Elérkeztünk az idei színdarab második felvonásának (lásd még: tavaszi szezon) utolsó előtti jelenetéhez, a dramaturg pedig kiválóan tette dolgát, hiszen a nézőközönség egyfelől izgulhat a dobogós helyek elosztását illetően, másfelől nem lehet biztos abban sem, hogy mely szereplők buknak el az utolsó két jelenetben (lásd még: kiesés). A színház (cirkusz?) igazgatója eközben szigorú megrovásban részesítheti a közönségszervezőket, hiszen az előadások negyedházakkal mennek, miközben a bejárat előtt a korábbi évek törzsközönsége tüntet a beléptetés rendje ellen. A kritikusok eközben vegyesen fogadják a méregdrága színházakat, egyesek szerint kórházakat kellett volna építeni a színházak helyett. Hozzászólásban várjuk a Csányi Színpad megítélését a Tisztelt Olvasóközönség szemében!
Dunaújváros - Debrecen
Az 'újvárosiaknak győzni kellene, de a Hali veresége esetén a döntetlen sem feltétlenül rossz. A sorsuk a szombathelyiek pontelőnye miatt nincs a saját kezükben, de egyáltalán nem reménytelen. A debreceniek sorsa szintén nincs a saját kezükben, de a bronzérem csak szépségtapasz, hiszen a 3-4. hely ugyanúgy európai indulást jelent. Tipp: 1-1
Puskás Akadémia - Újpest
A lilák a Fradi elleni vesztes derbit követően 5 meccses győzelmi szériát tudhatnak maguk mögött 13-3-as gólkülönbséggel, a felcsútiak szokás szerint hol kikapnak, hol győznek, ám mindenképpen az ő dicséretükre legyen mondva, hogy a bajnokság során egyszer sem kerültek tartósan rossz formába a szezonkezdet óta. A tét nélküliség feldobja a meccset. Tipp: 2-3
MTK Budapest - Szombathelyi Haladás
Jó eséllyel Garami József utolsó hazai bajnokiján a "gyerekek" jó teljesítménnyel ajándékozzák meg a mestert. Így a Halinak is izgalmas lesz az utolsó forduló. Tipp: 3-1
Pápa - Paks
A vendégeknek teljesen tét nélküli a meccs, így ha Pápán jövőre is első osztályú csapatot akarnak, akkor megveszik megnyerik a meccset. Tipp: 2-1
Győri ETO - Pécsi MFC
A körülményekhez képest a kisalföldiek vállalható teljesítményt nyújtanak, utolsó két hazai meccsüket megnyerték és könnyen lehet, hogy sokáig ez lesz az utolsó első osztályú ETO-meccs, így remélhetőleg az utolsó, egyébként teljesen tét nélküli meccsen legyőzik a pécsieket. Eközben Gyirmóton már készítik az átigazoló lapokat. Tipp: 2-1
Nyíregyháza - Diósgyőri VTK
A presztízsen kívül talán Mátyus állása is múlhat a sikeren, kérdés, hogy akar maradni vagy sem. Eközben Pekár - ha nem vigyáz és folytatja tavaszi játékát - még eladhatja magát Lengyelországba is. Tipp: 1-1
Videoton - Kecskemét
A kupadöntőben csúnya zakót kapó Fehérvár a 7 forduló óta nyeretlen, bizonytalan sorsú Kecskemét ellen ünnepelheti a bajnoki címet. Tipp: 3-0
Ferencváros - Budapest Honvéd
A Fradi sorozata túl szép, Rossi pedig mindig remekül összekapja a kispestieket a Fradi ellen. Ebben nagy segítségére van, hogy Cukicot és Somáliát szombat este szedik ki a Mambo nevű budai szórakoztatóipari egységből, ahol Cukic csütörtök hajnal óta vedel, a segítségére csütörtök este siető Somáliát pedig beállították mixernek. Tipp: 0-0
Egyszerűsített tipposzlop:
Dunaújváros - Debrecen
Puskás Akadémia - Újpest
MTK - Szombathelyi Haladás
Pápa - Paks
Győri ETO - Pécs
Nyíregyháza - Diósgyőri VTK
Videoton - Kecskemét
Ferencváros - Budapest Honvéd