Kezdjük a pozitívumokkal, nehogy már kerékkötőnek tűnjünk. Gyorsan végzünk velük úgy is: Juhász Roland, Juhász Roland és Juhász Roland.
Elsősorban is Roli sikerrel klónozta Nemanja Vidics séróját, másodsorban védekezése nagyjából hibátlan volt. (Juhász nélkül Vanczák féllábú törpesnauzer, míg Juhásszal Vanczák: na neeem, azért nem egy Beckenbauer…) Végül pedig Juhász védőmunkája mellett még arra is ügyelt, hogy ő legyen a legveszélyesebb csatárunk is, fejelt egy tisztességes kapufát.

Na már most, ez a Juhász a hetvenvalahanyadik percig volt a pályán, amikor fölváltotta őt a plymouth-i betonfejű, a Tímár. Pár másodperc múlva vezetett is Izrael. Amúgy a meccs Vanczákja címet ezúttal Szélesinek ítéljük. Az első félidőben parádés gólpasszal lepett meg egy izraeli gyereket, de az nem vette a lapot. A másodikban ügyesen nézte, amint egy másik izraeli gyerek bead, majd néhány pillanattal később kiváló helyezkedésével megakadályozta a leshelyzet kialakulását (itt Vilinek is jár egy „riszpekt”). Az összecsapás ezzel el is dőlt…

A védelem összeroppanása nem volt különösebben meglepő, ám az előre játékunk… Az annyira átütő volt, hogy ha a tejes Tevje a hazai centerhalf, még akkor sem kellett volna idegeskedniük a tel-avivi szurkolóknak. Torghelle sajnos igyekezett a dánok elleni formáját mutatni, Huszti még annyit sem, Hajnalon pedig meg se lepődünk. Dzsudzsák éppen az önbizalom-visszaszerzési fázisban poroszkál, ha kaput sejt a távolban, már lő is. És Gera? A jó Zoli nem ezekben a hónapokban futja aranylabdás formáját, ám még így is kiharcolt egy büntetőt. Hogy a lengyel spori ezt nem értette meg, az már nem Gera bűne. Koeman a végére bezavarta még az aktuális reménységet, Szalai Ádám képében, de ettől valószínűleg csak a játékos szülei jöttek lázba. A holland amúgy feltűnően sokat cserélt, legalább is az eddigi szokásához képest.

Sokszor kínlódtunk már a februári barátságos meccsek miatt, nem történt ez másként idén sem. Ciprust végre szkippeltük, de most már tudjuk, hogy a Szentföld sem a mi vidékünk. Persze-persze, ez csak egy felkészülési mérkőzés volt, de nem lettünk jóval optimistábbak tőle. Izrael a második félidőben kicsit megpörgette, éppen csak annyira, hogy nyerjen egy góllal. Belőlünk hiányzott a kurázsi. Mintha az egész csapat Lidocaint ebédelt volna. S bár nem ez volt a legszarabb válogatott, amit az elmúlt években láttunk, ha ennyit hozunk Tiranában is, akkor utolér a córesz.
Mert azt semmiképp se felejtsük el, hogy a védelem egyetlen tagja, aki képes kilencven percig koncentráltan játszani, Albániában néző lesz. Félő, hogy jelenléte nélkül a pályán lévő védőtársai is hozzá hasonlatos nézők lesznek mindössze – csak éppen jóval közelebbiek…

(Találós kérdés is lehetne: mi volt a tel-avivi túra legkomolyabb tanulsága? Kiderült, hogy Pisont akkora király Izraelben, mint Mészöly K. Törökországban. Amen.)