Szávay Ági meseszerű talpra állása okán lokális szakértőink összedugták lexikonokon hizlalt fejüket, hogy Magyar Feltámadás címmel posztot rittyentsenek – további esetekkel. Merthogy már marhára unják az állandóan csak a magyaros összeomlásokról szóló műveket!
Szóval, néhány példa lesz mostan fölsorolva, a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül. Szeretnénk mi, persze, hogy szeretnénk a teljesség birtokosaivá válni, ezért számítunk az oktató kommentekre. Érkezzenek csak a magyar hőstetteket fölelevenítő megjegyzések!
Pikírt Testvérünk a kardcsapat szöuli teljesítményét dobta föl, amikor az olimpiai döntőben a szovjetek már 8-4-re mentek, és egyetlen győzelemre volt szükségük az aranyhoz. Nekünk minden hátralévő asszót nyerni kellett a sikerhez, és akkor odaérhettünk, mivel a találatarányunk jobb volt. 8-7-re zárkóztunk, ám pont azon a Gedővárin múlott a végső diadal, aki aznap ritka gyatrán vívott. Mégis, a legfontosabb percekben helyén volt a szíve, és egyetlen tussal, de legyőzte a rárontó Alsant. Pedig az utolsó roham előtt a szovjetre szállt a kedvezmény. Ezzel amúgy egy 28 éve tartó olimpiai aranypauzának vetettek véget kötélidegzetű fiaink.
Egy nem oly régi csoda is előkerült emlékeink közül, a vízipólósok athéni ütközete, ahol az utolsó negyedet 7-5-ös hátrányból kezdtük meg. A szerbek gondolatban már kapitányt fürösztöttek, himnuszt dudorásztak, és fügét mutatni készültek korábbi sérelmeikért. Aztán Kiss Gergő bombáját követően már hiába kapkodtak a (habokba) veszett fejsze nyele után. A záró negyed 3-0-ra a miénk lett, a medencében a mi Kemény kapitányunk fürdött, a srácok megvédték négy évvel korábban kivívott elsőségüket. Újjászületés volt ez a javából!
Focis esetre is szerettünk volna hivatkozni, ez persze nehezebbnek bizonyult, mint előzetesen sejtettük. Sokat küzdöttünk memóriánk szitaszerű szövetével, mire kihullott belőle valami pokoljárást követő futballapoteózis. Végül a Videoton ’85-ös csodálatos menetelésének talán legbámulatosabb pillanata cammogott elő, a Zseljezsnicsar elleni felemelő főnix-mutatvány. Csuhay örökre felejthetetlen, 87. percben esett gólja a közhelyek egész folyamát szabadította ránk: sosem szabad föladni, hisz míg a bíró nem füttyenti a hármat, van lehetőség a padlóról föltápászkodni. A (még akkor) jugoszlávok elsiratták odakozmált esélyüket, Disztlék pedig UEFA-döntőbe jutottak.
Nem akarjuk az okosak kenyerét elvenni, a három incidens mindössze kedvcsinálónak készült. Azért arra megkérjük a témábavágó eseményeket bekommentelő tisztelt sportbuzikat, hogy kíméljenek minket a Man United Bayern elleni '99-es megdicsőülésének fölemlegetésétől, mert annak az estének például kevés a magyar vonatkozása. De, hogy a ló túlsó oldalára se kelljen átesni, szólunk: a 2006 tavaszi, Vasas pályán megfigyelt újpesti „varázslat” sem mérvadó. Az ugyanis nem kunszt, ha az Uli-Buli Bajnokságban egy fogyatékosnak kinéző magyar csapatot ver kétgólos hátrányt ledolgozva egy másik gagyi bagázs.
