Hajlamosak vagyunk túl sokat foglalkozni a magyar foci legmagasabb osztályával, elterjedt nevén a bohócligával, pedig van élet a Keleti-, meg a Nyugati Csoportban is. Ott van csak igazán!
A mutatott játék nagyjából osztályfüggetlen, persze alkalmanként előfordul minőségi plusz a második vonal javára… Hanem a lelkesedés! Na, ott behozhatatlan hátrányba került a bohócliga, különösen, hogy mára Tököli is beleolvadt a masszába, és kiszellőztette magából a botrányszagot.
 
Nézzük csak gyorsan, mi az, amit odalenn jobban tudnak – és most tényleg csak a legutolsó hetek izgalmaira fókuszálunk.
Kezdődött a Pápai Fenegyerekkel (Bíró Péter, of course), aki pár hete mérhetetlent csalódott a másodosztály tisztaságában, de a Nyugati Csoportéban feltétlenül. Csapata rendben gyűjtögette az értelmetlen döntetleneket, ügyelve arra, hogy ne csak a Haladástól, hanem a Felcsúttól is egyre jobban lemaradjon. Ám egyszer csak jött egy Szabó Kettő nevű gerinchúros, aki bíró is. Pont, mikor a fiúk jobbnak látták volna győzni. A Hali ellen, nyilván. A Szabó Kettő viszont csúfondáros tréfát űzött a lelkes Lombarddal, és direkte megadta a Kuttor kezezése után létrejött gólt, így újabb pontosztozkodásra ítélve a Pápát. Persze, hogy ezek után föl kellett öklelni őt az öltözőfolyosón, lehetőleg a klubtulajnak, az hat igazán. Bíró (=családnév) ezt utóbb tagadta, mondván, ha ő meglökte volna a bírót (=hivatás), akkor az olyan súlyosan sérül, hogy ihaj. Hónapokig Cech-sapkában kellett volna fújnia.
 
A lendület szerencsére átragadt a csoport kiesőjére, a Mosonmagyaróvárra, és a vendégségbe érkező Dunaújvárosra is. Bár az újvárosiaknál ősz végén temették a focit, a küzdőszellemmel láthatólag semmi gond, hiszen kapusuk fekvő pozícióból indulva is képes volt az ellenfél fojtogatására. Szepessy tréner meg szíve szerint az MTE portását fegyelmezte volna, ha saját játékosai le nem fogják. Kár, dramaturgiailag több volt a dologban. Igaztalan lenne megfeledkezni az óváriak utcai harcosáról, Buriánról, aki végre bemutatta, miért is bámulja napi három órában a Bruce Lee által koreografált műveket. Elismerésképpen piros lapot adományozott neki a zsűri. A falusi vurstli hangulatát a Roncsfilm spontaneitásával ötvöző futballmérkőzésen volt még enyhe lefolyású tömegverekedés, füstbomba és edzői nyilatkozat is.
 
A Fradinál már hetek óta pattanásig feszültek az idegek izompólók. Makó után országúti kalandozásba fogtak az elégedetlenkedő szurkolók, a Kecskemét elleni fiaskót meg már valódi tettek is követték, kis esti oszlatásba torkollva. Hétvégén aztán rögtönzött szurkolói ankétot tartottak a győztes meccstől boldogságban úszó játékosok, a parkolóból indulva körbevezették az érdeklődőket a klubházban és az öltözőben is. A barátkozás során az afrikaiak nyelvi gondjai sajnos kiütköztek, így például Ndjodo kénytelen volt mutogatni is a jobb érthetőséget szem előtt tartva. A gesztikulálás közepette aztán nagy erővel pofán vágta az öltözőben felejtődött drukkert, aki sírva rohant kifelé, mert felduzzadt az ajka. A nézeteltérés okáról eltérő információk szivárogtak ki. Mi a rasszista szurkoló-, illetve az agresszív afrikai-verzióval szembehelyezkedve azt gondoljuk, hogy a drukker finoman kíváncsiskodott a togói konyha különlegességei felől, viszont Ndjodo csak érti a tréfát, de nem szereti. Vagy fordítva. A látottak ösztönzőleg hatottak egy másik spílerre is, Lamine szintén ütni akart, de ő lassabb volt, mint a menekülő betolakodók. Végül mindenki lecsillapodott.
Az esetből azt a következtetést vonjuk mi most le, hogy az angolok jelenléte máris érződik. Eddig az volt a szokás, hogy beszari játékosok (Vincze O., J. Buz) pofoztatták magukat butára saját szurkolóikkal, mostantól azonban öntudatos futballisták tartják majd rettegésben a hőbörgő hülyegyerekeket.
Peace... Love... Edouard...