Róbert nyomdokaiba lépve Dél-Amerika vagy Ázsia irányában folytatta volna az utazó nagyköveti státusz felépítését, inkább hazatért. Jelenleg a Győr játékosa, ahol eddig négyszer lépett pályára, igaz, mindannyiszor le is cserélték. Az utánpótlás-válogatottban utoljára tavaly tavasszal Rietiben lépett pályára, az olaszok ellen.

Németh Krisztián (6 mérkőzés, 506 játékperc, 3 gól)

Kisjézus, a korosztály non plus ultrája, Koman kedvenc játszótársa. A csatár, akiben a jövő nagy reménységét láttuk és néha, melankolikusabb pillanatainkban próbáljuk is látni. A melankóliára az utóbbi időben szükség is van, mert racionális indokokkal nehéz lenne alátámasztani az elképzelést. A vébére a Liverpool tulajdonában, de már az AEK Athénnak kölcsönadva érkezett, amely klubban az olaszok elleni sérülés és az azt követő hosszú kihagyás után végül 18 meccsel és 3 góllal zárta az idényt. Mivel az angolok köszönték szépen, de helyette inkább némi bankszámla-növekményt kívántak viszontlátni, az AEK-nél viszont nem sikerült kellően szélesre nyitni a bukszát, Krisztián tavaly nyáron az Olympiakosz Pireusznál landolt. A görög klubfutball egyik óriásánál a góljai helyett az edzésről való elkésés és az edzővel való rossz viszony miatt került a sajtóba, így alig három lejátszott meccs után télen már a Volosznál parkoltatták, de az ottani 10 meccs (főleg csereként) és 1 gól sem volt az a produkció, amely miatt a Barcelona azonnal meg akarta volna venni Messi helyére. Augusztusban belga ajánlatról lehetett hallani, de a pireusziak kevesellték a vételárat, így végül szeptember elején szerződésbontással zárult az átigazolási hercehurca. Jelenleg nincs csapata, az MTK-nál edz, de szándéka szerint nem itthon folytatná. A nagyválogatottban eddigi két fellépésén nem váltotta meg a világot Némó, aki (bármennyire is fájó ezt kimondani) a jelek szerint öles léptekkel halad előre az elpetrestamásodás útján.

[Elpetrestamásodás a wikipédián, illetve hasonló lexikonokban még nem jegyzett, az elmúlt két évtized magyar labdarúgásában azonban megkerülhetetlennek számító jelenség, amelynek lényege sikeresnek induló, főképp támadó szellemű játékosok elkallódása. Névadója Petres Tamás, aki 1989 tavaszán, 21 évesen lett magyar gólkirály, majd pályája csúcsaként (négy darab válogatott fellépése mellett) ingázott egy keveset Sankt Pölten és néhány honi élklub között, mígnem szép lassan végleg eltűnt a süllyesztőben. A jelenség alfajai között megtalálhatóak az egy remek idényt befutó, de később sehol nem bizonyító játékosok (Preisinger, Tiber) ugyanúgy, mint a legalább részben külföldön nevelkedett, legalább időszakosan megváltónak kikiáltott, végül a magyar másodosztályig jutó sztárjelöltek (Torma, a középpályások között Szili vagy a spanyol és angol kitérők után végül Ausztriával és Belgiummal vigasztalódó, tavaly a belga harmadosztályban levezető Bukrán)].

Dudás Ádám (4 mérkőzés, 201 játékperc)

A korosztály egyik kiemelkedő tehetségének indult, U18-as korában (Németh mellett) az Európa-válogatottban is szerepelt Dudás Egyiptomban már nem játszott akkora szerepet, mint azt egy-két évvel korábban gondolták volna. Pályája csúcsán az Európa-válogatottság mellett a Szpartak Moszkva együttesében is megfordult kölcsönben, ahol azonban a felnőttekhez nem fért be, a fiatalokkal nyert bajnoki címnél pedig többet várt a helyi vezetés, így Ádám egy vissza a feladónak matricával a mellkasán ismét Győrben jelentkezett edzésre. Kibontakozását mind a Győrnél, mind paksi kölcsönadása során sérülések is hátráltatták. A mostani idénye eddig bíztatóan alakul, nyolc mérkőzés után négy gólt mutathat fel az ETO színeiben.

