Egy UEFA kellett hozzá, hogy valaki ki merje mondani: nem vagyunk elégedettek Szöllősi György munkájával. Bravó! Ha Platini csak annyit ért el, hogy újra van sansza kelet-európai kiscsapatnak BL-főtáblára jutni, és Szöllősi György arca visszaszorul, akkor sebtiben tisztikeresztet és mellékalak-szobrot neki a Hősök terére!
A történet lényege (a DVSC honlapján megjelent hírt Frigo volt szíves beküldeni címünkre), hogy a Bajnokok Ligája sorozat résztvevőivel szemben az UEFA bizonyos minőségi követelményeket támaszt. A Loki számára megküldött testes dokumentum egyik alpontja szerint, a résztvevő kluboknak dedikált sajtóst kell fenntartaniuk, akinek feladatai közé tartozik az egyesület és a nemzetközi szövetség közötti kommunikáció biztosítása, valamint sok egyéb dolog, amire egész biztos nincs rálátásunk. A debreceniek jó érzékkel Szöllősi kollegát kérték fel erre a bizalmi pozícióra a Levszki elleni meccs előtt.
Ezután jött a fekete leves, avagy minden magyar sportújságot olvasó honpolgár álma: az UEFA szólt, hogy köszönik szépen, de Szöllősi Györgyből ők többet nem kérnek. Pedig egész biztos nem olvasták egyetlen vezércikkét sem a Népsportban. (Erre azért merünk következtetni, mert különben sorozatban elkövetett emberiségellenes bűntett miatt várná brüsszeli főtárgyalását.)
Ami viszont ezután következett, az (ha nem is példátlan, de mindenképp) meglepő és annyira magyaros. Szöllősi György, aki tud (elv- és érdemtelenül) egekig magasztalni, és (elv- és érdemtelenül) bárkit földbe döngölni, az utóbbi fegyverét kapta elő szegényes újságírói képességeinek tárházából: blogbejegyzést írt.
Az első két bekezdésben még visszafogja magát, Kovács Feri bácsival elkeni a mondandó élét, de a harmadikban (minden relevancia és előzmény nélkül) előjön a farbával:
Szerintem valamelyik őszi meccsen elérkezik a pillanat, amikor bőrig fog ázni a Puskás Stadion közönsége, s akkor még élesebben bizonyosodik majd be, ami már tegnap is fájdalmasan látható volt: nincs futballmeccs rendezésére alkalmas stadion Magyarországon.
Köszönjük, tudjuk, és eddig is tudtuk. Valóban nincs, és úgy tűnik egy ideig nem is lesz. Ez viszont nem indok arra, hogy személyes sérelemből eláztassunk 42.000 boldog embert. Pitiáner ugyan, de azért olvassuk tovább:
(...) álmomban sem gondoltam, hogy újságírónak lenni még mindig jobb a Stadionban, mint a Loki VIP-vendégének.
Mondjuk parkolójegy a sajtóakkreditációhoz sem jár (sebaj, hangulatos dolog metróval meccsre menni, kár, hogy ha az ember egy győztes találkozó után még sokáig ünnepli a fiúkat, az utolsó szerelvényt már lekési – jó, a BL-ben erre, mármint az ünneplésre nem sok az esély), (...)
Köszönjük, hogy minket, kik munkával keressük kenyerünket, és tömegközlekedéssel utazunk, megtisztelsz Ó, te magasságos, és önnön lábaddal érintetted a mi szent földalattink linóleumozott padlózatát. Egy mondatban belerúgni a BKV-ba, mert az nem hajlandó menetrendjét a tizennégy évente megrendezendő három hazai BL-meccs lefújásához igazítani; valamint a korábbi munkaadóba - újra a pitiáner szót kell használnom. (Közben oly' erősen felbasztam már az agyam, hogy inkább kitöröltem innen két, két és fél mondatot.)
Megérkezünk az alkalmi VIP-sátorhoz, (...) Tévé viszont nincs sok, így csak a beszűrődő morajokból halljuk, hogy már rég megy a meccs. Mindegy, e pár perc alatt csak nem maradunk le semmiről… (...) Amikor végül kivergődünk a lelátóra, óvatosan pislogunk a nagy eredményjelzőre, hátha lemaradtunk valamiről. Nem derül ki, mert az óriástábla nem működik, tíz perce elment a kép… Kapunk egy gólt, s amikor megjavul a kép, kiderül, hogy nem is 1–0-ra, hanem már 3–0-ra vezet a Lyon… Hurrá, tizennégy év után újra BL-meccs Budapesten!
Ez igen, az igaz sportújságíró. Amíg megy a meccs, tolja magába a hidegtálat, és utána még neki áll feljebb, ha lemaradt valamiről. Emlékeztetném minden kedves olvasónkat, hogy a labdabiztoson, mindig bevalljuk, ha úgy írunk egy mérkőzésről, hogy azt nem láttuk. (Na jó, nem mindig, de általában, és akkor sem vagyunk rá büszkék.) Egyszerűen van egy ilyen etikai minimum. (Itt említeném meg, a második bekezdésben a nem látott gólok periódusát elemzi úgy, hogy a franciák mindenféle megerőltetés nélkül lőtték azokat. Ellentmondást érzékel valaki? Ne csodálkozzon, az.)
Itt szeretném leszögezni, - ha eddig nem lettünk volna egyértelműek - hogy szerkesztőségünkben teljes az összhang, ha Szöllősi Györgyről van szó. Végh Antal egy életművet szentelt Szepesi Gyuri bácsi ostorozására, szerinte ő volt a magyar futball egyik legnagyobb rákfenéje, mert elhitette az olvasókkal/hallgatókkal, hogy jó az amit látnak, miközben a világ másik felén már rég lehagytak minket. Micsoda páros volt. Végh Antal és Szepesi György. Ehhez képest nekünk Szöllősi György jutott.
Sajnáljuk.
A rákfene nem vész el, csak átalakul.
A szerelem annyi, mint olyannak látni valakit, amilyennek a Jóisten mindannyiunkat lát. (Szöllősi György idézet)
Szerk: A leginkább gázos részt hagytam ki: Az egészből nem lett volna hír, ha nem írja meg cikkét, hiszen a Debrecen, mikor új sajtóst keresett, nem fordult azonnal a médiához, nem hozta nyilvánosságra ezt az - alighanem - számára is kínos incidenst. Próbált európai módon eljárni.
Tehát a jobbhorog megérdemelt (ld. az UEFA kérte leváltását).
