A magyar válogatott

Az őszi vb-selejtezőkre készülő csapat az év eddigi részében három mérkőzést tudott le, veretlenül: Csehországban 2-1-es győzelmet arattunk, míg hazai pályán Bulgária és Írország ellen is ikszeltünk (1-1, illetve 0-0). Az eddigi mérkőzéseken látottakhoz képest nagy változások nincsenek a névsorban, a fő visszatérő a sérülésből felépült Gera, viszont a csapatkereséssel bajlódó Rudolfot továbbra is hiába keressük a névsorban.

A kapuban az eddig három meccset Bogdán dominanciája jellemezte, akit Mackóalsó Gábor egy rövid (és nem túl sikeres) periódusra váltott a bolgár meccs hajrájában. Ennek alapján meglepő volna, ha most változna a sorrend. A harmadik behívott Megyeri, akinek kerettagsága a tavaszi produkciója alapján megalapozottnak tűnik.

A védelemben (túl azon, hogy nem bukkantak elő a semmiből olyan hátvédek, akik kizárólagos és teljesen megbízható megoldást jelentenének a széleken) leginkább Juhász Roland maradásáról, illetve távozásáról szóló szappanopera keltett izgalmakat a nyáron. A többiek közül Korcsmár kiegyensúlyozottan teljesít (és az Odd ellen két gólt is szerzett) a nyáron üzemelő norvég pontvadászatban és Vanczák Vilire is inkább csak a sárgalap-függőségének kiújulása miatt volt idáig panasz a svájci listavezető Sionnál. Ebben a csapatrészben képviselteti magát leginkább a hazai bajnokság, bár hogy Lipták és Halmosi bevetése saját zsenialitásuknak, nem pedig a poszton uralkodó hatalmas űrnek tudható be, az legalább olyan véleményes, mint Bede sporttárs egy-két ítélete.

A középpályán a védekező szekcióban továbbra sincs ott a tavasszal klubjában sem játszó Elek (amit sajnálunk), illetve előrébb kikerült Koltai (amit viszont kevésbé sajnálunk, csehországi produktuma alapján), így az itthon játszók közül Szakály (hmmm...), illetve a prágai győztes gól révén egy időre alighanem a keret közelében maradó Gyurcsó képviseli a hazai tagozatot. A behívottak közül a két NB1-es mellett az orosz légió is játssza már a tétmeccseket, igaz, ez Dzsudzsákék esetében eddig inkább negatívum volt, mint pozitívum (három vereség, utolsó hely). Jobban szerepel Koman Voli és a Krasznodar, ahol a negyedik hely dícséretes, az kevésbé, hogy az edzőbá sportot űz Vologya lecseréléséből.

A csatársorban összesen három delikvenst találunk, ami egycsatáros felállást valószínűsít. A Szalai-Szabics-Németh trióból Ádám tűnik az első számú favoritnak, bízva abban, hogy nem a júniusi, hanem a korábbi teljesítménye lesz mérvadó a selejtezőkön. Az első számú cserének Némethet tippeljük, főképp akkor, ha a továbbiakban a tavasszal klubszinten produkáltakat tudja álültetni immár a válogatottba is.

Az ellenfél

A kilencvenes évek második felében futballmenekültjeink első számú célállomásának számító (talán mindenki emlékszik még a Pisonttal és Halmaival kiálló Hapoel Tel-Avivra, amely a 2001/2002-es idényben többek között a Chelsea, a Lokomotív Moszkva és az AC Parma kiverésével jutott el az UEFA-kupa negyeddöntőjéig) Izrael szövetségi szinten nem akármilyen bravúrt mondhat magáénak: három kontinens keretein belül selejtezett már világbajnokságokra. Nem mindig teljesen saját akaratából: miután az Ázsiai Labdarúgó Szövetség 1974-ben kizárta soraiból, húsz évig Óceániai száműzetésben tengették napjaikat, végül 1994 óta az UEFA égisze alá tartoznak. Válogatottjuk (amelynek Székely László és Mándi Gyula személyében anno két magyar szövetségi kapitánya is volt) eddig egy alkalommal kvalifikálta magát vébére, még az ázsiai szövetséges időkben, 1970-ben (ahol a csoportkörben kiestek ugyan, de vállalható eredménysort produkáltak: döntetlen először Svédország, majd a későbbi ezüstérmes Olaszország ellen, végül vereség Uruguaytól). A későbbiekben még egyszer, 1990-ben, az óceániai divízió letarolásával jutottak közel a kijutáshoz, de a playoffban Kolumbia rövidre zárta a világbajnoki álmokat. Az UEFA égisze alatt a 2006-os vb idején jártak igen közel a tűzhöz: a selejtező-csoportot veretlenül tudták le (4 győzelem, 6 döntetlen), de rosszabb gólarányuk miatt a harmadik helyre szorultak a pótselejtezőre beeső (és onnan végül a vébére is kijutó) Svájc mögött.

A 2012-es EB selejtezőin is a harmadik helyet hozta el az izraeli válogatott a csoportjában (Görögország és Horvátország mögött), amelyet csalódásként éltek meg, legalábbis erre utal, hogy Luis Fernández kapitányi ténykedése 2011 végén befejeződött. Utódja a válogatott élén Eli Guttman, aki klubszinten két bajnoki címmel és három kupagyőzelemmel érdemelte ki, hogy az MLSZ PR-felelősei az izraeli Mourinho címkét akasszák rá. Talán elkerülte a hazai szövetség médiaguruinak figyelmét, hogy Guttman eddigi eredményei a válogatott élén inkább Krémer Károly kispesti szerepvállalását, semmit Mourinho-t juttatják az ember eszébe: az idei három találkozón (igaz, jegyzettnek nevezhető ellenfelek – Ukrajna, Csehország, Németország – ellen) három vereség a mérleg. Bízunk benne, hogy a széria nem pont ellenünk szakad majd meg.

A Budapest utazó keretben a legnagyobb név egyértelműen Josszi Benajun – a Chelsea középpályása 88 válogatottságot és 24 gólt számlál, mindkettővel elég előkelő helyet foglal el az egyetemes izraeli futballrangsorban. Szintén megjárta a jelenlegi BL-címvédőt a jelenleg a Portsmouth gárdájánál brillírozó Ben Haim, akire a védelem közepén vagy jobb oldalán lehet számítani. Az angolhoz hasonlóan a spanyol vonalat is ketten képviselik (a kapus Aouate és a csatár Hemed bérkartonja egyaránt a Mallorca könyvelési osztályán keresendő), a német bajnokságból pedig négyen is érkeznek, köztük a támadósorban a Chelsea-t fiatalon szintén megjárt, jelenleg a Herthában edződő Ben Szahar.

Tippelés, jegyajánlat

Mind minden nemzetközi mérkőzésre, erre is örömmel várjuk az olvasók tippjeit (kommentekkel megfejelve). Akit élőben érdekelne a válogatott fellépése, azok részére – anyánk, a blog.hu felajánlásának köszönhetően – ötször kettő darab ingyenjegyet ajánlunk fel. A jegyekért e-mail címünkön (labdabiztos.blog gmail) lehet jelentkezni hétfő estig.

A szerző várakozása:

Magyarország – Izrael 2-1