Nagyjából egy hete, hogy megjelent a hír, mégsem hagy nyugodni azóta sem: a 2011 tavaszán a Honvéd fazonszabászává előrukkoló Lukas Zelenka egy cseh negyedosztályú egylet szerződésajánlatával kacérkodik. Rendben, hogy egyrészről klubszimpátia miatt nem vagyok elfogulatlan, másrészről tisztában vagyok vele, hogy a jó Lukas 100 méteres síkfutásban alig 20 méterrel kapna ki egy élete alkonyán lévő teknősbékától, mégis úgy vélem: azzal a passzjátékkal, amire képes, aligha lógna ki országa valamely másodosztályú együtteséből. Elgondolkodtató Hanta múltkori légiósválogatottja is, amelyben sorjáznak a kilencvenes évek, illetve a kettőezresek első esztendőinek nevei, a közelmúltból viszont a McCabe-éra Ferencvárosának néhány koronaékszerén és az egy szem Tarmo Kinken kívül senkit nem találni. Ennyire sivár lenne a közelmúlt vagy csak a 10-20 éves távlat szépíti meg az emlékeket? Fenti apropók alapján született meg az elképzelés, hogy ideje utánajárni az elmúlt években a magyar bajnokságból távozó légiósok egyikének-másikának, illetve annak: mi is történt velük azóta, hogy kikerültek látószögünkből? Mint a hajtás után előbukkanó összeállításból kitűnik: van élet a Bohócliga után is, bár elhivatottság mellett némi (esetenként jókora) szerencsére is szükség van. Néha nüanszokon múlik, hogy pár évvel a magyar élvonal mámora után valaki Szaúd-Arábia sivatagos tájain tölti magába a napelemet vagy Lionel Messi ellen játszik BL-csoportmérkőzést. Ennyit elöljáróban, kezdődjön körsétánk a közelmúlt híres vagy éppen hírhedt légiósainak virtuális panoptikumában!

A válogatás elveiről: olyan légiósokat próbáltam válogatni, akik az utolsó öt évben játszottak az NB I-ben (tehát 2007 tavaszán vagy utána), továbbá azóta (legjobb tudomásom szerint) nem vonultak vissza. A válogatás klubonkénti bontásban történt - mivel némely honi élcsapatnál számolatlanul igazolják a légiósokat, másutt viszont inkább a helyi erőkre építenek, így mindenhonnan 1-2, maximum 3 játékos került kiválasztásra. Fentiek miatt a lista távolról sem teljes - ez úton kérem a tisztelt olvasót, hogy az általa ismert és tanulságosnak tartott, de a posztban nem szereplő sorsokat kommentben ossza meg velünk. A játékosok jellemzően utolsó magyarországi klubjuknál szerepelnek, aki később mégis felbukkant újra a honi élvonalban, annál a későbbi csapat neve is feltüntetésre került. Az első részben nyolc csapat exei között nézünk szét.

Debrecen

Coulibaly bolgár kérőinek ajtót mutatott a klub, a korábbi csatárok közül viszont többen is hódoltak a Go West!-mozgalomnak. Bogdanovics és Brnovics megelégedett az országon belüli nyugatra költözéssel, Ibrahima Sidibe és Dorge Rostand Kouemaha ellenben országváltással is fűszerezte a klubcserét. A debreceni korszakának végén a hátvédsorban is megfordult Sidibe a Sint-Truiden együttesénél visszakerült a csatársorba, így négy idény (ebből egy a másodosztályban) alatt 113 mérkőzésen 43 góllal gazdagította önéletrajzát. Az elmúlt nyáron az országon belüli klubcsere jótékony hatásait is kipróbálta, jelenleg 18 mérkőzést és 6 gólt számlál a belga középmezőny törzsgárdistájának számító Beerschotban. Kouemaha számára sem ismeretlenek a belga tájak, a Hajdúságból anno Duisburgba dobbantó csatár első külföldi szezonjában bemutatott remeklésének (31 meccsen 14 gól) köszönhetően 2009 nyarán már az FC Bruges öltözőjében élte mindennapjait. A stabil EL-résztvevőnek számító gárdában elsőre kiugró idényt produkált (33 meccsen jegyzett 16 góljával fölényesen nyerte a házi mesterlövész különdíját), utána viszont egy visszaeső periódus következett, így erre a szezonra kikölcsönözték a német élvonalbeli Kaiserslauternnek, ahol 15 mérkőzés és 2 gól díszeleg a neve mellett.