Varga Roland (4 mérkőzés, 165 játékperc)

Az újpesti középpályás nem bizonyult a csapat talizmánjának, hiszen mindkét vereség alkalmával pályán volt, akárcsak a Costa Rica elleni bronzmeccsen. Vargának összejött a külföldi szerződés, már a vébé idényében lecsapott rá a Brescia, az ujjongást azonban a kijózanodás követte: a feljutásra sikerrel pályázó csapatban összesen kétszer számítottak a szolgálataira. A tavalyi idényre kölcsönadták a Foggia együttesének, ahol 21 mérkőzésen 2 góllal és 1 sárga lappal írta be magát az olasz harmadosztály aranykönyvébe. Miután a Brescia kiesett az élvonalból, a harmadosztályú kaland is véget ért, így Varga jelenleg a kispad és a lelátó között ingázik a Vasst és Feczesint is foglalkoztató csapatban.

Megyeri Balázs (Nem lépett pályára Egyiptomban)

A második számú magyar kapus nem ünnepelte együtt a bronzot a többiekkel a kairói stadion gyepén, mivel Haber sérülése miatt hazarendelte a Ferencváros. Azon kevesek egyike volt, akinek a vébét követő szezon végén valóban összejött a külföldi szerződés – akárcsak Némethben, benne is az Olympiakosz látta meg a fantáziát. Az első idényben a klub élő legendájának, Nikopolidisznek a kiszorítása lehetetlen feladatnak bizonyult – Balázsnak három mérkőzés jutott, mindhárom a bajnokság hajrájában, amikor a fontosabb kérdések már eldőltek. A most futó idényben az olasz Costanzo mögött a stabil cserekapus szerepkörét alakítja, akárcsak Gulácsi árnyékában az utánpótlás-válogatottnál.

Szekeres Adrián (6 mérkőzés, 569 játékperc)

Az egyiptomi védelem oszlopa, aki csak a Ghána elleni mérkőzést mulasztotta, mivel a digók ellen beszedett piros lapját az illetékes testületek nem kegyeskedtek érvényteleníteni. Debrecenihez hasonlóan ő is maradt a klubjában, ahol alapembernek számít – tavaly az első, idén a másodosztályban próbálja segíteni az MTK-t. A szeptemberi, olaszok elleni 0-3 alkalmával az U21-es keretben is benne volt, de csak a kispadon kapott helyet.

Présinger Ádám (5 mérkőzés, 490 játékperc, 1 gól)

A csoportmeccseken még folyamatosan játszó balhátvéd az egyenes kieséses szakaszban már ritkábban fért be az együttesbe. Pályája azóta erősen megfeneklő állapotot mutatott, a Videotonba nem sikerült beférnie, az előző idény egy részére kölcsönadták a Vasasba, de ott is messze volt a kulcsemberré válástól, mint Ranilovics az Üllői úti székház előtt felállítandó mellszobortól. Jelenleg a botladozó Pápába próbál beépülni, eddig kilenc mérkőzésen van túl.

