Ezt a Gerát szívatják az angolok. Először magukhoz láncolják a Magic Magyart, aki tehetetlenül vergődik a karvaly, kapitalista - rohadjon meg az a szemét, birminghami, vadparaszt, benzinkutas takonytolvaj – karmaiban. Pedig sorban áll(t) az élvonal a Szotyiért.

 

Nem, ezek lerántják magukkal a másodosztályba, ahol érthetetlenül kevesebbet játszik. Bár, Gera sem képes megközelíteni korábbi teljesítményét, még mindig hívják jobb csapatok. Aztán elmarad a feljutás, és bejelentik, hogy minden piacképes játékos távozhat. Föltolul a magyar virtus az agyba: Gera Zoli menni Premier League.

A West Bromwich Albion nem hazudott, tényleg mindenkit eladott a nyáron, a mi Zolink mégis a resztlivel tömi magába a kebabot. 

A profi futballban (továbbiakban foci) ugyanis nincsenek véletlenek. Fáj, mint a kitépett mellbimbópírszing, de nincsenek. Ugyanezen oknál fogva nem hiszünk a bohócligába exportált zseni-megváltó, szőröstalpú-banánevő, lezseren jól fésült légiósokban.

A foci egy a magyar logikának teljesen követhetetlen döntésfolyam. Ha úgy tetszik, egy gennyes kelés, a csapatsportok úttörőmozgalom fílingjén nevelkedettek lelkén. A különbség mi játékunk és a foci között annyi, hogy a fociban mindenkinek megvan a szerepe. Muszáj, mert odaát már akkor egzisztenciák csatáztak a labdáért, amikor tehetséges ifi-játékosaink, egy párizsi kiránduláson, a szocialista sporterkölcsökre hivatkozva csak a buszból fényképezhettek.

A fociban van klubtulaj. Hívhatjuk vállalkozónak is. Mágnásunk kreál egy szolgáltatást, ami szórakoztat, következésképp pénzt termel. A labdarúgó szerepe (akárcsak egy filmszínészé) annyi, hogy tehetségét, karizmáját, arcát adja a pénzemberek vállalkozásához.

Az nem kérdés, hogy Gera tud-e focizni. Mert az átlagnál jobban tud. Az angol másodosztály átlagánál jóval jobban. A srác szellemisége remek, igazi szívember, aki becsúszva szerel, ollózva indít, tüdejét, lábát, vérét adná a csapatáért. Csak pechjére magyar. Amíg mi az elmúlt negyven évben itthon, foci címszó alatt, valami belterjes bokorba hugyozást műveltünk, addig mások fölépítették renoméjukat. Megbízhatatlan tévelygők vagyunk a foci szemében, akik a régi nagyságukat eltapsolták kártyán. Nem kell hozzá érettségi, hogy megállapítsuk: ha Gera angol (német, ukrán, cseh, akármi…) lenne, kétszer annyi bizalmat kapna.

Zoli peches, mert sérülékeny. Legalábbis fizikuma nem graveseni. Első Premier League szezonját könnyes szemmel nézte az ország, egyrészt végre nekünk is volt zsenink, másrészt minden keményebb belépőnél eszünkbe jutott, hogy állt Djibril Cissé bokája. A francia egy nehézsúlyú volt Gerához képest.

A West Brom az évezred egyik nagy menekülését produkálva végül bent maradt, hülye lett volna eladni legjobbját. Így visszaemlékezve mi sem akartuk igazán, hogy elmenjen. Jött a második év, és Gera a szezon háromnegyedében csontkovácstól, kéz-specialistáig mindenhol megfordult. Már itt nehéz lett volna eladni. Az átlag angol menedzser, alapvetően annyit tudott róla, hogy valami lehetetlen ország válogatottjának csapatkapitánya, aki nagyot durrantott elsőre (ergo nőtt az ára), de egy éve gyakorlatilag nem játszik. Rizikós vásár. Az akkori értéke nagyjából három millió font lehetett, amit sokkal stabilabban is el lehet költeni. Fiatal afrikai tehetség (Gera ekkor már huszonhat), vagy, ahogy tetszik. Ne legyenek illúziónk, ez az összeg nem egy nagy pénz a fociban. Aki tényleg akarta volna Gerát szemrebbenés nélkül kicsengeti.

Azóta eltelt másfél év, a népnemzeti sportnak hála havi szinten hallhattunk érdeklődőkről, de Zoli maradt a helyén. Ahol most szívatják az angolok. Év végén lejár a szerződése, amit szívesen megújítanának. Gera nem tudom mennyire hitte el, hogy őt mindig meg akarták venni, csak a West Brom keresztbe tett neki. Ha jobban mint kéne, akkor lehet visszaadná a kölcsönt, és nyáron ingyen elmenne. Ha erre pályázik, számolni kell vele, hogy idén már nem nagyon játszik. Ha aláírja a szerződést, akkor egy olyan csapatnál marad, amivel alapvetően sikertelen. Egyértelműem jön a karrier mérföldkő. Akár a lejtőn is meg lehet indulni.