Diósgyőr

Borsodban a pre-hispán éra esztendeiben gyakran félévente 10-15 játékos cserélődött a tudatos és hosszú távú csapatépítés jegyében. Sokakról sajnos kevés tudomásunk van, az egykori népes afrikai különítményből csak a hosszabb ideig hazánkban maradtak (pl. Ebala, Foxi vagy Sadjo) tekintetében vannak hitelt érdemlő információk, továbbá az anno többszörös togói válogatottként érkező, egy idény után Irán irányába továbbálló Kassim Guyazou esetében ismert, hogy legalább kettő, de inkább három klubot már elfogyasztott a perzsáknál, azonban jelenlegi állomáshelyét nem sikerült kétséget kizáróan kinyomozni. Ezek tudatában inkább a délszláv kultúrkört erőltettük, mind a 2008/09, mind pedig a centenáriumot kieséssel párosító 2009/2010-es idény vonatkozásában. Az első gárdából Dusko Vranjesevics Magyarországról való távozása óta az egykori Jugoszláviát járja: két bosnyák együttes után a nyártól a szlovén élvonalbeli Nafta Lendavában nyomul, ahol (azon felül, hogy az ősszel két magyarral, Polareczkivel és Kocsis Adriánnal is együtt készülhetett) 11 fellépése alkalmával kétszer volt eredményes. Az egy idénnyel későbbi eresztésből a négy éves Bundesliga 2 múlttal és öt montenegrói válogatottsággal a háta mögött érkező Vlado Jeknics 12 bajnoki fellépéssel, egy góllal és egy piros lappal gazdagodva tudta le az idényt, majd a magyar másodosztály elől egészen a kínai másodosztályig menekült - jelenleg is a Beijing Baxy csapatának egyik élharcosa.

Ferencváros

A McCabe-korszak az ígéretek és a légiósok színes kavalkádjával ajándékozta meg a zöld-fehér érzelmű szurkolókat, utóbbiak jellemzően a Sheffield Unitedtől vagy a konglomerátum valamely más zászlóshajójától érkeztek. Közöttük volt az egy-két méterről bepilinckázott gólok nagymestere, Anthony Elding, aki itteni szerepvállalása előtt sokadosztályú angol klubok széles spektrumát látogatta már végig. Ezen szokásával a szigetországba való visszatérése után sem hagyott fel: bár csak másfél éve vagyunk kénytelenek nélkülözni őt, azóta már a harmadik klubját fogyasztja. Jelenleg az ötödosztályú Grismby Town szolgálatában áll (a képen éppen nem zöld, hanem  fekete-fehérben), amit a magam részéről egy 35 éves, már levezető játékos esetében teljesen korrektnek tartanék, de egy 29 éves spílertől kicsit karcsúnak tűnik. Szintén az angol alacsonyabb ligákban porosodik a tucatnál is több pakisztáni válogatottsággal a háta mögött hazánkba érkező Adnan Ahmed, aki a magyar élvonalból egy merész váltással Iránba dobbantott, a helyi élvonalbeli Aboumoslem együttesébe. A fekete gyémántok becenéven is ismert klubnál viszont a jelek szerint nem találták meg a benne rejtőző csiszolatlan tehetséget, ezért mindössze öt pályára lépés után elváltak útjaik. Ahmed 2011 októbere óta a Northern Premier League Premier Division-ben (a hosszú fantázianév nagyjából az angol hatodosztály egyik területi ligáját takarja) harcban álló Bradford Park Avenue személyi állományát gyarapítja.

Győr

A Kisalföldön a XXI. század első évtizedének vége felé a posztszovjet régió, azon belül is a Baltikum szerepvállalásának megerősödése figyelhető meg. Az észt kommandóból Ahjuperának eddig egy újpesti kölcsönadás jutott, a Debrecen kedvenc BL-selejtezős ellenfelének számított Levadia Tallinntól szervált Tarmo Kink viszont másfél éves magyarországi szerepvállalás után rögtön az angol másodosztályú Middlesbrough együttesébe katapultálta magát. Első angliai idényében védjegyszerű távoli bombáival a szurkolók kedvencévé avanzsált, ebben a szezonban viszont koncepcióváltáson esett át a gárda, így az észt bombázó többször tűnik fel a válogatottban, mint a klubcsapatában. Nem csak észtből, grúzból is párosával vásárolt a Tarsoly-kompánia: Alekszidze mindmáig Győrben kergeti őrületbe a védőket, míg társa, a csapatnál 2009 tavaszán feltűnt, 14 grúz válogatottságot is felmutató David Odikadze 8 magyarországi fellépéssel a háta mögött a szülőhazába való visszatérést választotta: az ősz már a Szpartak Csinvali öltözőjében találja. Itteni szerepvállalása sem volt hosszabb a győrinél, télen újra légióskodásra adta a fejét: a következő másfél évben az Inter Baki színeiben bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett a festői Azerbajdzsánban. Napjainkban ismét saját hazájában próbál próféta lenni: az idény során 17 mérkőzést és 1 gólt produkált eddig a Dinamo Tbiliszi gárdájában.

