Az erőszak nem az ultrák megjelenésével került be a futball világába. A kanyar fiataljai valójában csak szervezettebbé tették - magukkal hozták a stadionba a hetvenes évek olasz utcai kultúráját, a városi gerillákét. Az "ultra" másik előzményét kétségtelenül a hatvanas években létrejövő angol futballhuliganizmus jelentette. Az angol huligánok a klasszikus rough working class, a "dühöngő munkásosztály" mintáit közvetítették. Olaszországban azonban az "ultra" jóval inkább osztályokon átnyúló jelenség. A róla kialakított médiakép ellenére ma sem a bűnöző életmódot folytató emberek és csoportok mozgalma, hanem lényegében minden társadalmi réteg megjelenik soraiban. Angliában a politikának és a futball vezetőinek pár drasztikus törvénnyel és a jegyárak megemelésével sikerült kiűznie őket - és velük együtt mellesleg az egész alsó középosztályt - a stadionokból (ezzel a foci körüli erőszak nem szűnt meg, csak a stadionon kívülre került és szervezettebbé vált).

Az "ultrának", más szubkultúrákhoz hasonlóan, hamar részévé vált a saját életmód dicsőítése a "normális" társadalom normáival szemben. A kialakuló új szokással, a "kiírásokkal" (pár percig felmutatott hatalmas drapéria egy-egy rövid üzenettel, melyet az egész stadionban lehet látni) és a dalokkal az ultra sokkolni akarja az ellenfelet (vagy épp hangsúlyozni saját végtelen elkötelezettségét klub vagy a város iránt). Gyakran a lehető legsértőbb szavakat használják, de a humor is bőséges teret kap. Éppen azért a szövegeket, dalokat nem kell mindig véresen komolyan venni: csak a stadionok speciális társadalmi terében érvényesek, jelentésük nem feltétlenül egyezik meg a társadalmi jelentésükkel.

A mozgalmon belül nemzedéki harc indult meg. Fokozatosan elveszítették a kanyarok feletti irányítást azok a nagy csoportok, amelyek a hagyományos ultramentalitást képviselték (azaz elutasították az értelmetlen erőszakot, a vandalizmust, és a politikától való függetlenségnek, a szemben álló felek közötti régi lojalitásnak voltak a hívei). A mozgalom politikai lenyúlása ellen is a régi szellemet képviselő csoportok küzdenek a legkitartóbban, tudván, hogy a szélsőjobb csak eszközként használja az ultrát, és ölelése halálos lehet magára a mozgalomra és elveire is.

Az erőszak ügyében már a kilencvenes évek közepétől elindult az önkorrekciós folyamat, amely elsősorban a vandalizmus visszaszorítását, az esetleges egymás közötti incidensekben pedig a régi lojalitás visszatérését szolgálta. Ennek eszköze a kanyarok belső hierarchiájának, az egymás iránti felelősségnek a visszaállítása. De ezek a folyamatok már nem érdeklik a média agymosásán átesett közvéleményt. És persze fokozódnak a "véletlen" rendőrségi túlkapások, balesetek, provokációk.

Paradox módon a stadionok biztonságának a növekedése csak átalakította, de nem szüntette meg az erőszakot: addig minden csoportnak vigyáznia kellett, hogy miként viselkedik egy-egy idegenbeli utazás során, hiszen lényegében saját magát kellett megvédenie. Ha gyengébb volt, tartózkodott a felesleges provokációtól, s ezt általában az ellenfél is tudomásul vette.

Az ultrák hamar a képmutató média bűnbakjaivá és a "felügyelet társadalmának" célpontjaivá váltak. A riporterek a mérkőzések előtt háborús nyelvezettel szítják az indulatokat, a mérkőzés közben viszont felháborodnak a stadionbéli gyűlöleten. És persze az "ultra" a legkönnyebb célpont, ennek a "gyönyörű sportágnak" az egyetlen problémája. Nem a csaló bírók, nem a bűnöző klubvezetők, a dopping, a bundameccsek, a hamis útlevek, a már-már magát a sportot veszélyeztető teljes elüzletiesedés. A médiának és a tőle kapott pénzből élő kluboknak első számú érdekévé vált, hogy a mérkőzésekből médiaesemény váljon. Ma már inkább médiafogyasztókra van szükség, mint elkötelezett szurkolókra.

Kitérő: mi volt nálunk?

A magyar mozgalom valamikor a kilencvenes évek legelején indult el (az első ilyen jellegű csoport az "Ultra Red Boys Kispest" volt), az évtized közepére pedig gyakorlatilag minden számottevő városban létezett ultracsoport. A magyar mozgalom különleges körülmények között formálódott (jellemző a futball társadalmi presztízsvesztesége, a lelátók kiürülése, a sajátos politikai légkör, a magyar médiavilág színvonala). A legfontosabb meghatározó körülmény a radikális baloldal hiánya - holott ez minden hasonló ifjúsági szubkultúrára rányomja a bélyegét. Sok helyen a fociszurkolók szubkultúrája sokáig a szkinhed-mozgalommal élt szimbiózisban. Nagyjából az ezredfordulótól, az össztársadalmi folyamatokkal párhuzamosan, a szélsőjobboldal egyértelműen előretört a stadionokban. Ma már csakis politizáló csoportokat lehet találni, és ezek legalábbis erősen jobboldaliak, de inkább szélsőjobboldaliak. Ez persze nem jelenti, hogy minden egyes magyar ultra "náci" lenne.