HTML

Címkék

abszurd (12) ahülye (47) átigazolás (26) beharangozó (272) bohócliga (358) championship (12) debrecen (33) détáridöme (14) diósgyőr (16) dzsudzsák (28) eb (37) egervári (22) fc fehérvár (15) feltámadás (57) fradi (54) gera (21) győr (17) haladás (13) hemi bácsi (11) hercegfalvi (10) hét magyarja (22) hónap magyarja (10) honvéd (49) hülyebíró (12) huszti (14) jhn (32) kaposvár (11) keleti csoport (19) kisteleki (12) koman (10) kommentverseny (44) kupaellenfél (20) kupatipp (15) loki (13) magyar (141) mezey (11) mlsz (38) mtk (19) nb2 (87) németh krisztián (16) nemzetisport (13) nyugaticsoport (59) önérzetes (33) összefoglaló (110) reac (12) sör (11) statisztika (14) szavazás (11) szurker (31) tippjáték (229) tippmix peti (11) torghelle (15) tőzsér (12) u20 (15) utánpótlás (15) ute (19) válogatott (167) várhidi (15) vasas (21) vendégszerző (21) videó (87) videoton (15) visszatekintő (10) Címkefelhő

Friss topikok

Licenc

Creative Commons Licenc

Röhögés helyett focistressz

2015.11.13. 10:40 JESTER

gg.jpgFocit nézni mindig jó, magyarfocit perszehogy, és sokféle társasággal persze, de a legjobb az ultrapikírt Honvédos maggal a korzókorlátnál a Bozsikban, egy másik fronton pedig Öccsel és Dokival, aki meg csak vér szerint nem tesóm, de lélekben az, és amúgy egy czukk. Viszont persze ma már ki családos, ki a munkában merül el, egyre ritkábbak a régi nagy közös TV-s meccsnézések, ezért is volt unikális a tegnap este, már egy hete lebeszéltük, aztán persze kútba esni látszott, no de mégse, mert hiába fenyegetett esti őrülthatáridős pluszmunka, az lemondódott, és a még meghívott 1-2 bónuszarc is, de a Doki nem, Öccs sem, így amikor beestem este a Gurigába a Templom téren, először megijedtem, hogy hol vannak a többiek, de fél perc és ott voltak, és lett egy spontán retro-este ebből, csodás, csodás, köszönöm.

A Guriga egy csodás műintézmény, már a csakblogon is ódákat zengtem róla, aminek az lett az eredménye, hogy ma már tök sok Honvédos odajár, a Hanta úr meccsek előtt kábé audenciákat tart ott, aminek keretében mindenféle kispestdrukkeri kasztok járulnak a színe elé, ő meg Kőbányaik mellett polgárpukkaszt. Szóval a Guriga felfuttatása teljes siker, én meg azóta persze glutén- meg alkohol- meg mindenmentes lettem, hiába, így jár valaki ha a munkastressz mellett pihenésképpen azt választja hobbinak hogy a Honvédnak szurkol, és utána csodálkozik hogy a gyomra kilövi magát a Holdra, nem baj, majd az emléktáblámra amit a mostani házra ahol lakom, kitesznek 60 év múlva (NOT), remélem az aktuális kispesti polgi ráfaragtatja a Rouani, Moreira, Alfi Lacalle és Vierchowod neveket.

A Guriga tehát fürdik a hype-ban, de szerencsére csak kéthetente Honvéd-meccsnapokon, most meg ugye "csak" válogatott volt, így azért reménykedtünk, hátha beférünk, és befértünk, mi az hogy, rajtunk kívül 4 mátébácsi ült csak benn, hárman épp ultiztak decens Dreherek és kis hubik mellett, amiket gondosan az asztaluk mellé állított hokedlire oktrojáltak föl, a negyedik fickó meg szomorúan nézte a Maradj Talpon-t, amire a czukor kocsmárosnéni meg is kért minket, hogy "az hadd menjen még le a meccsig".

A Kőbabák persze jönnek a mi asztalunkra is, a Doki "hétközben már nem iszom" felütéssel kezdi meg az aznapi 4 ampulla betermelését, Öccs is, én meg délczegen az Ice Teát ("Neked is bejött az Élet", mondja nekem a vállamon ülő BodnárSzakáll ex-Fradigyúró, de szerencsére hamar elhessegetem őt).

Meccskezdés, a led-TV kicsit homályos középen, már 10-szer törlöm át a szemüvegem mire rájövök, a képernyő fáradt meg, lehet hogy a nyári indoor pingpongozáskor (komolyan, állandó műsorszám itt, belassult helyi unikum-pápákkal, egy a söntés mellett felállított asztalnál!) lett egy szerva erősebben megküldve a kelleténél? Mindegy is, 2. perc, norvég beadás, már vigyorgok kínomban, hogy jön a klasszik magyar sztori, de Király Gabi ezúttal nem az akciós Bonduelle-konzervért nyúl (mellé) a SPAR konzervszekciójában, nincs trademarkos labda-mellett-elrepülő-paralell-röppálya, a szürke mackó száll és kiverve a léc alól a próbálkozás! Hoppá!

Szégyenkezve bevallom, én tegnap este röhögni mentem. A Dárdaival helyreállított válogatott-attidűdöm megint omlani látszott az ősszel, meccsente koncepciót váltó, a pálya szélén Várhidit idéző kiállással olvadozó Storckkal, a fel-felforgatott kerettel, a nép hangja alapján, "Önök kérték" stílusban kezdőcsapatokat összerakó szövkappal. Az utolsó pillanatban lecserélt stábbal -akiket én aztán nem istenítek, de miért a döntő meccs előtt variálunk? Szóval semit nem vártam, nem izgultam feleannyira sem, mint a jugók előtt '97-ben.

