Fiatalítási hullám a focinkban és rasszizmus. Ez így két eléggé ellentétes gondolat. Pláne egy mondatban. Főleg akkor, ha az r betűs szótól 24 óra alatt jutsz el a fiatalításig. A két nappal ezelőtti, tehát a keddi népnemzeti sportnapilapban volt egy Oleg Blohintól közölt interjúrészlet.
Az ukrán nemzeti idol felpiszkálta magát azon, hogy már az ottani bajnokságban is egyre kevesebb fiatal kap lehetőséget, mert mindenféle „zumba-bumbák”, akik épp csak lejöttek a fáról meg kaptak két banánt a kezükbe máris Ukrajnába kerülnek, focistának kikiáltva. Kapott is a jó öreg Oleg a fejére ezekért a szavakért, bár a válogatottól nem ezért, hanem a selejtezősorozaton mutatott gyászos szereplés miatt kell mennie. A hazai környezetbe átültetett szituációs komédiában Mészöly Kálmán kiáltotta világgá a „fáról lemászó, a hazai focit sorvasztó afrikai légiósok” című elméletét. Repült is Kisteleki udvartartásából. Más és más lett a két ember megítélése napjainkban. Mészöly és Blohin is korszakos játékos volt hazájában, ám amíg Oleg még ma is egy ikon ukránföldön, (MÉG a fiatalok szemében is!), tehát Oleg jól megfér Andrij mellett, addig nálunk Kálmi ’bának nincs helye Gerzson posztere mellett. A mai fiataloknak a szikla már egy bukott ember, aki túl sokat jártatta a száját feleslegesen. Sörözős sztorik az aktatáskás zalaegerszegi kalandtól a ferihegyi „Üssetek agyon” ámokfutásig. Viszont én tartom véleményem, egyik öreg sakkfigura sem rasszista. Az elkeseredettség beszél belőlük. Az idősebb Mészöly 20 éve nézi labdarúgásunk középszerűségbe süllyedését, Oleg pedig valószínűleg látja azt, hogy ha Shevchenko és kortársai már visszavonulnak, nem lesznek már olyan ukrán tálentumok, akik kijuttatják világbajnokságra a nemzeti csapatot. A fiatalítás illetve annak elmaradása a kulcs. (Most egy pillanatra tekintsünk el válogatottunk remeklésétől.)