"Kedves Naplóm! Nehéz nap volt ez a mai. A belgák elvertek minket, mint a jég a határt. A holnapi holland szaksajtóban a megítélésem a „komplett idióta” és a „tökkelütött barom” között fog mozogni. Úgy döntöttem, hogy mivel úgysem tudnék aludni, jobb ilyenkor egy húzással letudni a fekete levest, így a szállodában visszatérve magamra zártam az ajtót, kinyitottam a laptopot és elkezdtem letölteni szeptemberi ellenfelünk, a magyarok barátságos mérkőzésének felvételét. A magyarokról igen jó a véleményem, már akkor is az volt, mikor az Ajaxnál dolgoztam. A Puskás Stadiont is kedvelem, szerintem kimondottan jó a hangulata, bár azt nem értem, miért tartanak a stadionnak a magyarok évi három búcsúmérkőzést. Mindegy is, elvileg edző volnék, nem a népszokások kutatója.
Egervári kollégám a mérkőzés előtti napokban már jelezte, hogy a kísérletezés ideje lejárt, így sok meglepetés nem ért a kezdőcsapat láttán. Sajnos kezdenek megvalósulni a félelmeim, Szakály, aki miatt hetek óta lucskosra izzadom a párnámat álmomban, ezúttal is kezdő volt. Az ő pályára lépésével együtt is az első komolyabb helyzet izraeli részről adódott, miután Laczkó (akit Egervári kollégám néhány rosszakarója úgy jellemez, hogy válogatott szinten kevés, mint ezer forintos egy túlszámlázásairól ismert budapesti étteremben) egy szobapincér előzékenységével biztosított zöld utat Sekternek. Sekter pár másodperc múlva váratlanul köddé vált a magyar védők gyűrűjében, de a lényeg, hogy a labda Bogdánnál kötött ki. Néhány perccel később Sekter újra a hazai kapu előterében poroszkált, de Varga átjárhatatlan akadályt jelentett számára. Ezt követően a magyarok részben rendezték soraikat és a játék küzdő jellege bontakozott ki. Erről szofisztikáltabb zsurnaliszták talán úgy írnának, hogy: „Ben Szahar ugyan csak a kispadon ült, de a mutatott produktum a pályán ben(n) nélküle is elég szahar volt” – én inkább maradnék a küzdő jellegnél.
A huszadik perctől élénkülni kezdett a hazai csapat, Szakálynak két helyzete is volt, de az elsőnél szimplán elfelejtett lőni, másodszorra pedig megkegyelmezett a kapusnak. Gondolom, a góljait inkább ellenünk tartogatja. A félidő utolsó tíz perce egyértelműen a magyaroké volt, előbb egy ígéretesnek induló szabadrúgás (Koman nagyon helyesen úgy gondolta, hogy egy ilyen technikás csapatnak, mint a magyaroké, ciki lenne holmi pontrúgásból vezetést szerezni, így elegánsan fölé pörkölt), majd egy kapu előtti kavarodás formájában, amelyet üggyel-bajjal mentettek a vendégek.
A szünetet Egervári kollégám aktívan töltötte, először is megvariálta a mágnestáblát, ahol Németh hadrendbe állítása után kétcsatáros játékrend mutatkozott, majd szólt Dzsudzsáknak, hogy most nem Moszkvában, hanem Budapesten van, úgyhogy nyugodtan próbálkozzon a gólszerzéssel. A taktikai intelmeknek köszönhetően szeptemberi ellenfelünk jóval gólra törőbben futott ki a második félidőre, aminek meg is lett az eredménye: Mészáros még sikertelenül próbálkozott saját kapujánál, az ellentámadásból viszont először Németh puntolta telibe a kapufát Szalai elől, a kipattanót pedig az edzői intelmeket megfogadó Dzsudzsák könyörtelenül beverte.
Ez után is akadt még néhány magyar próbálkozás (kevesebb sikerrel), majd Egervári kollégám megkönyörült a gyomorsavamon: lehozta Szakályt és helyére beküldte Vanczákot, aki nélkül a válogatott elképzelhetetlen, mint egy NGM-sajtóközlemény optimista felhang nélkül. Vilmos császárt mi, hollandok is nagyra tartjuk, Afellay már régóta követi őt twitteren. Ezt követően ismét a játék küzdő jellege került előtérbe, szórványos támadás kísérletekkel mindkét oldalon, illetve Koman sajnálatos sérülésével. A hajrához közeledve Egervári kollégám cserékkel próbálta színesíteni a mérkőzést, így pályára küldte az isteni Halmosit – ez utóbbit a közönség is nagyra értékelte, legalábbis a lelátón sok helyről felharsanó „Jézusom!” felkiáltásokból erre következtettem. Próbáltam magam elé képzelni, hogy ellenünk üde színfoltként a 35 éves Kenesei is bevetésre kerül majd – de sajnos nem tudtam végigvinni a gondolatmenetet, mert Halmosi kisugárzása kicsit elvakította a csapattársait, így a cserét követő szöglet után a kapu közelében lődörgő vendégjátékosok egyike különösebb megerőltetés nélkül kapura fejelte a labdát, a másik meg bekotorta a kipattanót. Az egyenlítő gól után valamelyest megélénkült a mérkőzés, de az eredmény már nem változott, miután Szalai az ellenfél kapujánál a hazaadást gyakorolta, a másik oldalon pedig az újabb gólra áhítozó Hemed elől sikerült eltakarítani a játékszert.
Kedves Naplóm, nehéz mérkőzést prognosztizálok, már csak azért is, mert a magyarok hazai pályán idén még mindig veretlenek. Igaz, hogy nyeretlenek is, de egyszer minden sorozat megszakad. Egervári kollégám nyilván látott bíztató jeleket csapata játékában, én eddig Laczkó személyét fedeztem fel nekünk, hollandok számára bíztató jelként. Nehéz, nagyon nehéz menet lesz ez. Majdnem olyan, mint egy vébédöntő De Jong nélkül.
Maradok híved,
Louis"
(fotó: football.uk.reuters.com)
