Gera, Gera, Gera! Háromszor is Gera! Már a kanadai táblázaton. Egészen pontosan hat hónapot imádkoztunk, hogy Gerzson végre vállaljon egy gólt hazai pályán a West Bromban.
Tímár még jól megrugdosott valakit, de a többiek nagyon vakok voltak a héten, így először a történelem során külföldi kapja a Csank János mellszobordíjat.
Gera Zoli a mi kis világunk perfekt dzsentlemenje. Egyenes háttal, bölcs családapák nyugalmával viseli az angol másodosztály soha nem szűnő nyűgjeit. Nincs két hónapja még, hogy a WBA sasszemű vezetői a padra sem ültették. Akkortájt el is temettük szegény Szotyit, főleg miután újradebütálása alkalmával rögtön kihagyott egy tizenegyest. Azóta sok Fish&Chipset csomagoltak újságpapírba Kebabék, Zoli pedig csak tűrt, és ha az okosok megkérdezték, mi lesz vele, a maga sajátosan egyszerű bájával csak a vállát vonogatta. Szeme sarkából az eget kémlelte, jobb beadásokért imádkozott és végül beindult. Vele együtt a West Brom is. Egyébként ezért az optimista beletörődésért kedvelik arrafelé. Tudja, van olyan jó, hogy meccseket döntsön el odalent. Mowbray a Charlton elleni 4-2 után ki is emelte, hogy azért szereti Gerzsont, mert: „nem jártatja túl sokat az agyát”. Csak futballista dolgokra használja a fejét. Az Athletic ellen kétszer is bebólintott egy balról érkező beadást a rövid sarokba. Adott egy gólpasszt Bednarnak, egy másik beadását pedig kapufára lőtte a bevetődő társ. Duplája természetesen garantálta helyét a Championship heti válogatottjában, ahol Buzsáky helyét vette át támadó középpályás posztján. Sehol nem hitelesítik, de föltehetőleg világcsúcs, hogy büszkeségeink egymásnak adják a stafétát. Jár a Hét Magyarja.