Az átlagos európai ország átlagos futballistája július negyedikén (ha nincs olyan peche, hogy a csapatánál korán megkezdődik a felkészülés és az edzőtábor) későn kel. Miután megvillásreggelizett, átpörgeti a szaksajtót, hogy milyen utózöngéi vannak a június végén befejeződött aktuális nemzetközi tornának (vébé előtt egy évvel a jelentős kozmetikázás után távolról nézve komoly futballeseménynek látszó Konföderációs Kupának). Ez után lassan lebattyog a délelőtti edzésre, netán ha jelenése volt az előbb említett rendezvényen, akkor a strandon kicsit megigazítja a napernyőt és kirendeli az első koktélt. Este, miután a nap folyamán belefáradt a felkészülésbe/napozásba, tartalmasabb szórakozást keres magának. Ilyenkor arra is van esély, hogy megtekinti magyar sorstársait. Akik július negyedikén tétmérkőzést játszanak.
Alighanem Csányi sporttárs is úgy érezheti, hogy az elmúlt év(tized)ekben kissé félrecsúszott a történet itt a Kárpát-medencében, mert már májusban megmondta a frankót: amely csapat az első kanyarban kizúg a nemzetközi porondról, az szégyent hoz a magyar labdarúgásra. (Hogy azon felül még mi minden hoz szégyent, azt ez alkalommal nem tartotta időszerűnek taglalni.) A fekete paca elkerülését a Sors elrendelése szerint montenegrói csapatok ellen kellett kivitelezni - amely országot jelen sorok szerzője futball szempontjából méltánytalanul alulértékeltnek gondolta, de tegnap rá kellett jönnie, hogy ezen véleményét meglehetősen felületes információszerzésre alapozta. Csapataink mindenesetre éltek a kínálkozó győzelmi lehetőséggel, a Honvéd már az első mérkőzésen letutizta, hogy a játékosok napirendjébe ne kelljen a fürdés és a gyúrás mögé beiktatni a kukoricán térdeplést - és győzött a Videoton is, még ha ez utóbbi izzadságszagúbb lett, mint egy konditermi törölköző két órás használat után.
Cselik Niksics - Honvéd 1-4 Montenegró második legnagyobb városa elsősorban jó minőségű söréről ismert, a futballvilágban pedig arról, hogy innen (a város másik csapata, az FK Sutjeska kötelékéből) indult Mirko Vucsinics pályafutása. Annak ellenére, hogy a Cselik 15 perc után vezetést szerzett, negyedóra is elég volt ahhoz, hogy megállapítsuk: nem valószínű, hogy a piros mezes hazaiak bármely játékosának esélye lenne arra, hogy kiszorítsa a rivaldafényből a Juventus matadorát. Ezt alighanem a Honvéd-játékosok is belátták, mert egy újabb negyedórányi héderezés után beindultak, mint siófoki játékos fantáziája a Fradi elleni oddsok láttán. A széleket remekül kihasználó kispestiek közül legfőképp a fiatal Holendert illeti dícséret, aki a rendelkezésre bocsátott 75 játékperc alatt két gól és két gólpassz formájában fejezte ki a hazaiak iránti tiszteletét - de a többiek is tettek róla, hogy a derék crnagorácoknak ne legyenek téves illúzióik a visszavágó előtt. A mérkőzés végén Holender helyén megcsodálhattuk a Mancini-fiút is, akivel kapcsolatban - tengermély tiszteletünk kinyilvánítása mellett - csak annyit kérnénk Hemy fatertől: ha lehet, a kupamenetelésből származó pénzt ne arra használja, hogy idehozza Schillaci unokaöccsét is.
Videoton - Podgorica 2-1 Talán csillapíthatatlan Bohócliga-függőségünk, talán a délutáni mérkőzés tapasztalatai tették, de ezt a mérkőzést is vártuk, mint Szepesi Niki numera előtt a virágcsokrot. Kimenet tekintetében sem különböztek a szituációk: (az előzetesen előadott nagy ívű nyilatkozatokat is beleszámolva) alapos pofára eséssel gazdagodtunk. Mindezt rögtön a második percben sikerült megalapozni, amikor Oliveira alighanem úgy gondolta, hogy a délutáni tapasztalatok alapján a montenegróiaknak csak úgy lehet négyet rúgni, ha előtte már megvan az egy kapott gól - más magyarázatot legalábbis nem nagyon találnék a tizenegyes előtti becsúszására. A Vidi mindenesetre lassan, de próbált magához térni a kapott góltól - látszott, hogy a támadásvezetés az ellenfél tizenhatosáig már működik, csak a befejezések nem sikerülnek. A dolgot végül (Csank János legnagyobb örömére) a pontrúgások oldották meg, először Viniciusnak sikerült egy beívelt labdát némi röplabdás elem bevetése után a hálóba küldenie, majd Gyurcsó a labdarúgás területén mutatott be egy szépségdíjas mozdulatot. A második félidőben eleinte újabb gólokban, később már csak újabb támadásokban reménykedtünk, kevés sikerrel - Oliveira második perces gondolatmenetéből csak az egy montenegrói jött össze, a magyar oldalon az output megrekedt a délutáni termés felénél, ami egy ilyen kerettel rendelkező klubtól igen vékonynak tűnik a montenegrói bajnokságban hatodik helyen végző, az eurokupákba visszalépéseknek betudhatóan odatévedő gárda ellen. A szünetben prezentált Zombori-féle handabandázásból elemzésből annyit érdemes kiemelni, hogy ezt az alapozást már Gomes iránymutatásai szerint csinálta végig a csapat. Nyilván kívülről nem látni, hogy a felkészülés mely szakaszában járnak, az meg igencsak távol áll tőlem, hogy a magyar edzők által időről időre előadott, irigység, önsajnálat és szűklátókörűség által is bőséggel táplált, legújabban Glázer Róbert által prezentált "nem kell ide külföldi edző"-típusú véleményeknek igazat adjak, de annyit nem árt rögzíteni: az önmagában nem tesz jó edzővé valakit, hogy a zsebében portugál útlevél van. A győzelem ténye ezzel együtt örömteli.
Visszavágók a jövő héten, reméljük a legjobbakat.
