A novemberi öntudat-konteszten brillírozott a Lipcsei-Tőzsér-Huszti trió, de még az ő édeshármasuk is könnyűnek találtatott a profi odamondogatóval szemben. Bár az Enyészet Hava még nem ért véget, Lothar barátunk olyan sallangmentes teljesítménnyel rukkolt ki, hogy mi már most neki adtuk a soros Önérzet Trophy-t. Második rész.
Amikor a magyar fociban valami nem sikerül (és időnként előfordul az ilyen), olyankor Lothar ’Már Korábban Megjósoltam’ Matthäus menetrendszerűen föltűnik. Van úgy, hogy csak a távolból üzen, ám elszántabb periódusaiban a budapesti Kempinski Hotel aulájáig rohan egy kis szájtépésre. Őszutó általában az ő igazi szezonja, ilyenkor szoktuk történelmi vereségekkel vagy mélypontokkal magunkra irányítani súlyos figyelmét. Lothar, mióta kirúgta őt Kisteleki, a magyar foci Cassandrájaként ígérgeti nekünk a dögvésszel keresztezett atomvillanást.
Mindig mindent előre megmond, közben kétéves regnálásának csodáit sulykolja, mi pedig alig várjuk újabb lózungjait, mert azok legalább mosolyt csalnak orcánkra ebben a sanyarú futballközegben. Ahogy például verbalizálja az MLSZ-elnök iránti megvetését, az egész misztikus magasságokba emeli őt: „aki sokat és jól dolgozik, az élvezheti annak a megérdemelt gyümölcsét, aki csak beszél, és nem csinál semmit, az pedig megkapja méltó büntetését”. A Matthäus-egyház alapjai lerakva. A Nagy Ítélőbíró készen áll, hogy Tarantino egy későbbi, futballról szóló filmjében eljátssza Samuel L. Jackson szerepét, és szétdurrantsa Kisteleki zord fejét (with great vengeance and furious anger, ugye).
Egy sikeres ex-kapitány fontos tennivalói között szerepel a sikertelen utód kritikus megközelítése, vagyis az obligát visszapiszkítás. Lothar e tekintetben is jogosult a panteonra. Várhidi az ifjak miatt kapja meg a beosztását, akiket még a zseni fedezett föl a Németh N.–Vincze G.–Regedei Cs. bermuda-háromszögben kutakodva, s közben több mint nyolcvan embert a válogatottba csábítva…
Lotharra valószínűleg nagy hatással volt a Kutasi-Urbán páros nevelő szándékú cselekedete: pár évvel korábban egy szegedi döntetlen után a REAC-vezetők egyszerűen nem engedték föl béna játékosaikat a csapatbuszra, akik így kénytelenek voltak duzzogni, és egyéb úton hazajutni. Ma már tudjuk, a német szólamkirály is hasonlóan tett volna, ha fiai Moldovában 3-0-ra megégnek (ami persze rendeletileg kizárt).
Matthäusban az is tiszteletet ébresztő, ahogy leegyszerűsíti a dolgokat („a futball nem egy bonyolult dolog”) és jövőképet fest, melynek egyetlen tragédiája Kisteleki főbohóc. Nélküle dőlnének a szponzorok, mint tehénből a szar. És persze heteken belül érkezne egy világhírű edző is…
Megnevezni ugyan nem hajlandó, de mi vagyunk már annyira jóindulatúak, hogy pontosan tudjuk, kiből áradna a tömény világhír…
Kösz, de ebben a században már ne!
