Kétrészes emlékkarcolatunkban a tíz évvel ezelőtti horrortörténetet bolygatjuk, amelyben csak az irapuatóihoz mérhető csapást szenvedett fociválogatottunk a jugóktól. Az odavágó odamondogatásaiban Bánfi Jani botlábaira irányítottuk a reflektort. Most a balfék Csank-politikán verjük el a port. Mehet Jacko Thrillere a Winamp-be, szörnyülködjünk közösen az elmaradt revanson, videósegítséggel!

Nem valami hálás szerepjáték, de essünk neki. Bújjunk egy időre Csank mester szponzorkitűzős ingébe, és játsszunk el a gondolattal, mi vajon hogyan küldtük volna pályára a belgrádi pokolban az előzőleg 1-7-tel ízekre szaggatott lelkű fiainkat. Elvégre még egy eseteleges 6-0-ás idegenbeli sikernél is a déli szomszédok mentek volna a vébére több idegenben rúgott góllal.

Változtatni márpedig kellett az első meccshez képest. Ennek megfelelően ki is szórta a fél bandát a kezdőből a bajszos kapitány. A védelemből Lőrincz Emil, és érdemei elismerése mellett Bánfi Jani repült, a töketlen csatársor Orosszal és Klausszal egy az egyben. Nyilas Elek sem kezdhetett. Sáfár meg állítólag nem vállalta, helyette Babos Gabi tetováltatott célkeresztet mellkasára.

A hátsó alakzatban Kuttor „Kutya” és Mracskó Misi mutathatta meg a világnak, Illés és Urbán pedig cseréből lépett egy sorral előrébb. A rafinált húzás mindenképp a plávik által rettegett Szlezák kezdő tizenegybe nevezése volt.

A kártyakavarás mit sem segített. Az akkoriban még Nagy-Szerbiából és Montenegróból verbuvált társaság két, esetünkben releváns dologról ismert. Egyrészt éppen az olaszos "leszarom, csak nyerjünk egy vagy két góllal" attitűd ellenkezőjét nyomják, más szóval az utolsó pillanatig trancsírozzák az ellenfelet, még ha az már rég nem is mozog. Másrészt történelmi okokból nem kifejezetten a magyar barátságuk okán jelölik őket Nobel békedíjra.

Ezt a dupla egybeesést sikerült azzal megfejelnünk, hogy bizony egy beszari, remegő lábú kompániával álltunk ki mindkét meccsre, ami viszont csak és kizárólag a sokat ünnepelt Csank Jani bácsi sara.

Konkrétabban arra akarunk kilyukadni, hogy az egész Csank-korszak azzal lett elkúrva (nem kicsit, nagyon), amikor kinevezték. Ő ugyanis ahelyett, hogy átvette volna a fickándozó olimpiai csapat gerincét, a saját antiembereivel tömködte tele a válogatottat Bánfitól Mracskón át Keresztúriig és az Orosz-Klausz atomcsatársorig.

Nincs mentség. Dunai Antal olyan gárdát rakott össze, amelyik ugyan egyetlen pontot sem szerzett Atlantában, de végig partiban volt a többek között Bebétóval megerősített Brazíliával, és épp hogy leszívott a későbbi győztes Nigériától. A japánok elleni összeomlás más tészta, az eredményen kívül ott is elégedettek lehettünk a játékkal.

Csank bűne kétszeres, hiszen Magyarország ritka gyenge csoportba került. A végén csoportelső norvégokat Sándor Tamásék oda-vissza megcsapták volna, nem beszélve a gyengécske Svájcról, no meg a szerencsétlenkedő finnekről.

Az, hogy a ’96-’97-es sorozatban Lisztes, Sándor, Madar, Szanyó, Dárdai vagy Zavadszky nem kapott helyet, teljesen érthetetlen. Dombi hírmondóként került át az A-csapatba, de őt is felőrölte a kapusészjárásával bunkerfocit erőltető Csank hülyesége.

Ennek a koncepcióhibának volt tehát egyenes következménye a jugó katasztrófa. A második meccs 0-5-ös eredménye és az 1-12-es összesítés a Csank-politika teljes csődjét mutatja. Nekünk ezek után csak az a káröröm maradt, hogy a hollandok a világ szeme láttára alázták porrá a 2000-es Eb-n a jugókat 6-1-re, akik végre megkapták, amit érdemeltek: ilyen az, amikor ledarálnak és leszarnak, majd a disznók elé vetnek, akik felzabálnak.

A kárörömöt viszont elhomályosítja az a tény, hogy '97-ig a mexikói 0-6 után sírtunk, mert hogy akkor legalább kint voltunk, az 1-12 óta meg arra emlékezünk nosztalgiával, hogy jó-jó, de akkor legalább pótselejtezőt játszottunk. Mert azóta meg?? Mindnyájan tudjuk...

Jegyzőkönyv

1997. november 15., Jugoszlávia - Magyarország 5-0 (3-0)

Belgrád, Crvena Zvezda-stadion, 48 498 néző

v.: Tokar (török)

Jugoszlávia: Kralj (Lekovic, 60.) - Mirkovic, Djorovic, Jokanovic (Drulovic, 46.), Djukic - Brnovic, Mihajlovic, Stojkovic, Savicevic - Mijatovic, Milosevic (Petrovic, 60.).

Magyarország: Babos - Mracskó, Kuttor, Sebők, Keresztúri  - Dombi, Urbán, Halmai, Szlezák (Lipcsei, 32.) - Kovács Z. (Hámori, 62.), Illés (Horváth F., 87.)

gól: Milosevic (18.), Mijatovic (44., 45.-tizenegyesből, 71., 88.)