Ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy-egy fénykép kapcsán rám tör az ihlet és ha sokáig nézem a fotót, akkor képes vagyok hozzá egy történetet kerekíteni. Nem vall ép elmére a dolog, de hát aki képes a focimenekült körképben a Feröer-szigeteket monitoringozni, arról ugye helyből feltételezhető, hogy kicsit elmentek már nála otthonról. Sokat vajúdtam, hogy érdemes-e egy ilyen írásművet egyszer kitenni ide, mivel a fiktív mesélés amúgy nem az erősségem, így maga a poszt sem lenne igazán eget rengető színvonalú. Végül a mostani eset kapcsán abban maradtam saját magammal, hogy egyszeri és nem megismétlendő jelleggel, ezzel a bevezetéssel együtt megmutatom, mit hoztam ki a fotóból. Egyrészt azok számára, akik szeretnének posztot olvasni a hétvégén, másrészt azoknak, akik egy kommentben maguk is megosztanák a közösséggel, mi a véleményük a képről.
2009. október 2.-a hajnalán erősen fújt a szél Stoke városában. Thomas Sørensen aludni próbált, de csak rövid időre tudta lehunyni a szemét az odakintről érkező süvítés miatt. Mikor nagy nehezen mégis elaludt, akkor is lázálmok gyötörtek. Földbe gyökerezve állt a kapuja előtt, miközben egy teledekorált kezű csatár rohant felé a labdával, vészes gyorsasággal. A láb lövésre lendült, de ekkor Thomas felriadt. Csak egy rossz álom volt, próbálta nyugtatni magát, miközben a horizonton felbukkantak az első napsugarak.
Sørensen dán létére több mint tíz éve Angliában tengette életét, futballkapusként. Több, mint 300 első osztályú mérkőzésen volt már túl, hazája válogatottjában is megvolt már a nyolcvanadik fellépése. A hétköznapokban boldog, nyugodt életet élt, a mostanihoz hasonló rémálmok ritkán gyötörték. Előfordult, hogy nem kért számlát a burkolótól, viszont mindig adott borravalót az étteremben és előszeretettel játszott a ház környékén tanyázó teknőctarka macskával.
Az idill ellenére ezúttal nyugtalanul kászálódott ki az ágyból és nyúlt a mobilja után. Üzenete érkezett, melyben az állt: "Péter waits for you". Elmosolyodott. Régen hallott már Kovács Péterről, a norvég bajnokságban szereplő magyar haverjáról. Kedvelte a magyarokat, Kovács mellett főleg a finn bajnokságból megismert srácot, a magyar-finn népeket egy személyben újraegyesítő Babócsy-Wilnrotter Andrást. Sokszor beszélgettek Skype-on, ilyenkor élvezettel hallgatta az anekdotákat a Tuboly-Zvara-Pecha tengelyről, illetve tanulgatott egy-két magyar szót. Andris unszolására nemrég egy havonta megjelenő magyar sportmagazinra is előfizetett, mely színvonalát tekintve távolról sem verdeste ugyan a csillagokat, de a nyelv gyakorlására megfelelő volt. A furcsa nyugtalanság azonban nem szűnt és mikor jobban megnézte az SMS-t, rájött, hogy az nem Kovácstól jött.
Lezuhanyzott, de továbbra sem érezte jól magát a bőrében. A számítógép felé indult, közben egy rosszul sikerült mozdulattal leverte a vizipálmát, amelynek cserepe jókora robajjal darabjaira tört. Miután összetakarított, felment a netre. Andris most nem volt sehol, ezért, hogy gondolatait elterelje, megnézte az MLSZ honlapját, hátha megint kiraktak egy sztárfotót a napbarnított Kistelekiről.
Gondolataiból a postás biciklijének csengetése rázta fel. A hónap elején szokott megjönni a magyar sportmagazin, villant át az agyán. Lement a lépcsőn, ki a ház előtt található postaládához, közben türelmetlen mozdulattal hessegette el a szokás szerint ott ólálkodó macskát. Kinyitotta a ládát és kihalászta belőle a magazint. Ránézett a címlapra és lemerevedett. Az egész reggel meglévő rossz előérzetének darabkái egy atomvillanás erejével álltak össze egyetlen képpé és ezt a képet ott látta maga előtt.
