Legújabbkori válogatott ikonjaink közül kevesen vagizhatnak nagyobb karrier szabadeséssel, mint mindenki Torghelle Sanyikája. Sztárunk a kettes számú Bundesliga egyik vérbeli kiesőjelöltjénél, a Carl Zeiss Jenánál rugdossa a labdát, így orrát lassan kezdi megcsapni a Regional Liga korlátkönyöklős pályáinak tehénszar szag bukéja. Pedig Sanyi küzd. Exkluzív lélektükör egyetlen Kahn-emlékmű döntögetőnkről, lúdbőrvideókkal.

 Nem verték túl nagy dobra az év igazolása címre nehezen pályázó tranzakciót. Az átigazolási körképben félszegen megbújva tördelte kezét a hírt a nyáron: Torghelle Sándor a Jenában folytatja. Szörnyű gyanúnk beigazolódott: szőke hercegünk top-alkalmatlan top politikusokkal ellentétben megint nem felfelé bukik.

A Jena ugyanis 2005. tavaszán - írd és mondd - a nálunk megye 1 besorolásnak megfelelő Oberligában oktatta a falusi suttyókat, amikor Sándor titokban a Bajnokok Ligájáról álmodozott. Joggal, hiszen az angliai féloldalas kaland ellenére volt mire düllesztenie mellét.

2004-ben még mi is nagyot néztünk, amikor Lothar a brazilok ellen a kezdőbe jelölte. De egy amolyan Sanyikás nyargalás után csak belebotlott a labdába, próbára téve ezzel a Puskás Stadion rozsdás vaskapcsokkal összefércelt tribünjét.  Vigadott hát a giccsközönség, amelynek jeles tagjai azon az estén a B-közép szent állóhelyeit is színházi ülőhelyekké nyilváníthatták, a Mr. Tahó mintakidobók előzékeny segítségével.

Dida egyszeri mattolásának örültünk, de attól az 1-4-et nem tennénk ki az ablakba, főleg, mivel ezzel vesztettük el a brazilok elleni veretlenségünket ugyebár. Sanyika az örökkévalóságra gyúrt, amit az ’54-es vébédöntő ötvenéves évfordulójára rittyentett emlékmeccsen ki is pipálhatott magának. Hogyan feledhetnénk, ahogy Wörns-szel a nyakában kilőtte a bal sarkot.

Később meg Czibor Zolis eleganciával mellre véve a lasztit gurított a kapuba. Ezzel másodszor is porrá alázta Oli Kahnt, aki köztudottan minden bekapott gólt személyes sértésként él meg. (Lehet, hogy Sanya ezért nem mert az német első osztályba igazolni?) 0-2-nél amúgy a német kommentátor is elcsukló hangon habogta, hogy "te jó ég, valaki beindította az időgépet?!”, mi pedig önkívületben tomboltunk jó pár száz magyar szurkerrel egyetemben a kaiserslauterni katlanban.

A történelmi németveréssel nemcsak a lelkünkbe írta be magát Sanyi, hanem parádés ajánlólevelet is fogalmazott magának. Nem tudjuk, hogy Lothar mennyit nyert végül az üzleten, de tény: Torghelle az őszi szezont 2004-ben a Crystall Palace-nál kezdhette. Szerencsétlen sérülése viszont betette a fát a küllők közé, összeférhetetlen és lobbanékony természete pedig el is indította a lejtőn.

Az angliai parkoló pálya okozta sebeket a válogatottban igyekezett nyalogatni. Az argentinok ellen sikerre vitte a „három a magyar igazság” tételét, a harmadik sztárgárdának is bepasszírozva egyet. Bodnár Bociii!! Sanyikaaa!!

A Bajnokok Ligájába bekéredzkedő Panathinaikosz eleinte ígéretes mentőkapszulának tűnt. Torghellét olyan csapatok ellen cserélhették immár le mint a Barcelona vagy a Werder Bremen. A gyros viszont valahogy nem csúszott. Alighanem az történhetett, mint anno egy stuttgarti kebabszentélyben, ahol a kedves bevándorló eladók két fajta szószt tartottak készen. A németek kapták a spermával dúsítottat, a tesók a rendeset. Sanyinak idegen lévén mégis az elsőből jutott, nem csoda, hogy állandó zsörtölődéséről szóltak a hírek.

A későbbi szaloniki kiránduláson aztán megint átverték a fejét a túravezetők, innen ugrott fejest a jenai mélységbe. Megdöglünk a kíváncsiságtól, hogy megtudjuk, ki ütötte nyélbe ezt a karrierspannoló igazolást. Miért volt törvényszerű ez az önsanyargató lépés? Huszti Szabolcs például ugyanúgy eltűnhetett volna a francia másodosztály emésztőgödrében a kutyaütő Metzben, de mégsem tette. Most a Bundesliga egyik meglepetéscsapatában, a Hannoverben vezéregyéniség.

Sanyinak meg az a Jena jutott, amelyik tizenhárom forduló után hat darab ponttal ég az utolsó előtti helyen úgy, hogy fényévnyi nyolc pontra kushad a föciórákról derengő Érc-hegység világverő legényei (Erzgebirge Aue) mögött. Értjük mi a sablonpoliszit, hogy „jaj, inkább menjen egy szarabb csapathoz, de játsszon!”, csakhogy ennyire alacsonyan meghatározni a mércét a saját alkalmatlanság töredelmes beismerése.

Sanyi amúgy ügyeskedik. Mert tud ő, ha akar. Egyelőre négy bajnoki gól mellett háromszor tetszelgett gólpassz adományozóként. A kupában külön megcsillantotta bajnokok ligájás múltját egy pillanatra leporoló énjét.

Ami hibádzik mégis, annak helye a fejben lakozik. Amióta az eszünket tudjuk, Torghellét lángoló (azaz forró) fejjel asszociáljuk. Köp, rúg és beszól - edzőnek, sporinak, ellenfélnek, ha kell, ha nem. Ezt a luxust akkor is neccesen engedhetné meg magának, ha objektíve zseni lenne. Remegő kézzel fordítjuk felé gonosz görbe tükrünket: jelenleg hősünk a Bundesliga 2 játékosok rangsorában a 169.

A mentális zavarok legutóbbi iskolapéldája nagyjából summázza is a 26. életévét taposó Sanyika jövőjét. A Nürnberg elleni kupameccsen a fentebb látható gólját követően nem sokkal második sárgával lezavarták. Az ezzel automatice járó eltiltást azért emelték összesen négy meccsre, mert a tizirúgások során anyázta az ellenfél játékosait...

Történelmi érdemeinek elismerése mellett attól tartunk, hogy Sanyika hamarosan - nagyon úgy tűnik - Szabics Imivel közösen tüdőzi a Regional Liga ganészagát. Amúgy sem lenne egyedül, várja a Schultz Levi. Hacsak az Érc-hegység jótündére le nem néz rá, és bent nem tartja a Bundes2-ben.