HTML

Címkék

abszurd (12) ahülye (47) átigazolás (26) beharangozó (272) bohócliga (358) championship (12) debrecen (33) détáridöme (14) diósgyőr (16) dzsudzsák (28) eb (37) egervári (22) fc fehérvár (15) feltámadás (57) fradi (54) gera (21) győr (17) haladás (13) hemi bácsi (11) hercegfalvi (10) hét magyarja (22) hónap magyarja (10) honvéd (49) hülyebíró (12) huszti (14) jhn (32) kaposvár (11) keleti csoport (19) kisteleki (12) koman (10) kommentverseny (44) kupaellenfél (20) kupatipp (15) loki (13) magyar (141) mezey (11) mlsz (38) mtk (19) nb2 (87) németh krisztián (16) nemzetisport (13) nyugaticsoport (59) önérzetes (33) összefoglaló (110) reac (12) sör (11) statisztika (14) szavazás (11) szurker (31) tippjáték (229) tippmix peti (11) torghelle (15) tőzsér (12) u20 (15) utánpótlás (15) ute (19) válogatott (167) várhidi (15) vasas (21) vendégszerző (21) videó (87) videoton (15) visszatekintő (10) Címkefelhő

Friss topikok

Licenc

Creative Commons Licenc

Oslo várának bevétele, avagy újabb sorsdöntő összecsapás

2015.11.03. 11:24 Black Lotus

oslo.jpgSorsdöntő mérkőzés előtt áll a magyar válogatott. Ismét. Számtalanszor hallhattuk már ezt, és ezáltal klisészerűvé vált a magyar futballt követők számára a jelző – csakúgy, mint a szerethető válogatott szókapcsolat. Valahogy mi magyarok hajlamosak vagyunk magunkról azt hinni, hogy amikor kiélezett helyzetbe kerülünk, rendre elvéreznek klubcsapataink, válogatottjaink. Mert magyarok vagyunk. Nekünk nem sikerülhet, nem csoda, hogy nem sikerült, hisz magyarok vagyunk - szól önmagunk nyugtatása, pátyolgatása. Sokszor megjelenik előttünk a 2003-as zágrábi női kézilabda világbajnoki döntő. Sokak dörzsölték a szemüket, amikor visszaértek a televízióhoz a konyhából – pezsgővel a kezükben. Radulovicsék egy megnyert meccset buktak el a hosszabbításban, egy ország bánatára. Ez a decemberi este beleégett a hazai sportrajongók lelkébe, mondhatni szimbóluma lett a magyar sportnak. Ilyenek vagyunk – mi magyarok - írja nekünk küldött tanulmányában vendégszerzőnk, Paul10. Köszönjük a megküldött helyzetelemzést, amelynek további része hajtás után olvasható.

Azonban ez itt nem az önmarcangolás ideje és helye. Nézzük annak a bizonyos érmének a másik oldalát is! A magyar ember valamiért majdhogynem szívesebben emlegeti fel az előbb említett pofonokat, alátámasztva állítását, miszerint mi egy olyan nép vagyunk, akinek semmi nem jön össze; mondjuk ki: igazi, örök vesztesek vagyunk. Ezzel szemben magyarok millióinak marad felejthetetlen élmény, amit vízilabdásaink nyújtanak évről évre – legutóbb 2013 nyarán, amikor a Benedek által irányított csapat világbajnoki címet szerzett Montenegro ellenében. Említsük meg azt is, hogy jutottunk tovább a legjobb négy közé férfi kézilabdában a londoni olimpián Izland legjobbjai ellen. Nincs elegendő energiám arra, hogy felsoroljam az elmúlt évek, évtizedek kajak-kenu sikereit, az Erdei Zsolt által széppé tett éjszakákat, Berki Krisztián csodálatos teljesítményét, vagy a magyar úszás nagyjainak emberfeletti teljesítményét. Ha a magyar labdarágó-válogatottat nézzük, túlságosan kézenfekvő – és talán tévedés – lenne előhozakodni az olaszok elleni barátságos meccsen elért bravúrral, szerintem sokunk szívéhez áll közelebb a svédek elleni 2-1-es siker. Egy olyan nemzet ellen, akik többször is győztesen jöttek ki ellenünk az utolsó percek küzdelmeiből. De nem 2011 őszén, amikor Priskin beadását az azóta sokat – joggal – szidott Rudolf lőtte a svédek kapujába. Mondhatná erre a fanyalgó (no, a vízilabda VB-címet semmiképp nem érheti kritika), szép-szép, de a londoni olimpián még csak a dobogó sem jött össze, a svédeknek pedig nem kellett sokat bánkódni, a budapesti vereség ellenére továbbjutottak a csoportból – mi pedig kesereghettünk.

