Másfél éve a Vasas abszurdabbnál abszurdabb történetek után búcsúzott az első osztálytól. Elképesztő sztorikban azóta sincs hiány, csak az tűnik távolinak, hogy ismét Vasas meccsre tippelhessünk házi versenyünkben. Vendégszerzőnk; Dr. KOTász (Cobretti hadnagy) megkísérli megválaszolni a címben feltett kérdést. Következzenek egy szegény Vasas szurkoló panaszai nem kevés nosztalgiával.
Őszintén szólva igen nehéz megmondani, hogy lesz az ember fia Vasas szurkolóvá, főleg vidéken, jobban belegondolva azonban olyan könnyű volt mégis, mint egyszeri Jessynek kettéfejelni a kapufát. Ez az egyszerűség egyébiránt a családban leledzett, úgy csináltam, ahogy az öreg, aztán úgy maradtam. Csapattársaim legnagyobb örömére, akik (remélhetőleg minél későbbi) halálom után ki szeretnének tömni pusztán ismeretterjesztési célokból, jelesül élő hatvan év alatti Vasas-drukkert rajtam kívül nemigen láttak a környéken (bár itt éreztem némi ellentmondást a kitömést és az életben maradást illetőleg).
A kilencvenes években sem volt túlzottan nagy élmény amúgy a jelzett csapatnak szurkolni, nagyjából csak olyan, mint Zuzu Petals-al beszélgetni, de legalább vicces sztorikban, hihetetlen kaliberű spílerekben akkor sem volt hiány. Bohócligában pallérozódott ismerősöm mesélte, hogy Mészölyt például úgy adták el a franciáknak, hogy szóltak az ellenfélnek, jönnek a megfigyelők, okosba kellene valamit csinálni, és csodák csodája Gézu négy gólt somott hátvédként az edzőmeccsen. (amúgy erre akkor azt mondták volna, hogy magyaros fifika, meg virtus, ma inkább Bochumot emlegetnék – már aki, megint mások pedig csak annyit mondanának: ez az én fiam, b…tok meg!)
Máriási nevét magam sem tudom leírni röhögés nélkül, ő az ember, aki ha vonalat lát, kapura lő, lett légyen az az ellenfél tizenhatosa, vagy a félpálya. A Geress-Juci védőpáros, akik talán csak így visszagondolva voltak gyorsabbak egy MTZ-nél, vagy Mónos, aki valamilyen véletlen folytán sokszoros válogatott is volt (igaz, a két előző fenomén is felhúzhatta a meggypirost), pedig a pontatlan beadás bejegyzést róla mintázhatták, és akiknek tényleg elég csupán a nevét leírni: Zvara, Pecha, Maczó, Jean-Claude M’bemba, vagy a nagy kedvenc, Coco-Aires Washington (egyébként végeláthatatlan a sor).
Ezek mellett is az egyik legmeghatározóbb kamaszkori emlékem volt az, amikor a sporthírekben bejelentették, a Vasas edzője a Mágus lesz. Azt mondják, a rossz élmények örökre bevésődnek, ez, és többek között a Békéscsaba elleni tv-s meccs képkockái tisztán megmaradtak a mai napig is, amint az első félidő harmincadik perce környékén 0-2-es állásnál kettős cserére szánja magát (ne feledjük, akkoriban meccsenként ennyit lehetett), aki még nem tudott tévedni ebben a rohadt futballban, majd örülhettünk, hogy a vége „csak” 0-4 lett. Nem mellesleg érdemes felidézni a mérkőzés hátvédsorát, hiszen ott volt az a félisten, akit a fotelek koronázatlan királya szinte mindenhová vitt magával, és nem kérte, mégis fellocsolták velünk a pályát. Szintén Vasas-szurkoló munkatársam (lám, lám, többen vagyunk…), velem ellentétben már a pozitívumok embere, hiszen neki rögtön Teodoru Vaszilisz Zalaegerszeg elleni meccs végi oxizós gólja ugrott be, amikor megkérdeztem, hogy mi az első dolog, ami valamelyik Vasas-meccsről eszébe jut. Meg is követem önmagam, hiszen olyan jövőbe mutató dolgokat köszönhet a bohóc a piros-kék alakulatnak, mint a vonalvédekezés (nem vicc), vagy az állandó mezszámok, ez utóbbi is jelzi azt a nagyravágyást, melyet klubom képvisel. (ja, és békét is hoztunk!)
A múltidézésről körülbelül ennyit, a sztorik (sajnos?) kifogyhatatlanok, de a jelen is hasonló izgalmakat kínál a Megálló kocsma hozzáértő látogatóinak számára. Kezdve a tavalyi szezonnal, mert hiszen onnantól indult el az a valami, ami mostanra ismételten a tönk szélére juttatta a jobb sorsra érdemes alakulatot. Az utolsó fordulókig úgy tűnt, valóban a feljutás a cél, az eredmények jöttek, még akkor is, ha a játék gyorsasága alig múlt felül egy-egy Galaschek-sprintet. Nyilván nincs összefüggés a hátvédsor kicserélése, a rutinos, jól teljesítő játékosok csapatból való kipakolása, és a vereségek között, mert hiszen egy második ligás csapat politikai államtitkárának is adhattak volna 400 millát, meg új stadiont, csak azért a kisördög, khm, ugye.
Még ezen is túl lehetett azért valahogy lépni a majd jövőre formulával, jöttek is a fogadkozások, és úgy tűnhetett, a magasan jegyzett germán tréner tényleg megragadja a volánt. Persze ez már csak a végső arculcsapás volt, hallani lehetett jelentős tartozásokról, ki nem egyenlített számlákról, külföldi pénzhajhászokról, nem létező bankgaranciákról (azért tegyük a szívünkre a kezünket, van olyan valamirevaló magyar csapat, akiknek szurkolói ne hallották volna már ezeket?…). Ennek megfelelően nem is ezek, hanem a fentebbi hír volt képes az új szövkap személye mellett kínos nevetésre ingerelni.
A jelen azonban korántsem ennyire derűs, talán Jámbor újbóli beszállása hozhat kisebb fellángolást, de hosszabb távon nyilván nem ez a megoldás. A tao-pénzekből továbbra is jön bevétel, Bergerre való tisztelettel a kormány (sic!) is segítséget nyújtott, de a jövőkép még akkor is borús, ha ma reggelre (2014. 01. 06.) szóbeli megegyezést kötött a klub az új edzővel. Szanyó, jézus ereje. Talán az ő fejét is letépi valaki, ha nem takarodik oda, ahova mondják, mert így kell ezekkel bánni. Kicsit sajnálom, hogy Xanyi már elkelt, mert egy Szanyó által dirigált Ferenczi-Torghelle csatárkettős ütős lenne a fiatalítás jegyében.
A légiósokat mindenesetre elküldték, a fele amúgy is csak nemrég mászott le a fáról (itt határolódnék el saját magamtól), a másik fele meg csak kenyérpusztítónak volt jó, már Rulettgyuri is megmondta, ide a magyaros stílus, a magyaros játék kell (jelentsen ez bármit is), így elindulunk a hosszú úton. Igaz, nem annyira önszántunkból, de elindulunk, és amint ezt korábban a T. Házban is megmondták, ez is növekedés. Negatív növekedés, kétségtelen, de növekedés. A lényeg a kommunikáció, kedves barátaim, ismétlem, a lényeg a kommunikáció, mostantól állítólag egyébként is csak a jóra lehet koncentrálni.
A kérdés azonban továbbra is az, hogy lesz-e ebből valaha még Bohócliga. Asszem mindenféleképpen. Az idei szezonban azonban csak egy kívánságom van. NBIII. ne legyen. Aztán meg majd lesz valami, mert dől a pénz, az lesz, amit csak akarsz, a magyar edzői kar felemelkedik, az utánpótlás kimagasló eredményeket ér el, Bognár Gyuri és Zombori valóban szakért, Devecseri nem a saját kapujába fejel, Guzmó bebőrözi Maricát, Dzsudzsák kommandósok nélkül edz, jövőkép köll ide, a büdösúristenit neki! Én ezekben bízom, hiszen ahogy a mondás is tartja, ha a padlón vagy, vegyél fel onnan valamit.
