Na csá! Gyors leszek, mert már innen, a reptérről  írok, lassan be kell csekkolnunk. Fantasztikus volt ez a tegnapi meccs, fantasztikus most magyarnak lenni! Pedig az itthoni zártkapus román meccs végén bekapott gól után megijedtem, teljesen más lett volna, ha egy győztes meccs után utazunk Mordorba! Hát még az ott bekapott gól, a meccs elején! Alig értünk be a stadionba, kétnapos buszozás, padlón alvás után, amikor Brassótól Bukarestig az óvódástól a nyugdíjasig mindenkinek láttuk a középső ujját, mindennel dobáltak minket, a beléptetésnél órákat álltunk sorba, a  szekusok a szemétbe dobták sáljainkat, szóval szívtunk rendesen. Hát nem ilyen Guzmicsos kezdésre számítottunk, na!  De volt tartás a csapatban!

Láttuk, hogy tüzelik magukat a himnuszunk kifütyülése után, milyen szemmel nézik a cinikusan magasba emelt 1918 feliratokat. Dzsudzsákék is tutira emlékeztek arra, hogy ölelték-csókoltak őket sírva öregek és fiatalok előző nap abban a kis székely faluban, ahol a meccs előtti nap voltak látogatóban. Hogy ölelték magukhoz a gyerekek az ajándék magyar mezeket, milyen érzés volt, amikor megélt, idős emberek könnyes szemmel szorították meg a kezeiket. Talán ott mérték fel igazán, hogy ők egy egész nemzetet képviselnek! Én már a félidőben tudtam, hogy nem lesz baj, amikor otthonról hívtak, hogy bemondta a kommentátor a tv-ben, hogy nemzeti rockkal hangoltak a srácok a meccsre! Az egyenlítő gólunknál majd szétszedtük a stadiont, a fiúk csúsztak-másztak a pályán! A második piros lapunknál azért aggódtam, de a hosszabbításban lőtt gólunk életem legszebb emléke marad! Mit bántam én a könnygázt, mit bántam, hogy a román értékmegőrzőben „elveszett” a pulcsim meg az otthoniaknak vásárolt ajándékok?! Mit bántam hazafelé az újabb kőzáport?! Boldog és büszke voltam! Reggel, amikor a szállásra értünk, a székely barátom, aki velünk jött az édesapjával, akit fejbe dobtak egy sörös dobozzal, aki huszonnégy óra után pihenés nélkül ment dolgozni sem bánta, mert érezte, hogy végre büszke lehet! Hogy egy ideig újra kihúzott háttal járhat-kelhet a románok közt. Milyen jó volt másnap Székelyudvarhelyen és a környező falvakban mosolygós székelyekkel koccintani, ki bánta, mibe kerül a pálinka és a Hargita?! A csapatunk a büszkeségünket adta vissza nekünk! Aztán még haza sem értünk, már azon aggódtunk, hogy mi, akik Bukarestbe is elmentünk a csapatért, láthassuk az észtek elleni fiesztát!

A határ után, ahogy lett magyar wifi, úgy cuppantunk a telefonjainkra, mint a zombik, olvastuk, hogy a világsajtó rólunk beszél, hogy az MLSZ megnyitotta a lezárt felső karéjok egy részét a Puskásban, és így sincs jegy, már tízezrekért lehet csak feketén is bejutni a stadionba! Bár joggal lehet szidni sok mindenért  a szövetséget, az korrekt húzás volt, hogy az isztambuli vagy bukaresti jeggyekkel ingyen bemehetett mindenki az S-T szektorokba. Dzsudzsákék alig tudtak mit kezdeni a helyzettel, Balázs nyilatkozta is, hogy nem normális rendőrök között edzeni, de hát majd szétszedték őket szeretetükben az emberek! Attól félt, hogy ínyhüvely-gyulladást kap a sok kiosztott autogramtól. :)
Persze azért nyertünk ott is, parádés meccsen, 5-1-re! Közben bemondták a Puskásban, hogy az oláhok égnek kettővel otthon a törökök ellen! Azt hittem, szétesik a stadion, sajnáltam is azokat, akik csak otthon láthatták ezt a meccset. Aztán jött Amszterdam, ahol a hazai szektorokban is jócskán ültek magyarok. Bár én csak TV-ben láttam a meccset itthonról, pár Londonban dolgozó haver mesélte, hogy a szektorukban be is húzták a nyakuk a narancssálas csókák, mert több magyar volt, mint hazai. Persze nem kellett félniük. Oké, kikaptunk 3-1-re, és szegény Devecseri hatalmas öngólt rúgott, de van ilyen, utána nagyon szerényen nyilatkozott, szimpatikus volt az is, amikor azt mondta, hogy inkább segítsen fel egy magyar labdarúgó válogatott játékost egy mentőápoló az infarktusa után, mint egy világsztár az öngólja után… Nagyon összetört szegény, de az utolsó pillanatig faragta Robbent, akinek nem is sikerült gólt lőnie mellőle. Várható volt a gyufa, van két gól különbség  a Hollandok javára velünk szemben, egyelőre nem is ők voltak a fő cél. 