Zámbó Bence (5 mérkőzés, 377 játékperc)

zambo.jpgA vébé utolsó három mérkőzésén már alapembernek számító Zámbó az előző idényben több sorstársához hasonlóan nem volt alapember a klubjában – apró különbség, hogy míg mások az angol vagy a görög bajnokság egyik élcsapatába nem fértek be, addig Bence a Bohócból kihulló MTK-nál találtatott könnyűnek. A 2010-ben Diósgyőrből igazolt hátvéd mindenesetre értett az egész idény során összesen 27 percben tárgyiasuló bizalomhiányból és a nyáron folytatta a nyugatra vándorlást: Győrbe igazolt, ahol a szertáros bácsi kedves mosollyal megsimogatta a buksiját és azon melegében átkísérte a második csapat öltözőjébe. Azóta a Győr II-ben Kiss Mátéval vállt vállnak vetve küzdenek azért, hogy Bastille kolléga minél szebbeket írjon róluk. A most futó szezonban eddig hat mérkőzést, egy sárga és egy piros lapot felmutató Zámbó Egyiptom után kikerült a válogatott keretből, ahová most már életkora miatt sincs esélye visszakerülni.

Simon Ádám (6 mérkőzés, 402 játékperc)

A majdnem minden meccsen játszó, de általában a lecserélés sorsára jutó Simon a (sajnálatosan kis számú) felfelé ívelő karrierű játékosok számát gyarapítja: a vébé évében már megkezdte a beépülést a Haladásba, tavaly pedig 27 lejátszott mérkőzésével alapemberré vált Szombathelyen. Nyáron a Palermo együttesébe igazolt, jelenleg az egyetlen magyar, aki Serie A-s csapat keretének tagja. Képességeit egyelőre nem tudta bemutatni a helyi maffiavezéreknek, mivel augusztusban egy felkészülési mérkőzésen bokacsont-törést szenvedett. Felépülését október közepére várták és a várakozások vélhetően be is igazolódnak, mivel Ádám az utánpótlással elutazott Törökországba, ami arra utal, hogy már bevethető állapotban van.

Gosztonyi András (6 mérkőzés, 600 játékperc)

Koman mellett a középpálya másik ékkövének számított a tornán és esetében ténylegesen igazolódtak a jóslatok: már a tornát követő télen behúzta a hőn áhított külföldi szerződést. Az örömnél csak a koppanás volt nagyobb, a Bariban összesen kettő mérkőzésen látta belülről az oldalvonalat, így fél év után már itthon is találta magát, erősen veszélyeztetve a tiszavirág életű légióskodás kategóriájában Dombi és Hrepka által elért magaslatokat. Tavaly bajnok lett a Videotonnal, ahol rendszeresen játszik, de általában részmunkaidőben. A korosztályos válogatottban alapembernek számít.

Balajti Ádám (4 mérkőzés, 79 játékperc, 1 gól)

Mint az az egy mérkőzésre jutó játékpercek számából is kitűnik, az egykori diósgyőri titán elsősorban a cserepadról beszállva próbált színt vinni a csapat játékába. Balajti a magyar labdarúgásban kiemelkedő jelentőségű átigazolási szezon 2010. évi kiadásának egyik főszereplője volt, ám a Villarreal érdeklődéséből végül egy debreceni szerződés realizálódott. A tavaly amúgy nem túl acélos Lokiba az ősszel egyetlen meccsre fért be 27 perc erejéig, így a tavaszi idényre való felkészülést már a IV. kerületben kezdte, kölcsönjátékosként. Jelenleg is az Újpest edzéseit látogatja, az utóbbi hónapokban a júniusban elszenvedett csonttörésből lábadozott, szerdán a Ligakupában játszott először az első csapatban a jelenlegi idényben.

Futács Márkó (7 mérkőzés, 353 játékperc, 1 gól)

A minden meccsen feltűnő, de végig ritkán játszó Futács az elmúlt két idényben a Werder Bremen vezetőségét próbálta meggyőzni nélkülözhetetlenségéről, nem sok sikerrel. A 2009/2010-es idényben a második csapatban vitézkedhetett a német harmadosztályban, tavaly pedig a másodosztályú Ingolstadtnak adták kölcsön. 23 mérkőzésen 2 gólt sikerült bebikkantania, amiről ő maga is markáns véleményt alkotott. Idén másodosztályt nem, országot viszont váltott: a Championshipben a Portsmouth együttesében az utolsó tíz percben beküldött csere szerepkörében próbál beépülni a taktikába. Az utánpótlás-válogatottban az első számú csatár szerepkörét alakítja, vitalitása az írek ellen gólszerzés, az olaszok ellen piros lap formájában öltött testet.

