Hát, csak romlik a Bohócliga nevű presszó kínálata. Ugyan a Prukikávé fantázianevű melanzsot ismét mérik a kaposvári presszókban, és sztenderd elemeknek tekinthetjük az Üllői úti kisGössert is, vagy a borsodi palócviszkit, azért az elmúlt év során csak vesztettünk egy jóféle pápai sportfröccsöt, és nincs már a kínálatban a székházkapuszaggató kisüsti sem, amit legutóbb Angyalföldön kortyolgathatott a nagyérdemű. Ennyi csapás után pedig ma kiderült: már Pakson is szigorúan csak szacharinnal édesítik a házi barackszörpöt, ugyanis CZUKKortalanította magát az atomerős kispad.
Blogunk törzsolvasói tudják, hogy a hazai edzői karból kevés az olyan arculat akit bogközösségileg, egy emberként nadeigazántényleg vállvetve kedvelünk. Távoli szimpátia van, persze. A korábban sokat ekézett Supinnyó például két Honvéd-érzelmű szerzőnek is kvázikedvenc-szerűsége lett az elmúlt idényben, mindig sírunk ha a támadófocit mantrázó (és önnön üldöztetettségébe néha belemakkanó) Szivics megkapja évi rendes felmondólevelét Kecsón, imádjuk a Tanár urat mint embert és jelenséget - és jópálócos etűdjeit -; tiszteljük KisMészöly fiatalító próbálozásait. Na de hogy valaki a kommentversenyek nagy részében megjelenjen és különösebb hazai sajtóhype ellenére a czukkság mint fogalom letéteményese, megjelenítője, megtestesítője legyen, ahoz egy Kis Károly kellett.
Mert Kis Károly egy ... oké, nem sütjük el most tízezredszer is az unalomig ismételgetett jelzőt, de hát mit tegyünk, ha az. Jómagam például igen háklis vagyok kedvenc csapatom (nem is ritka) elveretéseikor, ilyen esetekben kevés edző van, aki a sajtótájékoztatókkor egy kicsit sem birizgálja kispesti önbecsülésem. A KisKarlo ilyen (meg a Tréner). Hősünk mindig reálisan értékel, magukkal foglalkozik, mikor bedöcög a pressroom-okba, illendően körbeköszönget, tudja, hol a helye. Nemhiába várt több, mint egy évtizedet a salgótarjáni sikereket követő váci kamikazeakció után arra, hogy kapjon még esélyt. Addig Gellei Imrét segítette hol, itt, hol ott tűnve fel kis kockás füzetével jegyzetelve szrogalmasan, ellenfeleket térképezve, ha kellett Gellei aktuális klubcsapata, ha kellett, a válogatott számára.
Bastille tavaly téli meglepetése, a legendás KisKároly-üzenet is jól mutatja mindezt. Hősünknek halványlila zöld segédfogalma sem volt arról, hogy kik ezek a Labdabiztos blog, mégis megtette szokásos udvarias üdvözletét. Mert arc.
Reméljük a nagy magyar vetésforgóban hamar akad klub ahol lesz a kispadon hely Károlyunk számára. Lehetőleg egy nyugodt miliőt biztosító vidéki kisebb klub. A fővárosba nem hívnám, az nem az ő asztala. Ott a szacharin már mindenhol ott van az alapanyagok között, a természetes összetevők itt nem kellenek. Mi azért bízunk benne, hogy a fent emlegetett paksi szörp azonban újból, új címkézéssel de hamarost feltűnik a Bohóc közérthálózat polcain- várjuk!
Búcsúzóul -átmeneti búcsúzóul, mert posztunk nem a pofonfarázó modorcikkek sorába illeszkedne, inkább csak azért íródott, hogy blogunk egyik toposz-személye pályájának aktuáleseményei mellett azért nehogy szó nélkül menjünk el- szóval átmeneti búcsúzóul a fenti, fotós barátom által elkapott remek kép álljon itt. Karcsi, aztán hamar térj vissza!
Fotó: Babar (1909foto.hu)
