Már mindenki túl van a halászlén, a töltött káposztán, és a random Bud Spenceren, most mégis a nyugati végek sötétségébe kalauzolunk titeket. Kiábrándultság és jövőkép nélküliség tükröződik főhősünk egy átlagos hétköznapjából. Nem messze vagyunk a realitástól, történetünk szereplői mégis kitalált alakok, a hasonlóságról csak a degeszre zabált test tehet, ami valamilyen különös csoda folytán az agyat még különösebb asszociációkra kárhoztatja. Vendégszerzőnknek semmi köze a focihoz, egyszerűen tud róla. Nem rázza ki a hideg, ha Koplárovics nevét kiejtjük a jelenlétében és Kocsárdiról is csak az jut eszébe, hogy a szomszéd lány szerelmes volt belé. Ellenben az ő példája is mutatja, hogy nem lehet megúszni azt, hogy ne hallj honunk focijáról, még ha nem is akarsz. Hölgyeim és Uraim, kocsmák következnek, megdicsőült, majd lefitymált futballisták, foci jelenjébe beletörődni nem tudó város. Jó szórakozást

F. Ferenc a Zalaegerszegi Torna Egylet egykori irányító középpályása idegesen dörzsölgette a szemét, öntudatlanul simogatta meg a felesége homlokát és képtelen volt eldönteni, hogy átadja-e magát a tudata horizontján gyülekező sötét fellegeknek, amelyek egyszerre repítették vissza a dicsőséges múltba, ugyanakkor szembesítették a rettenetes jelennel. Hová tűnt az Ördögűző? Mi történt azzal a földöntúli összhanggal, ami közte és Sz. II Zsolt között volt a középpályán? Hová tud még süllyedni ez az undorító város? A telefon már megint megszólalt, a csörgés obszcén visszhangjai is csak a normalitástól való eltávolodás mantráit suttogták a fülébe. Tudta ki az. Mindig ugyanúgy történt, mindig ugyanaz. A vonal másik végéről P. Sándor zavaros hadoválása hatolt a fülkagylójának spirális vonalain keresztül a felborult elméjének zugaiba. Háló, pontos idő? Ja, nem? Figyelj Feri, ez most nem vicc! Találkoznunk kell. A Fenyőben, most azonnal! F. Ferenc útközben megpróbált a valóság utolsó szeleteibe kapaszkodni, eszébe jutott az izzadságcsepp a felesége homlokán, ami fura, groteszk imbolygással, lassan folyt végig az álomtól összeráncolt barázdák között, néha tétovázott egy pillanatra, majd hirtelen – mintha megérezte volna a pillanatnyi helyzete tarthatatlanságát – hangtalanul továbbsiklott, amíg F. egy mozdulattal le nem törölte. Az izzadságcsepp dülöngélésének hátterében azonban már ott tornyosultak azok a rettenetes fantazmagóriák, amelyekkel akkor szembesült, mikor belépett a Fenyőbe, a falábú Zsoán által igazgatott becsületsüllyesztőbe, a környék legótvarabb pöcegödrébe. Mikor belépett, Zsoánon kívül csak egy kortalan, hosszú hajú piás volt benn, kedélyesen beszélgettek. Neked hosszú hajad van, nem vagy véletlenül lány? kérdezte Zsoán. Neked meg falábad van, nem vagy véletlenül asztal? kérdezett vissza a piás. A piás maga P. Sándor volt, nehezen szerethető ember, régóta örök vesztes. Korábban jutott neki némi elismerő vállveregetés, de W. feltűnése óta kénytelen volt mindenkinek előre köszönni, az utóbbi időben pedig rákapott a szivacsgyöngyére. F. csak a régi barátság emléke, valamint a beteges önsorsrontó hajlama miatt vette fel neki a telefont. Ferikém hallottad? Pintér lett az új kapitány. Itt két hét alatt rend lesz öcsém! hadovált a söre fölött P, mire F. rendre intette. Gandhi lefejelné, akkora tuskó. Minek hívtál