Nem is igazán hittünk mi ebben a Radek-sztoriban, túlzottan öreg ő már egy bajnokesélyes gárda védelmébe, hát még esetleges szűrőnek. Jött hát a döntően ifjabb Juhár Tomi, akinek neve alapvetően az alábbi szavakkal forrott egybe: Vasas, Gellei, Niedzielan, Gellei, bűnbak, Gellei, lúzer, lassú, Gellei, körülményes. Minimum ígéretes igazolás egy magát ezüstéremre pozicionáló csapat számára.
Újpesten azonban eddig ennél többről papoltak, csak hát Jucival együtt a szög is kibújt a zsákból. Mentő körülményt még akkor sem találunk, ha a liláknál tényleg nehezen pótolható Vaskó Torony letisztult játéka.
Juhár már Angyalföldön is okozott migrénszerű fejfájást a Vasas nyugállományú szurkolóinak, de ők legalább a klubhűségben megtalálhatták Tomi legfőbb és egyetlen értékét. Amíg ki nem estek. Hősünk 2002-től már Újpesten bekkelt szerződésszerűen, ám klasszikus ismertséget válogatottbeli rémtetteivel szerzett magának. A nemzeti együttes kezdőjébe – gondos habarcsolás közepette – Pedagóg Imi bácsi betonozta, akit emellett még azért is szeretünk, mert a félnótás spílerek iránti feltétlen rajongásával a lukratív Verebes-Csank vonalat is életben tartja. Juhárhoz fűződő kapcsolata, Gellei mesterrel még saját hitvallását is elfeledtette, miszerint „olyan erős a csapatom, mint a leggyengébb játékosom”.
Az észt leckéből már kimaradt, bár cizellált mondataival megpróbálta magától a lengyel baki felelősségét távol tartani: „Csak a védelem a hibás? A középpályások, a csatárok nem? Ugye ezt senki sem gondolja komolyan…?” Szerethető, na.
Gellei Ciprusra is magával cibálta a védőt, ahonnan a mester picit hamarabb kényszerült megtérni, hogy aztán a Ferencvárosnál kezdjen legendagyártásba egészen egy Kecskemét elleni meccsig. Majd Paks. Formállogikailag tehát Jucinak is az atomvárosban kellett volna föltűnnie, hisz mentorán kívül néhány őskövület is az ottani csapat játékosa, akikkel sokat dumcsizhatott volna vizelettartási ügyekről. Na, de tudjuk mi, hogy a honi foci meg a logika csak annyira eszik egymás tenyeréből, mint Pákó és Havas.
Maradt tehát az ezüstéremre hajtó újpesti társulat. És bár Böjtével aligha tud majd annyira összeszokottan alibizni, mint tette azt Dragónerrel, pár lelassult pillanattal biztos megajándékoz majd mindannyiunkat. Repesve várjuk.