Ez volt az a meccs, amiről egy-két év múlva senkinek sem fog eszébe jutni semmi. Maximum az agyban már a mérkőzés legelejére elfáradó luxemburgi spori. A Hamer névre hallgató ember mintha sem egészében, sem részleteiben nem értette volna a mérkőzést. Magyar szívünk azt mondatja velünk, hogy ezzel inkább minket sújtott.
 

Tehát a meccs, amely előtt Verebes mágus egész egyszerűen beszariaknak titulálta a magyar edzőket, és bízott abban, hogy legalább Koemanban van spiritusz. Kérdéses.
A kapitány taktikája szerint Huszti újfent „egy-éket” alakított, több-kevesebb sikerrel, és egy randán elrontott ziccerrel. A ziccer amúgy sosem jöhetett volna létre, ha Laursen nem ölt Vanczák álarcot a 43. percben (sajnos, megtehette, mert Szabolcs helyette is megoldotta a szitut). Sokan remélték pedig Torghellét a kezdőbe, ám a fékezhetetlen hős csak a második félidőre jött ki rendetlenkedni.

Most, hogy nulla nullát sikerült játszanunk a magasan jegyzett, ugyanakkor harmatos dánok ellen, folytatódhat az álmodozás. Lehet emlegetni harcosan és profi módon küzdő válogatottat, amelyik kapott gól nélkül megúszta az északi rohamokat. Azok amúgy nem voltak. Összességében valóban inkább a fiúk akarata érvényesült, de emlékezetesnek legfeljebb néhány Dárdai-keresztlabda, vagy Huszti-beindulás mondható. És bár Hajnal az első félidőben még lendületes volt, a szünet után fölvette Gera ritmusát, aki igenis rosszul játszott. És nyilván itt kezdődne egy szövetségi kapitány részéről a kurázsi: a fogalmatlanul mozgó játékosomat akkor is lecserélem, ha az a csapatkapitány. Főleg, ha egy selejtezősorozat első meccsén vagyunk. Kockázat minimális. Mindegy, Koeman halvérű, mint Várhidi.

A csapatot elmarasztalás nem érheti, ez tény. Sok mindent megtettek, futottak, dolgoztak, erőlködtek, akartak, alkalmasint szépen adogattak, végre nem voltak kilátástalanok. Valami azonban szemet szúróan hiányzott belőlük. Egyetlen percig sem hitték el, hogy győzhetnek a borzalmasan gyenge játékot űző dánok ellen. Biztonságra törekvő beszariság kísérte őket szoros emberfogással.

Márpedig amíg a hit nem lesz rajtuk úrrá, addig csak a semmit sem érő nulla nulláknak tapsikálhatunk egyre bágyadtabban – minduntalan megemlítve, hogy ebben pedig több volt. Akkor sem nyerünk, ha végre nyerhetnénk. Elfog minket a méreg.