Aztán jött Andorra, akiket a románok néggyel vertek, de tudtuk, ha nyerünk mi is, mindegy mit játszanak a frátyék az észtekkel. A Puskás ismét rogyásig volt, szegény postások biztos nem láttak még ilyent! :) A 6-0 ellenük is meggyőző eredmény. Ráadásul a román szurkolók is a mi meccsünket nézték TV-n, legalábbis amíg bírták, mert zárt kapuk előtt kellett játszaniuk az utolsó körben. Hiába, a FIFA –nál nincs kettős mérce, ha a magyar csapat egy barátságos meccsén elhangzottak miatt zárt kaput kaptunk az egyik legfontosabb hazai tétmeccsünkön a selejtezőkben, akkor csak nem gondolhatták a románok sem, hogy megússzák a folyamatos gyalázkodást, zászlóégetést, meccsről-meccsre! Ha a sportdiplomatáink nem lettek volna olyan gavallérok, hogy azt mondták a FIFA meghallgatásán, hogy döntsön a pályán elért eredmény, Romániát ki is zárták volta a csoportból. Milyen jó volt olvasni az újságokban, hogy mindenki azért támadja a kormányt, hogy ha már stadiont épít, építsen normális méretűt is, mert a görögök elleni pótselejtező visszavágójára az odavágó eredményétől függetlenül százötvenezer jegyigény futott be a szövetséghez. Most még a sok szakértő is, aki soha nem járt meccsen, de állandóan osztja az észt a magyar fociról elült, mint az iszap!  

Végre legalább az MLSZ-nél is megbecsülik a hűséges szurkolókat, és olyan ütembe árusítják a meccsre a jegyeket, hogy ki hány válogatott jegyet tud bemutatni az elmúlt öt évben. Előbb a kitartó, hűségesek, aztán a többiek!  Most Athénban is minden jó volt, a repülőn karneváli hangulat, az újságokban cikkek a tízezer fős magyar buszkonvojról, a városban Puskás Öcsi közös éltetése a görögökkel, igazi balkáni fieszta. Bár a 0-0 igazán senkit sem nyugtatott meg, de nekünk idegenben mégis jó az iksz, otthon a szerethető csapatunk teltház előtt bedarálja a helléneket!  Végül csak igaza lett az öreg Egervárinak, új értelmet nyert a rajza! Végre a játékosaink is megértették, ha van vér a tökükben, mindenki ellen esélyesek lehetnek, és tenyerükön hordozza őket az ország, akikért küzdenek a pályán! Lassan lépek, mert last call van. Olyan itt a hangulat, mint valami jó kis szurkolói kocsmában! Az biztos, hogy kiiszuk a légitársaságot az italkészletéből! Otthon találkozunk! Az egész jövő hetet kivettem a meccs miatt, lesz miért túlóráznom!  Nem is tudom mi lesz, ha nyerünk. Eladom a kocsit, vagy a lakást, vagy a vesém! :) De ott leszünk Brazíliában is! Kedd reggel csörgetlek, hogy hol találkozunk! Hajrá Magyarok! RIA-RIA-HUNGÁRIA!