Vácon örülhetnek. Öt év múlva a nemzetközi porondon fog szerepelni a csapat, legalábbis John Marshall angol tulajdonos szerint. Magyarra lefordítva a nyilatkozatot, Mr. Marshall öt év múlva már nem lesz itt, gyengébbek kedvéért: 2018-ig kiszáll a bizniszből, mert (idézet a mindenkori John Marshalltól): A) Meguntam az irodámba hetente betévedő, a markukat tartó szakosztályelnököket. B) A helyi önkormányzat egyszerűen nem partner, hiába kértünk évek óta támogatást legalább a létesítmények fenntartására, egyetlen fillért pennyt sem kaptunk. C) Álmomban sem gondoltam volna, hogy az Európai Unió egyik államában ilyen mértékben intézményesült a csalás és sikkasztás, gyakorlatilag egyetlen forint sem fordult meg tisztán az egyesületben. Ezt megelégeltem.
Egerben még jobban örülhetnek, ugyanis Mr. Marshall nem várja meg a 2018-at, még a nyár előtt szedi sátorfáját. Az egri futball is pünkösdi királyságnak bizonyult, Mr. Marshall ugyanis mindössze bő három hónapig volt a süllyedő hajó kapitánya. Eger ugyanakkor bizonyosan be fog kerülni a Guinness Rekordok közé, hiszen valószínűleg a futballtörténelem első olyan csapata lesz, aki egyszer sem játszott hazai pályán a szezonban...Hogy e kétes dicsőség ér annyit, hogy a jövőben is legyen legalább félprofi labdarúgás a hevesi megyeszékhelyen, vagy a Stadlerhez, Gázszerhez, BVSC-hez hasonlóan eltűnik a Bohócliga Androméda-ködében, arra majd visszatérünk.
Videoton - MTK
Az utolsó 4 fordulóban az MTK sorsolása nehezebb, ezért ma délután nyerniük kell az ezüstéremért. Nem fognak. Tipp: 2-1.
Szombathelyi Haladás - Kecskemét
Ha a Kecskemét továbbra is túl tud lépni az anyagi problémáin, akkor a forduló egyik legnagyobb csatáját láthatjuk a Rohonci úton. Tipp: 1-1.
DVTK - Debrecen
Miskolcon kivették a fékeket és mégis ki ellen törne meg Rudolf gólcsendje, ha nem a Loki ellen? Tipp: 2-2.
Bp. Honvéd - Pápa
A Honvéd Lanzafame nélkül támadásban vérszegény, de hátha Martinez még mindig szeretne szerződést és akkor a meccs akár még érdekes is lehet. Tipp: 1-1.
Eger - Pécs
Egerben minden csapat csak veszíthet (lásd még: Kaposvár), hiszen "kötelező" a győzelem a biztos kiesővel szemben. A Pécs nem sűrűn játszik döntetlent a bajnokságban a Lőrincz - Márton duó keze alatt. Tipp: 1-3.
Siófok - Kaposvári Rákóczi
Somogy megye csatája ezúttal sem a nemzetközi kupás szereplésről dönt, ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk. Horváth Károly legénysége utolsó 5 hazai mérkőzéséből négyet megnyert és csak egyszer játszott döntetlent, most pedig égető szükségük van a pontokra, mivel a Pápa is pontot szerzett a Bozsik Stadionban. Tipp: 2-1.
Újpest - Győri ETO
Szegény Jos Daerden, ha nyomon követi volt csapata eredményeit, napról napra megerősödhet abban, hogy A) megbuktatták játékosai a Megyeri úton B) borzasztóan rossz edző. Marc Leliévre ugyanis szépen bekormányozza csapatát a középmezőny első felébe, a maximumot kihozva ebből a játékosállományból. Az ETO rossz szériában van, de még túl korai lenne a dramaturgiai fordulat, így hát nyernek. Tipp: 1-2.
Paks - Ferencváros
A bajnokság két döntetlenkirálya játssza a zárómérkőzést, mindkét csapat képes parádés teljesítményre is és a középszarnál épp egy hajszállal gyengébbre is. Tipp: 1-2.
Egyszerűsített tippszelvény:
Videoton - MTK
Szombathelyi Haladás - Kecskemét
DVTK - Debrecen
Bp Honvéd - Pápa
Eger - Pécs
Siófok - Kaposvári Rákóczi
Újpest - Győri ETO
Paks - Ferencváros