Haladás

Az utóbbi években nem Szombathely volt hazánkban a légiósok első számú fellegvára - kicsit eltávolodott a klub a 2000. évtől, mikor egy nyár alatt rögtön öt brazillal tartották célszerűnek feltuningolni a csapatot. 2004 és 2008 között nem is tűnt fel légiós a szombathelyi végeken, de az utána következő két év légiósainak egyike-másika sem bizonyította, hogy többet érne a ciprusi magyar kolóniából hazacsábított prominenseknél. A brazil születésű, de portugál útlevéllel is rendelkező Maikel - aki arra a bravúrra is képes volt, hogy barátságos meccsen szénné égesse magát - útja választott hazája másodosztályába vezetett vissza, ahol a Feirense színeiben tíz mérkőzést és egy gólt mutathatott fel. A 2010/11-es idényt már a spanyol harmadosztályú Guijuelo csapatában kezdte el, de az idény alatt összegyűjtött 197 játékperc előre vetítette, hogy a jövőben nem köré fogják építeni a taktikát. Nyár óta az újabb nagy lehetőségre vár. Helyét a szombathelyi légiósok elitklubjában 2010 tavaszán a szenegáli El Hadji Diouf foglalta el, akinek két ütőkártyája is volt: egyrészről nevesnek mondható csapatból (AEK Athén) érkezett, másrészről nevét tekintve megszólalásig hasonlított az Angliában profiskodó, 69-szeres szenegáli válogatott honfitársára. A pályán mutatott teljesítmény már kevésbé tükrözte a másik Diouf képességeit, így hősünk szombathelyi pályafutásáról sem lehetne éppen a Háború és békéhez hasonló terjedelmű összegzést készíteni. Diouf kevésbé távolodott el Magyarországtól: 2011 nyarán a román másodosztályú Botosani együttesében bukkant fel, ahol ősszel 6 mérkőzésen mutatta meg magát, mérsékelt sikerrel: érdemei elismerése mellett a klubvezetők az őszi idény végeztével rövid úton kitették a szűrét. 

Honvéd

A kispesti öltözőben időnként akkora a forgalom, mint a Fény utcai piacon - sokan szerződésük felbontásával távoznak, de van, akit értékesíteni tud a klub. Az első számú felvevőpiac Franciaország, ahol az élvonalban jelenleg két egykori vörös-fekete is rúgja a labdát. Közülük Benjamin útja volt egyenesebb, aki 2010 februárjában Kispestről rögtön a Valenciennes csapatához került és az elmúlt két évben kirobbanthatatlannak bizonyult az egykoron Kovács Kálmánt is foglalkoztató klub kezdőcsapatából. Honfitársa, Abraham szintén a francia élvonalat (és 2010 ősze óta Benjaminhoz hasonlóan az elefántcsontparti válogatottat) gazdagítja, mivel két éves Tours-i szerepvállalása után a nyáron másfél millió euró ellenében áttette székhelyét Nizzába (ahol idén még nem fogadhatta a társak gratulációját).

Jóval kacskaringósabb utat járt be, de sok szempontból náluk is messzebbre jutott egykori csapattársuk. A szerb Marko Simics 2008 őszén, 21 évesen érkezett a Bozsik-stadionba, ahol elsősorban a jövő ígéreteként kezelték: sem az őszi, sem a tavaszi szezonban nem köré épült a védelem. Tavasszal Sisa mester három becserélés keretében 123 játékpercet biztosított részére az első csapatnál, egyebekben a B gárdában kapott helyet, mielőtt 2009 nyarán áldozatául esett volna a Hemibánál félévente esedékes tisztogatási játékoskeret-frissítési hadműveletnek. Más magyarországi ajánlat nem lévén a szerb másodosztályú Bezsanija együttesében kezdte újjáépíteni magát, sikerrel: 2010 nyara már az élvonalbeli Jagodina csapatában találja. Az igazi áttörést viszont 2011 tele hozza el számára, mikor lecsap rá a modern kori fehérorosz klubfutball csúcsragadozójának számító BATE Boriszov.  Az utóbbi évek egyeduralkodója amellett, hogy menetrendszerűen besöpri hazája bajnoki címét, a nyáron története során másodszor is kvalifikálja magát a Bajnokok Ligája főtáblájára, így az időközben alapemberré váló Simics (aki a selejtezőben a Sturm Graz 3-1 arányú kiveréséből két góllal veszi ki a részét) az ősz folyamán a barcelonai Messi-Villa-Pedro, illetve a milánói Robinho-Ibrahimovics támadó egység ellen is próbára tehette magát (a képen a Camp Nouban Pedro társaságában bűvöli a labdát). A Barcelona elleni párharcok ugyan nem hoztak sok sikerélményt (odahaza négyet, Boriszovban ötöt vert a katalán elitkommandó), mégsem valószínű, hogy az ősszel a szerb válogatott keretébe is behívott Simics a barcelonai út során arra vágyott volna, hogy ismét Filó és Palásthy társaságában nyomulhasson a Honvéd fakóban.