ide? Emlékszel, mikor én voltam a gólkirály? Mikor a Győr ellen játszottunk, a térfelükön hoztad a labdát, három védő seggre ült, finoman odaívelted Zsoltinak, aki kapásból a fejemre varázsolta? Emlékszem, helyeselt F. Az a Pápa ellen volt, Zsoltit már lecserélték, te meg ballal szétlőtted a kapufát. A pápaiaknak ehhez semmi köze! ordított P. Néha úgy érzem Feri, hogy neked azok az idők már nem jelentenek semmit. Csak picsogsz itt az NB2-n, S. Gabitól várod a csodát, ezek a szerencsétlenek éhen halnak közben, V. Géza meg a seggéhez nőtt kispaddal fog nyugdíjba menni. Az éjjel megint látomásom volt: a Salából támolyogtam haza hét szivacsgyöngye után, mikor megjelent előttem Darko P., szakadt térdvédőben és pofázott valamit szerbül. Egy büdös szavát nem értettem, de ha meg tudnám fejteni, amit mondott… Gondolom a két hónapja elmaradt fizetéséről magyarázott, tette hozzá F. Feri majd belehúzott a sörébe és rutinos mozdulattal kérte ki az újabb kör unicumot, meg sem próbált odafigyelni P. mind hangosabbá és összefüggéstelenebbé váló monológjára, inkább csak feloldódott a saját agóniájában, mert a múlt és a jelen közti szakadék egyformán bántotta őket, mindketten visszaköltöztek a saját agyukba, a maguk módján. F., mint a magyar lélek egyik archetípusa cinikus nyugalmat erőltetett magára, összeszorított fogakkal, némán tűrte a pofonokat, P. meg úgy tett, mintha tudomást sem venne arról, ami körülötte folyik, az éleslátását amúgy is feloldotta előbb a vodka, most meg az a maradékokból összeöntött rettenetes kotyvalék, amit a környéken szivacsgyöngyének hívtak. Te figyelj Solohov, nem kell, hogy tollba mond nekem a csendes don kettőt, inkább húzzunk innen a gecibe, lassan vége a délelőttös műszaknak és ez a hely tele lesz a saját nyomorukat nagyseggű nők nyomában elfütyülő melósokkal, humorizált F. Feri, de tudta ő és P. Sanyi is, hogy ennek a humormorzsának a mélyén a legnagyobb komolyság húzódik meg. Újabb kocsmák jöttek, újabb unicumok, P. monológja egyre összefüggéstelenebbé, ugyanakkor egyre terebélyesebbé vált, a végén valami landorhegyi talponállóban már csak némán tátogott, F. pedig lefordíthatatlan koreográfiával próbálta illusztrálni azt a rettenetet, amihez P. nem talált szavakat, bár lehet, hogy már nem is kereste őket. Az egyik sarokból Darko P. figyelte az ekkor már Stan és Panhoz hasonlító párost és legalább annyira tanácstalan volt, mint P., mikor az ő szerb nyelven elzsolozsmázott panaszáradatát próbálta megfejteni. Szép lassan aztán rájuk zárt minden, nem volt már hová menniük. A Berzsenyi utcán azonban visszhangzott F. Feri gyűlöletbe fulladó panaszáradata, amint visszasírta a gólkirályt, a bajnokcsapatot, az első osztályt, a havi fizetést, és mindent, ami beleveszett a nem is túl távoli múltba. P. már nem tátogott, csak szomorúan veregette F. Feri vállát, magában pedig a felelősöket kereste, akik kilapátolták a pénzt a megyeszékhelyi futballból.

Nem messze innen F. Feri feleségének homlokán egy izzadságcsepp gördült végig, ideges remegéssel. Hajnali két óra volt, a férje ismét eltűnt. Megint ugyanaz történt. Fél órával később aztán hangzavar támadt a folyosón, kinyitotta az ajtót és ott találta a férjét, aki ismét belezuhant a dicsőséges múlt és a rettenetes jelen közti szakadékba.

Ferikém, ilyen korán?