Az edzői papírt lassan kikunyizza, új csaja is van. Megint a BL körül sertepertél, ezúttal kommentátori álruhában. És beugat az Mlsz-nek. Lothar Matthäus hozza a formáját. Minket meg nem hagy nyugodni, hogy is volt az ő aranykorszaka nálunk. De mivel ellestük tőle a pozitív gondolkodás dogmáját, ezúttal e részrehajló búvárszemüveg felhelyezése után vetjük magunkat a honi focitöri zavaros mételymedencéjébe. „Kedves Lothar”-i játékospolitika az idő metszetében.

Magunk sem hittük, hogy az isteni Lothar váteszként látja majd előre ujjbegybizsergésünket, amelynek energiáját az ő magyarországi ténykedése kapcsán kívántunk poszttá transzformálni. Márpedig így történt, hiszen azzal, hogy a minap jól beüzent az egész Mlsz-bagázsnak, a fociblogok megkerülhetetlen aktualitásává masszírozta magát.

Cinizmus áztatta esőkabátunkat ezúttal az előtérben hagytuk, ezért elhatároztuk, hogy egy bejegyzés erejéig a szerény mester védelmére kelünk. Csak azért ugyanis nem szívathatjuk szét, hogy egy nyomoronc edzői képesítést sem tud összeboltolni. Elvégre a titkárnődöngető Beckenbauernek sem sikerült, ráadásul neki is annyi volt a taktikai utasítása, hogy "Menjetek ki és focizzatok!"

Kezdjük a Himnusz-faktorral. Bár eleinte teátrálisnak tűnt, hogy Lothar lefordíttatta magának nemzeti imánkat, erkölcsi bónuszként rögzíthetjük, hogy a válogatásnál kiinduló alap volt a Himnusz szövegének legalább lemezhallás utáni ismerete. (Még ha az „erkölcs” szó Lothar nevével egy mondatban említése bloghiteltelenítő mellékízt is hordoz magában.)

Igen, vérlázító volt, hogy évekig rágózó és/vagy kussoló/grimaszoló alakok álldogáltak a meccs előtt, miközben mindenütt a világon a himnusz a meccstransz része. És általában is igaz, hogy lehetőség szerint a szívvel-lélekkel küzdők jutottak szóhoz. Elég, ha a vadorzóvérű Torghellére, az alpesi focitechnika tanár Bodnár Bocira vagy a hévben könyöklő Husztira utalunk.

Ami magukat az énekesmadarakat illeti, az irdatlan nagy számban tesztelt játékosáradat miatt csak blintre tudunk kiragadni "Kisteleki István Emlékérem"-re jogosító húzásokat. Hajnal Tamásban például kétségtelenül Lothar már akkor meglátta a Karlsruhét mostanában egekbe lövő szikrát, amikor Tamás a Sint-Truidense ismeretlenségében leledzett.

Először Lothar taszította mélyvízbe Husztit, akire aztán kulcsszerep is hárult a selejtezősorozatban. Amikor Priskint az Eto-ban nem játszatták, mondván, hogy túl fiatal, a válogatottban időnként villoghatott. Gerából L. csinált kapitányt, amikor mások rég megtehették volna előtte, és bizony Halmosi lelkesedését is a német díjazta először.

Nem volt az olyan rég ugye, amikor két referenciaharcban a svédek ellen egy góllal szívtunk az utolsó pillanatban, illetve az argentinokkal jártunk végzetesen heves tangót. Az ott nagyot alakító társaság gerincében megegyezik a Várhidi-találmánnyal.

A svédek elleni izzás kezdőjéből Juhász, Vanczák, Hajnal, Huszti és Gera most is alap (plusz az ott csere Halmosi), a dél-amerikaiak ellen ehhez jött még Priskin.

Ami Várhidi mellett szól, az a még bátrabb fiatalítás. Lothar viszont sokkal tökösebben merte meghúzni, hogy hátrányban mindent egy lapra feltéve hozza be egymás után a csatárokat. Az argentin derbin a végén négy csatár, Priskin, Kenesei, Kerekes és Tóth Norbert rohamozott. Tét nem volt, csak a becsület. A moldávok ellen Várhidi 0-2-nél védővel újított. Volt tét?