Tóth Bence (1 mérkőzés, 30 játékperc)

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Ferencváros üdvöskéjére épült volna a csapat játékrendje Egyiptomban – harminc percnyi pályára küldése Dél-Afrika 4-0 arányú leigázása alkalmával történt, a már nagyjából megnyugtatónak számító, kétgólos előny idején. A torna után is maradt a Fradinál, tavaly húsz mérkőzésen lépett pályára, igaz, ha 781 játékpercét hússzal visszaosztjuk, azt látjuk, hogy inkább részmunkaidős foglalkoztatásról volt szó. Idén az egy mérkőzésen lejátszott percek száma szépen emelkedett és a Détári-éra első mérkőzésén, a Zete ellen összejött a tavaly egész szezonban eredménytelenül hajkurászott gól is – de ezen pozitívumok ellenére pillanatnyilag annyi esélye van a felnőtt válogatottságra, mint falusi tehenészlánynak a Nobel-díjra.

Kovácsik Ádám (Nem lépett pályára Egyiptomban)

A válogatott harmadik számú kapusa (aki Megyeri hazarendelése után második számúvá avanzsált) a kezdőkapus Gulácsihoz hasonlóan már a tornára is légiósként érkezett: 16 éves volt, mikor 2007-ben lehalászta a Reggina. Az olasz másodosztályú csapatban idén nyárig nem sok babér termett számára (az előző két idényben összesen egy találkozón állhatott a kapufák közé), a mostani idény viszont remekül kezdődött: az első hét fordulóban folyamatosan szívhatta magába a meccsrutint. A hétközi nyolcadik körben az olasz rivális mellett tette le voksát a szakvezetés, de bízunk abban, hogy ebből nem lesz tendencia. Jelenleg se a felnőtt, se az utánpótlás keretnek nem tagja.

-------------------------------------------------------------------------------------

u20_unneples.jpg

A fentiek alapján megállapítható, hogy igazán nívós bajnokság élvonalában jelenleg egyetlen játékos található (Simon Ádám), eddig ő se játszott, igaz, sérülése miatt. Kérdés, mennyire nehéz idény áll előtte, mivel az olasz élvonalra általában nem jellemző a fiatalok nyakra-főre való játszatása – a magam részéről 1000 bajnoki játékpercet (ez bő 11 végigjátszott meccs) látatlanban elfogadnék. Az olasz, angol másodosztályban (ez utóbbiba beilleszthető a tornára el nem engedett, de a generációhoz tartozó Kádár) már többen vannak, de a játéklehetőségek tekintetében erős a szórás, épp úgy, mint a nem a világ élvonalában jegyzett, de a magyarnál (jóval) erősebb bajnokságban (görög, norvég) trenírozódó fiataloknál. A gárda több mint fele itthon keresi a boldogulást (kettejük korábbi sikertelen külföldi próbálkozás után), közülük többen hátrányos helyzetűnek nevezhetők, mivel vagy csak a másodosztályban játszanak vagy kölcsönadás keretében próbálnak bizonyítani ideiglenes és tényleges kenyéradóiknak egyaránt. Külön tanulmány tárgya lehetne, hogy mi a helyzet azokkal, akik Egyiptom előtt még tagjai voltak a válogatottnak, de addigra kikerültek belőle (kiemelhető közülük a korábban a generáció topsztárjának tartott Nikházi, aki jelenleg az MTK-ban ingázik a kispad és a pálya között). A képet valamelyest árnyalja, hogy az életkorban nagyjából egyiptominak tekinthető játékosok közül (az Egyiptomban ténylegesen szerepelt Koman és Korcsmár mellett) Elek és Varga is viszonylag stabil tagja a felnőtt válogatottnak. Kérdés, hogy példájukat még hányan tudják majd követni.