Ő volt az, akit a válogatott keretben látott. A harcos. A fürge, a bátor, ki minden bűnt meggátol. A kispesti tehetség, ki nevelő egyesületében 58 mérkőzésen hétszer is kirojtozta a hálót. A tálentum, kinek szólói láttán a Honvéd-drukkerek minden fájdalmukat elfeledték, még azt is, hogy Pagliuca kivédte Negrau lövését. A zseni, kinek távozása akkora depressziót okozott Angyalföldön, hogy a klub a következő idényben kiesett. A légiós, kiért török háremhölgyek versengtek, kinek távozta miatt a Levszki-drukkerek könnyeket ejtettek. A sztár, aki XXI. századi Rockenbauer Pálként Ausztriában tett meg egymillió lépést, mivel a Pasching és a Kärnten egymás kezéből tépték ki. A blazírt arckifejezésű félisten, kinek láttán a Ghenceában Székely Jánosba belefagyott a levegő. A fékezhetetlen, kit Beckham még barátságos meccsen is csak fojtogatással tudott megállítani. A csatár, ki 16-szor szerepelt a válogatottban (ebből 3 meccset végig is játszott) és eredményességben alig 1 góllal maradt el a címeres mezben 1 találatig jutó Pollák Zoltántól.
"2006 óta nem lépett pályára a magyar válogatottban - suttogta összetörten Sørensen -, három évig rejtegették a világ elől, hogy a kevésbé figyelmes ellenfelek elfelejtsék Őt. És most, mikor minden eldől, most előhúzzák a kalapból és bevetik. Ellenünk." Remegő kézzel lapozott bele a kiadványba, de a felhőkön ülő arkangyalt ábrázoló tetkóról és a bolgár kupadöntőn adott gólpasszokról szóló eszmefuttatásokban sem lelte meg lelki nyugalmát. A boldog gyermekévek, benne a koppenhágai Tivoli-parkban töltött önfeledt órákkal, a 22 évesen a Sunderlandtől kapott szerződés, Shearer tizenegyesének védése 2001-ben, de még a vb-selejtezőkön Svédország ellen idegenben hárított büntető is végtelenül távolinak és értéktelennek tűnt ebben a pillanatban. Kiégettnek érezte magát és úgy érezte, elsötétül előtte a világ. Becsukta a magazint és még egyszer ránézett a képre. A Harcos éles, metsző tekintete szinte beledöfött a lelkébe.
"Szegény Dani Agger... - motyogta elcsukló hangon maga elé - ha a kisfia felnő, hogy fogja elmagyarázni neki, hogy a Liverpool ikonjaként 10 perc alatt benyelt 3 esernyőcselt Tőle? És én is... mi lesz velem, amikor öt méterre a kapumtól oxira lendül majd az a jobb láb?" A dán óriás lerogyott a ház lépcsőjére és spontán felsírt.
Nem tudta, mennyi ideig ült ott, könnyeivel küszködve. Megállt az idő, megszűnt a tér. Csak azt érzékelte, hogy a macska néha odamegy hozzá és együttérzően dorombolni kezd. Egyszer látta, hogy a szomszédos házban lakó, a város szélén található csirkegyárban minimálbéren foglalkoztatott lengyel bevándorlók jönnek haza és kikerekedett szemmel bámulnak rá. Próbált erőt venni magán, de be kellett látnia, hogy ez lehetetlen.
Már sötétedni kezdett, mikor arra lett figyelmes, hogy csörög a telefonja. Olsen kapitány jelentkezett. A hangja zaklatott volt.
"Søre, Søre, baj van, piros riasztás! Informátorunk telefonált az MLSZ-székházból. Koeman felhívta a Pálhalma csapatát. Éppen most beszél Balaskó Ivánnal..."
