Újpesten az elmúlt hetekben újra virágba borult a profizmus. A profizmus, melyért a kemény magnak tartott kisebb csoportosulás tagjai egyáltalán nem rajonganak. Annyira legalábbis biztos nem, mint a tavaszi gólképtelenséget megtestesítő Kovács Zoliért.
Ahogy például, a minap tüntetgettek, fölmerült a napszúrás eshetősége is, ám ahhoz mégis csak túl sokan voltak. Banálisan semmitmondó beszédük során olyan Himalája magasságú megállapításokig is eljutottak, hogy „van a modern, pénz által irányított labdarúgás, meg van a miénk, az újpesti, ami tradíciókon alapul”. Arról már nem meséltek a hagyományőrzők, hogy futballunk negyven éve próbál a tradíciókból, vagyis inkább a tradíciók fölemlegetéséből megélni – miközben oda jutottunk, hogy Kovács Zolik, Lipcseik, Tökölik és egyéb „labdatörők” nemesedtek legendává. Nagyobb izgalmat maximum, akkor okozhatott volna ez az épületes baromság, ha kicsit jobban kibontják. Ha mondjuk, megtudhattuk volna, hogy Tisza Tibor éppenséggel a labdarúgás melyik alfajának képviselője. Egyrészt ugyanis az ő szíve is kezd már lilulni, ami alapelvárás Megyeren (tavasszal csak úgy ömlöttek a srácból a gólok), másfelől ugyanakkor arra panaszkodik a Tibi, hogy kénytelen gyorsan külföldre menni, mert ott nem pusztán a nézőszám nagyobb, hanem a pénz is. A pénz, ami – tesszük hozzá mi – köztudomásúlag a pénz által irányított labdarúgás alapköve. Az újpesti ultráknak ezt a furcsaságot egyelőre még nem kellett földolgozniuk szellemileg, ám így is van bajuk elég: Kovács Ikont júniusban Kabátra cserélték a vezetők; legfőképpen Sallói, aki UVB-s vélekedés szerint egymaga képes rá, hogy egy megyei jogú város teljes térerejét föleméssze.
S ha már Sallói meg profizmus, akkor említsük meg hamar, hogy végre fény derült a csapat gyenge tavaszi szereplésének fő okára is (Urbányin kívül természetesen). A kommunikáció az, nyilván. Akinek esetleg ismerős a gondolatmenet, az nyilvánvalóan fogékony a politikai szartiprásra, ahol kormánykörök szokták a gyenge kommunikációval alátámasztani a minősíthetetlen teljesítményt. Sallói tehát hiszi, hogy ha ezentúl nem beszélnek nagy célokról, akkor azok pont emiatt teljesülni fognak. Jól van, leülhet…
A hét ettől függetlenül legprofibb újpesti megnyilvánulása mégis az volt, ahogy Hajdú balfutó szembetalálta magát a nyolcas számú mez misztériumával. Íme a képlet, ha valaki nem ismerné: nyolcas mez egyenlő Rajczi Péter. Logikai következményként pedig: nem egyenlő Hajdú Norbert.
Rajcziról tudjuk, kicsoda: Kaposvár, Újpest, gólkirályság, Barnsley, Pisa. 2006 nyarán eladás reményében megtúráztatták őt is, kutyának se kellett, a menedzsereit közben megkavarta, mint Piszkos Fred a málnaszőrt, végül Dányiék kicsit le is tiltották az első keretből. Az a Barnsley, amelyik még a Ferenczi-féle ballasztot is képes volt tolerálni, Rajczitól pár hónap alatt besokallt, és visszazsuppolta őt nekünk. Tavaly nyáron aztán az olaszok tévedtek vele jókorát, és most még fizetni sem akarnak neki. Az egyelőre még nem világos, hogy azért nem, mert a pénz helyett inkább a pisaiak is a tradíciókban hisznek, mint az újpestiek, vagy pedig csak lefelé kerekítik a Rajczi-produkció értékét, ami így pont nullára jön ki. Egy szó, mint száz: látszik, hogy Péter jönne haza szívesen, túlárad benne a tettrekészséggel vegyes segítőszándék, de mintha valami mentális akadály árnyalná a képet. Vajon a pisai pénzügyek, netán Sallói személye, vagy a Kabát Péterként elé tornyosuló szakmai konkurencia okán ráncolja homlokát gondterhelten a nyári átigazolási piac bombája? Hát nem!
A nyolcas meg a mez – az itt a kulcs. Rajczi ugyanis született nyolcas, olyan pedig nem kerül minden csalánosban. Rajta kívül pontosan tudja ezt Hajdú is (a lilák téli reményei közül az egyetlen, aki képes futtából beadni), éppen ezért kérés nélkül hajlandó átadni a számot a Nyolcas Mez Örökös Hordozójának, csak, hogy az jöjjön már – végre már! „Az első számú csatárjelölt számára szabaddá vált a mez” – fogalmazott Sallói nagymester.
Persze, ha belegondolunk a kevésbé sikeres pisai idény történéseibe, akkor érthető is Rajczi gyermeki ragaszkodása a számhoz. Itáliában a negyvenegyes pólót húzták gólkirályi testére, rá is telepedett a turáni átok. Holott valószínű, ha Pisában Daniele Buzzegoli nem teszi magáévá a bűvös számot, akkor Rajczi ma nem Sallóival, hanem jó eséllyel Gallianival alkudozna, míg Hajdú helyett egy Gattuso nevű nímand gyakorolna gesztust nyolcasilag.
Az ördög a részletekben rejlik. Meg persze a tradíciókon alapuló profizmusban!