 

Aztán eljött a mostani Európa-bajnoki selejtezősorozat. Megkaptuk a szebb napokat megélt románokat, a feltörekvő ám akkor még finoman lenézett észak-íreket, a brusztolós finneket, a válságban levő Görögország nemzeti csapatát és az elmúlt évtizedben rohamosan fejlődő Feröert. Történelmi lehetőségként fogtuk fel, hogy egy jóindulattal is csupán közepes erősségű csoportba kerültünk, ráadásul az első két helyezett egyenes ágon jut ki a franciaországi kontinensviadalra. Ennek ellenére a magyar futballt napi szinten követők nem lehettek elbizakodottak, de még bizakodók sem, ugyanis a magyar válogatott sem várhatta túl jó előjelekkel a selejtezősorozatot. Hosszas huzavona után Pintér Attila lett a szövetségi kapitány. A bejelentés előtt az OTP-vezér Csányi egyértelműsítette többször is, külföldi kapitányt hoz a nemzeti csapat élére. Nem így lett, ez pedig már önmagában is azt jelentette, akárki kapja meg a feladatot a honi edzők közül, jelentős hendikeppel kezdheti meg munkáját. De nem akárki kapta meg a kétségkívül nehéz feladatot, hanem a rendkívül megosztó személyiség hírében álló Pintér. Mondhatnám, hogy az a típusú tréner, aki vagy pozitív, vagy negatív érzelmeket vált ki az emberekből, ám semmiképp nem semleges a megítélése. Az igazság ezzel szemben az, hogy elenyésző azok száma, akik kedvelik őt. Gyakorlatilag egy komédia részesei lehettünk, amikor „Pinyő” kommunikációs tréningjéről, vagy a hírhedt hétközi összetartásokról olvashattunk. Nem is kellett sok neki, a kazahok ellen egészségügyi bántalmak miatt nem ülhetett le a kispadra, majd a mindenki számára jól ismert fiaskó után - egy tétmeccsel a háta mögött távozni kényszerült a válogatott éléről.

 

Ezután viszont szemtanúi lehettünk annak, csodák nem kizárólag a mesékben léteznek. A szedett-vedett, ezer sebből vérző, csapatként nem funkcionáló válogatottból egy olyan ember faragott rendkívül rövid idő alatt csapatot, aki addig nem dolgozott felnőttek mellett – megdöntve ezzel korábbi téziseket. A Sport Televízió állandó szakértője, a Csákvár mostani szakmai igazgatója akkor egy jól sikerült nyilatkozatában azt mondta: az MLSZ szembeköpte az edzői társadalmat azzal, hogy egy pro licenc-szel nem rendelkező szakembert nevezett ki Dárdai Pál személyében. Nos, azóta minden bizonnyal Bognár György is megnyugodott, hiszen az azóta a Herthával is csodát tevő Dárdai megszerezte ezt a rendkívüli fontossággal bíró oklevelet. A jelenkori sportszakértők egyik legnagyobbika korábban hétről hétre kritikával illette Paulo Sousát is; nézhetetlennek titulálva a Videoton játékát, a portugál mestert szakmai barbársággal vádolva. Talán csak azt nem kapta meg a Fiorentina jelenlegi mestere, nem is lehet itt sikeres, hiszen nem ismeri a magyar viszonyokat. Láthatjuk, napjainkban Sousa és Dárdai is igen messze kerültek a honi futballközegre jellemző mételytől és topligákban edzősködnek.

