Időnként rögeszmésen hisszük, hogy országunk egyetlen sportos napilapja direkte fingatja némelyik focistánkat. Szilveszter környékén Urbán Flórit pálcázta meg saját kezűleg Sinkovics, és csúnyábban bánt vele, mint Proci meg Béla úr a lasztival. Legújabban pedig szegény Balogh Bélus homlokára karcolták oda sajnálatosan nagy nyilvánosság előtt: „Hülye vagyok, üssetek!”. A gólpasszt Teddy Sheringham jegyzi.

Történt, hogy télvíz idején szokásos, angliai barangolása közben a Nemzeti Sport eljutott Colchesterbe, s ha már arra járt, megcsodálta az egykori BL-győztes fekete kabrióját is. Miközben a dukkóra ráfolyatott nyálát próbálta kabátujjával letörölni a cikkíró, hátulról meglepte őt Teddy. Kisgyermeki értelemben, persze.
Ebből aztán kerekedett is egy kétoldalas interjú, melynek csúcspontján Újságíró Úr rákérdezett Sheringham Balogh Béláról alkotott véleményére, mivel hogy csapattársak ők ketten. A 41 éves csatárember válasza három ponton nyugodott, mint a jóféle zongoraszék.
Sorrendben: (a) a Béci ügyes gyerek és gondolkodik; (b) ugyanakkor látszik, hogy a Béci egy másik futballkultúrából érkezett; (c) ha mielőbb megtanul angolul a Béci, akkor szép karrier állhat előtte.
Na, most, mivel az NS jelenkori működésére a sztereotípia randa vádja még annyira sem illik, mint dupla Koppány a sport Bentley-re, kénytelenek vagyunk a sorok között olvasni, pedig azt rendkívül utáljuk. A kérdésnek és a rá adott frappáns feleletnek szemantika-hámozó bajonettünkkel esünk neki, s ahogy óvatosan lefejtjük a kliséburkot úgy világosodunk meg, mire is gondolhatott Teddy mester.
Sorrendben: (a) fogalmam sincs erről a Béciről, de nagyon értelmes arccal tud ülni a kispadon (mert ligameccsen mindössze nyolcszor fordult elő); (b) a Bécit sajnos nem tanították meg futni, ütközni, éles derbin nem-beszarni, viszont elsőrangúan PS2-zik; (c) ha a „gerappa” szófordulaton kívül elsajátítana végre néhány közhasznú kifejezést is a Béci, akkor megértené például, ha arra kérjük, hogy hozzon nekünk lájt kólát a büféből.
Tud ez a Sport, ha akar, csak vécén kell lapozgatni…

Mindazonáltal az NS iránt érzett olthatatlan tiszteletünk okán mondjuk, még egy magas labdát azért érdemes lett volna fölkínálni a pókerarcú gólvágónak ott a kisvárosi idill legközepén. Vagyis — Domonyai László után szabadon — meg lehetett volna érdeklődni, hogy Teddy ismeretei szerint Colchesterben van-e olyan kelendő a Balogh névvel tuningolt mez, mint a Hungária körúton.
Empátia kérdése az egész.

(Nem-nem, nincsen sem Béla-, sem ex-emtékás-fóbiánk; egyszerűen ilyen ez a rongyos élet.)