Irritáló és értelmetlen dolgokra mindig találunk példát, ha bohócligánk setétjébe bámulunk. Csalódhatunk az elvárt minőségben, a bírók jártasságában, a trénerek értelmi képességében, vagy a balszélső távoli bombájában, de... De sosincs okunk kételkedni abban, hogy idővel felszínre bucskázik valami bornírtság. Kedvencünk az örökbecsű, melynek legutóbb Balaskó Iván itta meg a levét.
Az úriember nem tartozik azok közé a labdakergetők közé, akikről a példakép szobrot szeretnénk, ha megmintáznák egyszer. Ha tehetnénk, tüzes vassal kergetnénk bármiféle sporttevékenységet űző kis kölyöktől a legbiztonságosabb távolba. Pedig magyar bajnokról és kupagyőztesről van ám szó – kimerítve ezzel a szégyen kategóriáját. Önérzettel mixelt lustaságának, meg egy gömbvillámosan rejtélyes videotékás kalandnak köszönhetően néhány éve megfeneklett karrierje, ami általában az ország nyugati felén kísértette a jólelkű szurkolókat. Dunaújváros, Sopron, Pécs, majd legutóbb Paks volt az a település, ahol Balaskó nevének kiejtése könnyen okozhat nyolc napon túl gyógyuló vágott-, vagy szúrt sebet, ha épp olyan napja van a helyieknek.
Amikor Pécsről eltávolították, nagyon diplomatikus nyilatkozatok hagyták el Keszei mester száját, pedig mindenki, aki a sorok között képes olvasni, tudta, hogy Iván szart az edzésre, utálta a taktikát, kiverte a víz a tréner melegítőfelsőjétől. Balaskó evidenciaszinten látta másban a bajok gyökerét: Keszei nem kérte ki a véleményét, csatárként játszatta.
Na ja, nem becsülték eléggé, pedig Márton óta nem lézengett ilyen zseni a keretben. Pécsett sose tudtak bánni az igazgyöngyökkel. Majd hamar kiderült, hogy Pakson sem. Pedig ott minden pedagógusok legpedagógusabbja ápolja a kezelhetetlen lelkeket, hogy mást nem mondjunk, egy Tökölit.
Utolsó esélyként Palotára tette át székhelyét, ahol Aczél edző szerzett pár éves tapasztalatot a kényelmes magyar focisták (vö. nehéz esetek) ártalmatlanná tételében. Az előző szezonban például egy Varga Zoltánt hozott úgy szintre, hogy csuklóból megvette a Loki. Balaskó az első fordulóban állítólag nem okozott botrányt a játékával, ami az ő esetében pozitív startnak minősíthető. Aztán a második fordulóban sem, merthogy Pakson máris nem léphetett pályára… A PFC-től szerződtetett focista ugyanis a magyaros ritmus szerint nem játszhatott előző csapata ellen. Biztosan meg lehet ideologizálni ezt az egyébként teljesen érthetetlennek látszó szokást, de igazából nem vagyunk kíváncsiak rá. Mert egészen egyszerűen ökörségnek tartjuk. Ha Balaskó nem kell, mert nem kell (és ez akceptálható, amúgy), akkor mi lehet az a gigantikus háttértudás, ami gondot okozhat az ellene való játék során? Mindegy, megfejthetetlen ez így is, úgy is.
Az előző szezon végén aztán ezen a kérdésen is túllépett a bohócliga empatikus gépezete. Odáig jutottunk, hogy az új csapatához készülődő diósgyőri csatárt aktuális edzője nem merte csapatba állítani következő gárdája ellen a Szusza-stadionban. Nehogy mentálisan megzavarodjon, vagy új szurkolói előre megutálják, esetleg akkori szurkolói utólag gyávasággal vádolhassák, vagy valami hasonlóan komplex meglátás… Indok, az mindig van dögivel. Ennyiben alig emlékeztet a teljesítményre, amiből rendszerint kevesebb van.
Csak emlékeztetőül: a Balaskó nélküli REAC lepofozta az Ivántól remegő Paksot, a Simon-mentes DVTK könnyen hozott el egy pontot az esélyes Újpest otthonából.
Megérte az elővigyázatosság, na!