 

Visszatérve Dárdaira, pontot mentettünk Bukarestben, hoztuk a kötelezőt a szigetországban, oda-vissza megvertük a - magyarokat most már vélhetően átkozó – finneket és gólnélküli döntetlent értünk el itthon a csalódást keltő görög válogatott ellen. Azt azonban a kezdetektől sejthettük, hogy Dárdai nem lesz éveken keresztül a szövetségi kapitányunk, hiszen a Herthánál fontos szerepe van az utánpótlásképzésben (akkor esetleg egyesek fantáziájában foganhatott csak meg a gondolat, miszerint Dárdai a felnőttcsapatot trenírozhatja). A kör most bezárul, vissza is utalnék a cikk elejére (ugye-ugye, milyen fontos a pozitív szemlélet – ezt a teljesítményt talán nem is várhattuk volna el egyetlen Magyarországon szocializálódott szakembertől sem). Dárdainak sokan tanácsolták (nyilvánvalóan nem az őt rendkívüli módon féltő családjára gondolok), ne vállald el, itt csak megbukni lehet, ha van egy csöpp eszed, távol tartod magad attól a poszttól, ahonnan oly nagyot és látványosat lehet bukni. Dárdai viszont nem osztotta ezt a „magyaros” mentalitást és belevágott a kalandba. Akik látták bemutatkozó sajtótájékoztatóját, megállapíthatták, ez az ember valami hihetetlen kisugárzással bír, nagyszerű személyiség és egy igazi profi.

 

Néhány hónapja már Bernd Storcknak hívják a szövetségi kapitányunkat, néhány hete pedig már a stábját is nagyrészt németek (nevezetesen Andreas Möller, Holger Gehrke és a németül jól beszélő Szélesi Zoltán) alkotják. A blog olvasói vélhetően látták a románok, görögök, feröeriek elleni összecsapásokat és ismerik azokat a kritikákat, melyekkel az U20-as válogatottal viszonylagos sikert elérő Storckot a közvélemény illeti. Magam sem tudom eldönteni egyelőre, hogy a korábban Kazahsztánban (sajnos az ottaniak megkeserítették életünket az utolsó körben elért sikerükkel) is dolgozó edzőt a „jó”, avagy a „rossz” oldalra tegyem. A kapitányváltás olyan gyorsan történt, hogy Storck Dárdai stábjával dolgozott a selejtező hátralevő meccsein, ami hosszabb távon nézeteltérésekhez vezethet, ezért orvosolandó. Nos, a német Csányi teljes támogatását kérte és kapta meg, ennek eredménye, hogy átalakult a szakmai stáb. Kérdéses számomra (és az M4-es szerepléseivel kétségeim egyre nőnek), hogy Szabics jó megoldás volt-e másodedzőnek, Andrusch József egy nagyjából mindenki által elfogadott ember, míg Sallói István is vélhetően a (teljes) bizalom hiánya miatt távozott. A szakmai stáb tagjainak nem elég maximálisan felkészültnek lenni, szükséges a szakmai stábot vezető vezetőedző/szövetségi kapitány feltétel nélküli bizalma is. Megítélésem szerint ezen feltételek egyike sem volt meg és abban csak bízhatunk, hogy átragad valami a csapatra a Möller-féle maximalizmusból és profizmusból!

 

Storck szerdán keretet hirdetett és okozott is némi meglepetést döntéseivel. Egyfelől visszakerült a Németországban mellőzött Szalai-Stieber páros, az a Kleinheisler, aki még az NB1-ben sem kap szerepet. Mellettük Telkiben tölthet néhány napot (és segíthetik a többiek felkészülését, esetleg megmutathatják a stábnak, hogy 1-2 év múlva lehet rájuk számítani) a Vasas kapuját remekül védő Nagy Gergely, Botka Endre, Kovács István, Márkvárt Dávid, Pekár László és Sallai Roland. Sokak számára érthetetlen, mi szükség volt olyan embereket behívni, akik még a rendkívül gyenge nívót képviselő NB1-ben is csupán a tagság meghosszabbításáért küzdő Puskás Akadémiát erősítik, illetve van-e értelme ilyen bő, közel 40 fős keretet összehívni. A német kapitány szerint „nagyszerű lehetőség például, hogy átfogó képet kaphatok a legjobb hazai játékosokról a végső kerethirdetés előtt. Olyanok is bizonyíthatnak, olyanokat is személyesen láthatok az edzéseken, akik esetleg a jövő válogatottjai lehetnek, és akik még nem jutottak el a kerettagságig.”

 

Sajnos Megyeri, Pintér, Vanczák, Kalmár, Kleinheisler, Stieber és Szalai személyében legalább hat kerettag nincs játékban, ám a felsoroltakból nehezen elképzelhető, hogy Kalmáron és a két Németországban futballozó (edzéseken résztvevő) játékoson kívül többen bekerülnek majd a szűkített keretbe.