És nem csak én vagyok így, derül ki: a nem-ultizó-negyedik arc onemanshow-ba kezd: "öööööööö....hajjjjj....na ezt a meccset még megnézzük... én nem nézek válogatott meccset 10 éve... 20 éve... én aztán nem... ebbe belenézek, de csak ööööö..... két percre.... na, ott a lövés, jók a dánok...norvégek...ejjjj... ezek levernek minket, mint vak a poharat..."

Közben a csapat kezd összeállni, masszív-szerűnek tűnünk (tünedezünk)? Jön a második Kőbaba-kör, Kleinheisler kapura lő, de véd a hazai kapus.

"hátnemigaznemigaz... ezek nem tudnak passzolni...nézd a norvégokat báz+. Ezek emberhez adják, LÁTOD, PONTOSAN EMBERHEZ!!! Nem ám 1-2 méterre mellé [itt a két norge középső védő passzolt épp egymásnak 1 méter távolságból, a szerk.]. A mieink meg... eeeeeeeeeeeee..... ezért tart itt a magyarfoci. Én még Puskást láttam, az emberhez passzolt 80, nem, 200 méterről is."

Meglepően masszívak vagyunk! A röhögésingerem már messze, távolságtartó érdeklődéssel nézem a csapatot. Kleinheiser beállításán én is csodálkoztam, de az Öccs által csak "a kis Sennheiserként" aposztrofált vörös skac elég labdabiztos (bocs...).

"esélyünk nincs, te, esélyünk nincs....ezeket nem tanították meg focizni persze ki tanította volna meg őket.... igen,, még egy sör lesz, még maradok egy kicsit, még két perc... annyira nem köt le, érted, de amíg kapunk egy gólt, mert mindjárt kapunk, na még akkor addig...."

Hopp, egy jó támadást futtatunk, a beadás elmarad, de a kis Sennheisernél a labda... bakker, mekkora gólt heggeszt!!!

"ez az, így van, így kell ezt csinálni, mint ahogy én toltam régen, ne röhögj Jancsi, így toltam....Ki ez? Ersberger? Klerhejzler?"

És nincs vége. Potyamackó biztos hátul, elöl még egy kontrára is futja, Szalai lemarad a beadásról, a fölpördülőt a Csangcsun Jataj Khedirája stukkolja fölé. Kár!

"Így kell, van vér a pucában, eeeee..... Igen, még egy sör, a szünetet még bevárjuk.... "

A második félidő már örömjáték. Nem igazán a pályán, bár ott sincs para, hanem a Gurigában. Doki, aki egy hihetetlen arc, mert bárhova ledobod, 3 percen belül lesz 2 barátja és három speciális ételbeszállítója, akik kielégítik szakácshobbija alapanyagigényét a vadhústól kezdve a japán fafülgombán át a cunderezett muflontőgyig Korzikáról, szóval Doki már spanol az arcokkal, újabb 2 kör Kőbányai, már én is elkezdem rángatni az istrángot egy alkoholmentes Sopronival (aki röhögni merészel, 2 napi permanens, Hemy úr-féle Honvéd induló hallgatásra kárhoztatom!). Kezd olyan lenni az este mint a legklasszikusabb régi pénteki Pivózásaink, Hrabalozásaink, Bohémiázásaink, és hozzá végre nem szánalmaskodó magyar válogatottat nézünk, mert álljuk a sarat, igaz, ehhez kell egy kissé harmatos, kissé fiatalos lendületébe és az össze nem jövő gólba belehisztiző (copyright by Doki) norvég csapat, de akkor is, ha nem kell, akkor most miért szidjam a válogatottat? Mérges voltam a mindenidők# leggyengébb csoportján belüli játékbeli és MLSz-oldali balfaszkodások, az ostoba kapitány-választások, kapkodások miatti önsorsrontások miatt, de komolyan, ha a pótselejtezőt megvívjuk szépen, akkor megérdemli ez a csapat a kijutást, ez tény.

"erről beszéltem, Bárcelóna van!!! Így kell passzolni!!! Megmondtam hogy a norvégok semmit nem érnek... északi hülyegyerekek, csak futni tudnak... öööööö.... igen, még egy sört... dehogy záróra még van 15 perc... de szép passz...így kell, kige.izzük őket..."

Kocsmárosnéni közben a nap hőse, 10-ig tartanak nyitva hivatalosan, de engedi, hogy maradjunk a végéig, sőt, vasárnapra is invitál minket, akkor csak 9-ig a nyitvatartás, de nekünk fenntartja majd a meccs végéig az asztalt, ne féljünk. Persze hogy jön még egy zárókör. 

"Jancsi, le is írhatod, ezeket kettővel megborítjuk otthon. Magyar vagyok, egy válogatottnak mindig szurkolni kell érted.... vasárnap is nézzük..."

Hazafele a sárga avarral bőven áztatott, földszagú wekerlei utcákon lépkedve még mindig nagy az örömködés, az ősz utolsó langyosszellős estéinek egyike azt hiszem sokáig jó emlék marad. Még délután sem hittem, hogy nem otthon görnyedek a monitor fölött majd este, azt meg végképp nem, hogy norvég fieszta helyett magyar helytállást látok. Röhögés helyett focistressz várt a második félidőre, és ennek most örülök. Vannak még meglepetések.

Végül ismét személyesebb húrokat pengetve, igazából mi hárman pont 20 éve bandázunk így, és épp azon elmélkedtünk szeptember óta, hogy ezt meg kéne ünnepelni, de méltón. Csak hogyan? És mikor? És mivel? Hát, a kis vörös Sennheiser  és a Guriga megadta a választ!

1 komment

Címkék: életérzés válogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr948075028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása