Recens posztcunaminkat egy kultúrmissziós bejegyzéssel folytatjuk. Könyvajánlónk már régen volt, és a mostani eset sem igazi aktualitásra irányítja az olvasóink figyelmét, hiszen a poszt tárgya, Zeidler Miklós "A Labdaháztól a Népstadionig" c. gyűjteményes tanulmánykötete már jó két éve megjelent a pozsonyi illetőségű Kalligram kiadó gondozásában. Én viszont csak idén későtavasszal kaptam meg ajándékként, a közelmúlt bágyadt estéin és melóba jövet-menet a metrón pedig bele is merülhettem a tartalmába. Érdemes volt.
Zeidler Miklós szerzővel először egyetem ötödévében találkoztam, amikor "Legújabbkori történelem" kurzussal sorozta meg a tanterv a végzős geográfushallgatókat, a tárgyért pedig át kellett járnunk a bölcsészekhez az Astoriára. A félév során 3-3-3 óránk volt, először a Monarcia boldog békeidős éveiről, majd a Horthy-korszakról, végül az '50-es évekről. A 3 témáért 3 tanerő felelt, és egyik se vitte túlzásba a szigorkodást/száraz anyaggyömöszölést, inkább az érdekes, vagy minket érdeklő vonalra kérdeztek rá, majd meséltek róla. Zeidler tanár úr (fura ezt így leírni, hisz alig pár évvel nálunk idősebb emberről van szó) a középső szakaszért felelt, és élményszerű magyarázatai után évekkel később már vettem tőle célirányosan Trianonnal, a revíziós-irredenta eszmevilág hazai térhódításával kapcsolatos (olvasmányos, végtelenül igényes, és elfogultságtól hihetetlenmód mentes) könyveket, vagy olvastam diplomáciatörténeti cikkeit, ott, ahol épp belefutottam. Amikor pedig e könyv a kezembe került, éreztem, nagy tévedés nem lesz, hisz a sportélet mindig kedvenc témáim egyike volt, a szerző tolla jó, s ha a kettő egyesül, akkor a frigy gyümölcsét nekem találták ki.
Így is lett. A könyvet bátran ajánlom a sporttörténelem iránt érdeklődőknek, akiket nem riaszt el a ponyva- vagy a mai sportnapilap-stílusnál jóval emelkedettebb stíl, a tudományos igényességű megfogalmazás, viszont másik oldalon a kötet mind az 5 tanulmánya mentes az akadémiai szcénát jellemző, túlzottan "elszárazodó", módszertani/forrásfeldolgozási tartalmakkal és utalásokkal eltelített mivolta miatt nehezen élvezhetővé váló megoldásoktól.
A kötet 5, egymástól független tanulmányt tartalmaz, ezek laza tematikus szállal (a 19.-20. sz. hazai sportélete) kapcsolódnak össze, sőt, az első írás egészen a felvilágosodás koráig repít minket vissza a múltba. Találunk tanulmányt a 19. század sportéletére gyakorolt angol hatásokról, kiemelt hangsúllyal az atlétika, a lóverseny és a futball hazai térnyerésén - utóbbi részepizód egyszerűen kötelező a 'biztos olvasóinak, a sportág első hazai lépéseinek izgalmas, sokszor kacagtató, vagy épp ámulatba ejtő momentumai sokszor csaltak boldog mosolyt az arcomra utazás közben. Önálló tanulmány mutatja be Clair Ignácz testgyakorlati iskoláját (itt jegyezném meg, az olvasottak alapján Clair mester egyérteműen korának czukkja volt), az első olyan intézményt az 1800-as évek közepéről, ahol rendszerszerű (ha nem is szakszerű) tornász (tornászati?) képzés zajlott Magyarországon, rengeteg korabeli újságczikk-idézettel tarkítva a szöveget (ilyen ízes részekkel például: "Felvétetnek a leggyöngébb kortól egész 5-ik évkorig kis gyermekek ezen intézetben a' tiszta levegő és a czélszerű tesmozgás jótékonyságát élvezendők továbbá koruk és hajlamuknak megfelelő foglalkozásban részesülendők. (...) A kisdedek közönséges séták alkalmával majd' a kártékony por majd a' tolongó nép és kocsik közbejötte majd szolgálók és dajkák vigyázatlansága következtében kitétettnek, megóvandók."; "(ti. az oskolába iratkozók) szabad levegőt szíhatnnak ami porlepte pesti utczáinkban ritka élvezet!"). Számomra a legizgalmasabb írás persze a nemzeti stadion ötletének felmerülését, terv-verzióit, helyszínjavaslatait, az I. vh előtti Hajós Alfrédos víziótól kezdve a vérmezői horthysta monumentstadionon át a lágymányosi vásár- és olimpiai centrum, illetve az aranyhegyi, hegybe épített arénakomplexum-ötleten keresztül a szocreál Népstadionig hihetetlen képanyaggal végignyálazó oldalai voltak. Remek, remek, remekmű.
Ami azonban leginkább ide kívánkozik lapjainkra, az egy tanulmány az 1920-as évek végének egy NS-szavazásáról, ahol az olvasók a legnépszerűbb sportolókra voksolhattak. A szavazás, és a belőle kinyerhető információk részletes, de nem unalmas taglalása, és az eredmények mai szemmel való (múltba visszanyúló nyomozásként való) feldolgozása magában is izgalmas olvasmány, de a tanulmányban Zeidler mintegy illusztrációként idézi az NS egykori rovatát, amiben egy Blau II nevű, játéka alapján a hírek szerint felejthető focista szájába adtak a szerzők lelátói szóhasználatot kifigurázó, az akkori szlenget hasznosító heti szösszeneteket.
Nézzük az idézett részt, melyben Blau II a kollegáihoz (játékosokhoz) intéz egy mai tapasztaltabb bohócligert is szégyenben hagyó szózatot - Hercegfalvi Zoli, Urbán Flóri, Kenesei brothers, Balaskó mester rémlenek föl előttem, miközben olvasom...
"Fakírok! Elérkezett végre a lácsó idő, amikor lóvéért szurkáljuk a bőrt! Megmurdelt az az átkos korszak, amikor zöldbabra hajszoltuk a polingit és leimra áztattuk véres verejtékkel hozomra vett salninkat! Minden manus, aki arra adja a bázi séróját, hogy a polingszurkálásból brúgókeresetet csináljon magának, tartsa nyitva mind a két kuksiját, nehogy megerdőzzön benneteket a sok nikhaj intéző! Vigyázzatok! Dikházzátok jól meg a skirát és ha alma tudtok olvasni, hívjátok el a hohemebb haverotokat. El ne felejtsétek felszippantani a nagy bárkót az aláírás szent pillanatában! Csak olyan kluboknak skribáljátok alá a fleknit, ahol szunyel a lóvé! Gyökerek! Követeljétek a pundróbiztosítást, mert ha lesz pundrótok, elmehettek 60 napig flamózni az angolparki üvegkisztnibe!"
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nem sokat! Max annyit, reméljük a napokban Futács Márkó és Huszti Szabi, vagy épp a kisBogesz is megkötötték a pundróbiztosítást!
Ti pedig, ha tehetitek, szerezzétek be a könyvet és olvassátok rongyosra!
Címkép: libri.hu.