 

Ezzel szemben bizakodásra ad okot, hogy Bogdán Ádám bizonyított Klopp mesternek (noha nem túl valószínű, hogy Király pont ezen a két mérkőzésen kerül ki a kapuból). Kedvező a Lech Poznan egyre jobb formája (Kádár és Lovrencsics is fontos szerepet tölt be a válogatottban), Elek is szép gólt szerzett Kínában, de két csatárunk, Németh Krisztián és Nikolics Nemanja kitűnő formája az, ami igazán kellemetlen éjszakákat okozhat a norvég szakmai stábnak.

 

Vannak tehát ihletett formában játszó futballistáink, de kétségkívül rendkívül nehéz meccs elé nézünk Norvégiában és cseppet sem könnyíti meg a helyzetet az a nyilatkozat, amit a keretből váratlanul kikerülő Tőzsér Dániel adott a Nemzet Sportnak. „Egyszerűen nem tudok erre mit mondani….A szövetségi kapitánnyal pedig nem akarok beszélni”. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a játékosokkal köztudottan remek viszonyt ápoló Szabicsot és Sallóit kitette Storck, bizonyára elhagyta egy-két játékosunk száját néhány cifra kifejezés – szerencsére maximum az egymás közti telefon- vagy chatbeszélgetések során. Storck döntése mindenesetre rezonál az újpesti legenda Nagy László nyilatkozatára („Tőzsér Dániel alibi futballt játszik, ami nagyon kevés ahhoz, hogy a válogatott eredményes legyen. Nem elég, hogy a védelem előtt és a nem létező középpályássor mögött leveszi a labdát, és odapasszolja a mellette lévőnek, vagy ad egy keresztlabdát”).

 

Láthatjuk tehát, hogy nincs minden rendben a magyar csapat háza táján, de ha már úgy alakult, hogy a saját kezünkbe vehettük sorsunk alakítását (szívesen lemondott volna erről mindenki), akkor merítsünk erőt a fent felsorolt pozitív példákból és mutassuk meg – elsősorban magunknak -, hogy nem vagyunk eleve bukásra ítélt nép! Győzelemre fel, hajrá magyarok!

8 komment

Címkék: beharangozó válogatott vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr218046850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artie 2015.11.03. 11:44:53

...és a kókler Sousa csapata 11 forduló után vezeti az olasz bajnokságot...

VGL 2015.11.03. 17:10:02

A szerző nem mondja ki, de külföldi edző itt nehezen (sehogy) nem érvényesül. Sajnos ebben partner a játékos, a szakma és az újságírók is (tisztelet a kivételnek).
Sokan azt hiszik, hogy mi még futballnemzet vagyunk, csak közben a világ elhaladt mellettünk. Mi panaszkodunk, a többiek dolgoznak.

Stefan Derrick 2015.11.04. 11:16:09

Tőzsért mondjuk a keretből nem raktam volna ki, de kétségtelen, hogy kb. nulla az, amit idén mutatott a válogatottban. Alapvetően Nikolicsnak szerintem ő kellett volna adja a hosszú passzokat, amiből egyet sem láthattunk, pedig így rúgja a góljai jelentős részét. Pl. anno Mitrovic ezt a Videotonban elég magas szinten tolta.

Artie 2015.11.04. 12:49:01

@Stefan Derrick: A Tőzsér-sztoriban nem Tőzsér kihagyása a legdurvább, és szerintem ő sem ezért bukott ki. Hanem hogy a világhírű edzőfenomén, ez a Bernd gyerek még arra se méltatta, hogy felhívja, hogy bazmeg, Danika, most nem köllesz.

housemd 2015.11.05. 20:02:35

csak mutassák meg Böde Daninak, melyik az a Sors, ő megdönti. Egyébként, hadtörténeti tapasztalataim szerint általában nem szokott beválni, ha csata előtt közvetlenül lecserélik a vezérkart, új lesz a hadrend, újoncokkal töltik fel az alegységeket és legénység nem ért szót a tisztekkel. persze, ha az ember jelentős túlerő ellen akar rohamozni hegynek felfelé, akkor végülis mindegy.

Artie 2015.11.05. 20:25:59

@housemd: A nap kommentje cím részemről kiosztva.

Artie 2015.11.07. 14:20:35

Tippjáték lesz? Mivel ma kiderült, hogy nyílt játékot akar ez a német hülyegyerek, azon kell csak gondolkodni, hogy nagyot szopunk vagy kurva nagyot szopunk.
süti beállítások módosítása