Az U21-es válogatott holnap harmadik EB-selejtezőjét is lejátssza – az eddigi két vereség, valamint a török célkitűzések (az olaszok előtt, csoportelsőként szeretnének végezni) alapján kevés a sansz arra, hogy pont most kezdődik majd meg a pontgyártás. A kérdés Egyiptom hőseivel kapcsolatosan már inkább az, hogy felnőttként is sikerült kiérdemelni a kétezres évek aranygenerációja címet vagy a nemesfémből felnőttkorra már csak a homályban talán szépen fénylő sárgaréz marad. A remények jelen pillanatban szerényebbek mint két éve, a fülledt, meleg szuezi éjszakában.

9 komment

Címkék: u20 u21

A bejegyzés trackback címe:

https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr13284976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rekspa 2011.10.07. 15:42:48

Sajnos volt 20 éve is egy aranygeneráció, akikből nem sok minden lett. Pintér Attila korosztálya(ő is) 84-ben ifi eb aranyat majd 86-ban bronzot nyert éééés........

végh hanta · http://labdabiztos.blog.hu 2011.10.07. 15:49:08

az hiszem az "elpetrestamásodást" ezek után illendő lenne felvenni a majd egyszer elkészülő Nagy Magyar Futballhatározóba és Szótárba

hüjeliba 2011.10.08. 09:21:31

Szép összefoglaló, nekem a "vargazoli" jut eszembe, Ő nyilatkozta valamely mikrofonba, hogy "ezektől" csodát várni butaság..mert...
Akkor egy önhibáján kívül partvonalra szorult sértett ember véleményének tűnt, ma meg egy szakemberének.
Sic Glória Mundi

Zigi 2011.10.08. 17:41:28

Sajnos az U21 helyzete annyit romlott két év alatt, hogy fel se tűnt, hogy ma selejtezőt játszunk a törökökkel, s így tulajdonképpen kimaradt egy JHN forduló.

Artie 2011.10.09. 13:17:04

@Zigi: És annyira remek fiatalokat képeznek az akadémiáink, hogy eddig háromból háromszor kaptak ki. De persze Róth Anti megmagyarázza, hogy nem mindegy, hogy kapunk ki. Szerintem meg teljesen - 0 pont így is, úgy is.

Zigi 2011.10.09. 13:29:07

@Artie: Ráadásul talán egyszer sem fejezte be a magyar csapat a meccset 11 fővel a pályán. Igazi szimpatikus társaság lehet edzőstül-játékostul együtt.:)

christvhu 2011.10.09. 18:15:49

@hüjeliba: sic transit gloria mundi.....

Korrekt poszt, szomorú, hogy ezek a srácok nem tudták kifutni magukat. Pedig mennyire hittük, hogy majd ők....

Artie 2011.10.10. 08:55:03

@christvhu: Tudod, én már akkor sem hittem bennük (nem önfényezés, ténymegállapítás).

Sokkal nagyobb baj az, hogy aki ki merte anno ezt mondani, az sokak szemében nemzetellenes, hazaáruló, ellendrukker satöbbi volt, most meg nem hallom azokat a hangokat, hogy bocs, bazmeg, igazad volt. Mármint általánosságban értem.

christvhu 2011.10.12. 08:54:21

@Artie: Ennek - mármint, hogy senki nem mea culpázik - viszont az a legfőbb oka, hogy éppen megint van olyan csapatunk, jelesül a nagyválogatott, akikben lehet hinni, akikben jövőt láthatunk. És ahogy két éve elvonta aa figyelmünket minden másról az ifiválogatott, úgy seper mindent háttérbe ma a nagycsapat menetelése. És ezzel cseppet sem kívánom az érdemeiket kisebbíteni, csak tényt állapítok meg