A legutóbbi 2 válogatott meccset – csodatévének köszönhetően további néhánnyal megtoldva – volt szerencsém műértő társaságban megtekinteni az egyik „Szabó Ervin könyvtárban”. Ennek köszönhetően nem kevés tapasztalattal, és egy el-nem-felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Úgyis mint:
1. A társaságban mindig van egy jól informált szurkolótársunk, őt ne próbáljuk űberelni. Hozzáértésünk fitogtatására különösen nem alkalmas a „Kiprich a kezdőben van?” vagy „Az ott Kovács Kálmán, megismerem a bajuszáról” témaindító mondatok.
2. Felfokozott érzelmi állapotban is kerüljük a túlzottan irodalmi megfogalmazásokat. A „Szerintem Crouch a britek Toghelléje” drámai hasonlat megmosolyogtató ugyan, de egyben szánalmat is ébreszt, és ökölbe szoríthatja kevésbé kifinomult lelkületű drukkertársaink arcát.
3. Ha van idősebb szurker a közelben, akkor szerencsések vagyunk, mert a pályán szenvedőktől el tudunk vonatkoztatni azokba az időkbe, amikor még Détári kikért egy kisfröccsöt a szünet végén, aztán úgy szlalomozott át a SZEOL védelmén, hogy le sem itta magát, és csak a szóda maradt a pohárban.
4. Soha ne próbáljunk egy-egy esemény megtörténtéről oly módon visszaigazolást szerezni, hogy az előttünk elterülő erősen hajhiányos nagydarab fiatalember fejét megpaskoljuk, és a „Te haver, láttad ezt?” kérdéssel vizsgáztatjuk vizuális felfogóképességét.
5. Válogatott meccsen a szurkolók többsége nemzeti színekben pompázik, és a klub-érdekeken felülemelkedve a válogatottért szorít. Ám még ilyenkor sem tanácsos egy-egy klub ikonszerű sztárjával kapcsolatosan negatív kritikát hangoztatni, fogadjuk el, hogy ilyenkor lehet egyszerre király Pisont, Illés, Lipcsei, Kovács Zoli és Galaschek is, bátran pocskondiázzuk az ellenfél bármely játékosát, hogy például „Rooney olyan egyszerű,hogy a százas szög hozzá képest integrált áramkör”.
6. Amennyiben bohócligás meccsen edződtünk, úgy valószínű, hogy néhány ampulla 0,5l-es dobozos vagy 5cl-es gyümölcs ízesítésű fájdalomcsillapítóval hangoltunk a meccsre jobb az óvatosság alapon. Viszont válogatott meccseken, az akár standby módban is előadott csapatindulókon felül, nem ritka hogy a himnusz is felcsendül. Ha a dallamban nem vagyunk biztosak, akkor igyekezzünk hangerővel pótolni a hiányosságot, végtére is nem röpülj páva esten vagyunk, hanem nemzetünk aranylábú büszkeségeit jöttünk megcsodálni.
7. Ha meccs közben iszunk, ügyeljünk rá, hogy a pohár maximum 1/3-áig legyen tele, mert egy esetleges gól esetén kár lenne a kilötykölődő innivalóért, illetőleg atrocitáshoz vezethet, ha a kilötykölődött ital bárminemű kontextusba kerül a már fentebb vázolt „nagyböszmekopasz” szurkolótársunkkal.
8. Italfogyasztást egyébként is csak mértékkel, mert meccs után ünnep vagy temetés van eredménytől függően. Erre még rendelkezni kell némi tárkapacitással, mert gyakorlatilag itt válunk igazán a közösség részévé.
9. Végezetül fogadjuk el az alábbi axiómákat:
- Ha kikapunk, kutyaütők vagyunk.
- Ha nyerünk, szar az ellenfél.
- Ha simán nyerünk, akkor hiányzik a küzdelem.
- Ha küzdünk, játszani kellett volna és simán nyerünk.
- Ha nem jutunk ki a vb-re kutyaütők vagyunk.
- Ha kijutunk, gyenge volt a csoport, úgyis hallá vernek minket.
- Ha vb-t nyerünk, akkor komolytalan az egész, innentől csak sakkot nézünk.