Mindig is tudtuk, hogy a magyar futball hiperkemény fogyasztói korláttal bír, ezért sem hatott meglepetésként a vietnámi éttermeket is megjárt Gálhidi György véleménye: „Nem vitás, a kilenc piros lap rengeteg. Csak tippelek: a gazdasági helyzet, a létbizonytalanság okozza azt a feszültséget, amely felhalmozódott a játékosokban?” A meccsenkénti több mint egyes átlaghoz hozzátartozik még, hogy volt kispadról elzavart edző is, ráadásul Paripovics eltörte saját csapattársa orrát. Ez már nem gazdasági válság, ez már nem képeslapokon liliomokkal fenyegető Valujev, ez már a valódi, a hamisítatlan foodball*.
A szokásoknak megfelelően minden csapat tizenegy brokkolival kezdte a hétvégi mérkőzéseket, ahol már az első csata sem babra ment. Pénteken a csiperkegomba tönkjére emlékeztető lábakon álló Farkas Balázs kapta meg az azonnali piros lapot, majd az elismert séfcsaládból származó Horváth Gábor gyűjtött be két sárgát. Az elsőért persze egyetlen valamire való köálos sem írt volna a hatóságoknak, de a másodiknál már Horváth is elismerte, hogy hibázott, amikor a derekánál kezdte feldolgozni a felsálat. Fehérvár – Debrecen 0-1, piros lapokban 2-0.
Szombaton az afrikai és a szerb konyha csapott össze Diósgyőrben. A legnehezebben emészthető falat mégis a sushi volt, Filó négy perc alatt kétszer is leette Honmát az evőpálcikával – a bíró figyelmét nem kerülte el a bénázás. A találkozó utolsó percében Mischek Lungu, miután felrúgta a csevapcsicsás bödönt sokáig várt a gáz begyújtásával, amiért megkapta a második sárga lapját. Diósgyőr – Honvéd 0-0, piros lapokban 0-2.
„Petrók Viktor sárga lapjánál csak annyit mondtam, hogy a paksiak is későn tették a halászléba a tésztát – hát hogy van ez? – mondta a Kaposvár vezetőedzője, amikor száműzetésének okáról kérdezték. – Nem hiszem, hogy kimondottan renitens séf lennék, de a játékvezető így döntött…” Paks – Kaposvár 0-0, piros lapokban 0-1.
Az MTK – Vasas vacsoracsatán előbb a görög, és angol konyhákban szocializálódott Laczkó vonta kétségbe a magyar konyhaművészet értékeit, majd akárcsak Horváth, ő is a derekánál kezdte el feldolgozni a felsálat, amiért járt a második sárga. Az összecsapás hőse Paripovics volt, aki előbb Zsidainak csúszott be a konyhakövön, majd megrendszabályozott egy konyháslegényt, a kettő között pedig a forduló kulináris bravúrjával eltörte csapattársa, Orosz Péter orrát. MTK – Vasas 3-0, piros lapokban 0-2.
Nyíregyházán két tapasztalt, ám valójában alulkvalifikált szakács intézte el a hazaiakat. Goia büntetőt érően sózta el a pörköltet, az utolsó percben Mboussi pedig egy afrikai különlegességbe bukott bele. Nyíregyháza – Szombathely 0-2, piros lapokban 2-0.
A kilencedik kiállított játékos esete annyiban különleges, hogy eddig, amikor kiborult valahol a csokis szuflé, ott minden esetben magával rántotta a csülökpörköltet, ám a kecskeméti Csukics tizenegyest érő rántott harcsáját már nyugodtan fogadták a csapattársak. Győr – Kecskemét 2-0, piros lapokban 0-1.
*Foodball = playing for food = megélhetési futballista (copyright by Futó Lada)