Nem egész 24 óra múlva válogatott titánjaink megkezdik szűk két éves útjukat a Maracana stadion vagy (az elmúlt 26 év hagyományait folytatva) a sörsátorban való vébé-szakkomentálás irányába. eSándor okfejtése szerint a harmadik hely már csalódás lenne a csoportban. Megnyilatkozását ezúttal nem óhajtanám kommentálni, helyette gondolatébresztő gyanánt (és az időhiány miatt elmaradt légióskörképet legalább részben pótlandó) néhány röpke gondolat magunkról és a csoportról.

Titánjaink az előző selejtező-szériát a harmadik helyen zárták, amely az utóbbi két évtized eredménysorát nézve a jobb eredmények közé sorolható. Kérdés, folytatódik-e tovább a pozitív széria. Az elmúlt egy év talán legnagyobb eredménye, hogy a kapuban lezajlott a már mindenképpen időszerű őrségváltás - ezen felül azonban egy-két poszton marad a szemlélőben hiányérzet. A védelemben az előző sorozatban annyiban javult a helyzet, hogy Korcsmár berobbanásával legalább a Juhász - Vanczák tandemnek (azon belül is inkább a nemzet Vilmosának) támadt alternatívája. Szélső védekezésünk továbbra sincs és a kapitányi elmondás szerint véglegesnek tekinthető keret e szempontból a közeljövőben nem is kecsegtet jelentős változással.

A többi csapatrészben elmondható, hogy a delikvensek klubszintű vesszőfutása miatt a válogatottban is leszűkült a variációs lehetőségek száma. Hiányzik majd az előző szériában többször is a csapatot a hátán cipelő Rudolf. Az ő esetükben csak remélhető, hogy a kálvária mielőbb lezárul és a mi szempontunkból jóval fontosabb októberi találkozókon (az előttünk álló egy hétben reálisan nézve az idegenbeli győzelmen és a hazai pofonon kívül minden más eredmény ordas meglepetésnek számítana) akár már a válogatott számára is hasznosak lehetnek. Távollétükben egyelőre abban lehet bízni, hogy Dzsudzsák a válogatottban továbbra is gólerősebb lesz, mint Moszkvában, illetve hogy Komannak az egy év alatti harmadik klubjában végre bejön az élet. A csatársorban is a bizakodásé a terep, Szalai Izrael ellen inkább tűnt (túlságosan) jóllakott óvodásnak, mint gólra éhes centernek, Németh pedig a jelek szerint Hollandiában nagyjából megtalálta önmagát a több éves hánykolódás után, de válogatott szinten még nem mutatott átütőt.

Ellenfeleink közül a két, szeptemberben megcsodálható brigád szinte biztosan a két végletet jelenti. Andorra ellen egy esetleges pontvesztés talán még Liechtensteinhez képest is hatalmas égés lenne. Hollandia más kávéház, ahogy Megyesi utalt rá, ellenük a Verebes-éra óta nem számoljuk a kapott gólokat, az aktuális kitömés elkerülése pedig akkor is bravúr lenne, ha tudjuk, hogy a jelenlegi holland védelemtől olyan messze áll a sziklaszilárdság, mint Bárányostól a klubhűség. Komolyabb izgalmak a többi mérkőzésen várhatók, mivel a magyar-román-török-észt négyesben gyakorlatilag semmilyen sorrend nem számítana eget verő meglepetésnek. Törökország és Románia - bár nem történetük legszebb éveit élek - valamennyivel előttünk járnak (főképp saját pályájukon), Észtország esetében pedig a fő kérdés, hogy az EB-selejtezőkön elért második hely egyszeri, kiugró eredmény, vagy egy tendencia kezdete volt-e. Esetükben érdemes szem előtt tartani, hogy az utóbbi évek magyar válogatottjai hazai pályán általában jól teljesítettek hazai pályán - idegenben viszont nem volt ritka az irdatlan pofára esés és ez alól a Baltikum sem számított kivételnek.

A szerző várakozása a szeptemberi fordulókra:

Andorra - Magyarország 0-3

Magyarország - Hollandia 1-3