Kaposvár

Ha Somogy fővárosának közelmúltjában van megkerülhetetlen idegenlégiós, akkor az mindenképpen Nemanja Obrics. "Nemanja Belgrádba ment szerencsét próbálni" - zárta megindító hangvételű búcsúztató posztját Kraci 2009 júniusában, mikor a másfél éve Kaposváron játszó légiós megkapta élete lehetőségét és leigazolta nagy múltú nevelőegyesülete, a Crvena zvezda. Ma már tudjuk: Obrics esetében Fortuna nem viszonozta az udvarlást, hősünk nem került pályára a vörös csillagosoknál, csak tavasszal, mikor kölcsönadták a másodosztályú Mladi Radnikba. Az ősz újra Magyarországon találja, de már egy másik zöld-fehér klubnál, a Haladásnál, ahol nem tudta megismételni kaposvári sikereit: fél év (és három mérkőzés) elteltével megköszönték neki az együttműködést. Tekintetét ez után a mesés Kelet felé fordította, így 2011-ben a szaúdi élvonalban szereplő Al-Hazm címeres papírjára kanyarította oda a nevét. Nem tudni, hogy a sivatagi királyságban konkrétan mi történt, de az együttműködés nem bizonyult hosszú életűnek, Obrics pedig 6 lejátszott meccsel a háta mögött még keletebbre kereste tovább a beteljesülést: jelenleg az indonéz élvonalban vitézkedő Mitra Kukar együttesében bűvöli a labdát.

Az Obriccsal egy időben távozó Bojan "Kalasnyikov" Bozsovics dél helyett észak-nyugati irányba távozott: a belga Cercle Bruges gárdájához írt alá. Új csapatában legnagyobb sikerét a 2009/2010-es szezonban érte el, amikor az ő két góljával verte ki a gárda az Anderlechtet a Belga Kupából, Bozsovics pedig (ezen duplának is köszönhetően) a kupasorozat gólkirálya lett. A klubnál ennek ellenére nem ragaszkodtak foggal-körömmel a szolgálataihoz, így a következő idényt már jórészt a tartalékcsapatnál vergődte végig. Ennek hatására tavaly nyáron úgy döntött, hogy szívéhez mégis a magyar bajnokság áll közel: jelenleg a Siófok edzéseit látogatja.

Kecskemét

Az élvonalba 2008 nyarán feljutó Kecskemétnél a légiósok első nagyobb exodusa az első Szivics-éra végén, vagyis a 2009/2010-es szezon téli szünetében történt. A szép nevű és gazdag előélettel (így bosnyák bajnoki címmel és kupagyőzelemmel, valamint bosnyák válogatottsággal is büszkélkedő) rendelkező Romeo Mitrovics bánatában észak felé vette az irányt és meg sem állt a norvég élvonalbeli Nybergsund csapatáig. A skandináv kiruccanás végül nem bizonyult hosszú életűnek, 2010 nyarán az új idényre való felkészülést már a horvát első ligában szereplő zágrábi NK Lokomotiva gárdájánál kezdte meg, amelynek másfél évig alapembere volt - valószínűleg meggyőző teljesítményt nyújthatott, hiszen pár hete az első számú zágrábi egyletnek számító Dinamo kölcsönözte ki. A kecskeméti kapuskollekcióból Mitroviccsal egyidőben az általában csak a kispadig jutó, ifjú montenegrói, Pavle Velimirovics is távozott, aki szűkebb pátriája felé vette az irányt: 2010 elejétől 2011 nyaráig a montenegrói élvonal középmezőnyébe bérletet váltó OFK Petrovac gárdájában röpködött a kapufák között. Pár hónapja ismét összeállította útipoggyászát és meg sem állt a lengyel élvonalbeli LKS Lodz öltözőjéig, ahol azóta 13 bajnokin bízták rá a portaszolgálatot. Neve időnként a montenegrói U21-es válogatottban is feltűnik.