Játékosok jönnek-mennek. Van, akinek távozása hírére nem borul gyászba egy-egy város vagy kerület, de van olyan is, aki űrt hagy maga mögött. Ilyen az átigazolási szezon. Ilyen az élet.
Kaposváron Bozsovics távozása meglepte a szurkolókat, Obricsé viszont megrázta. Vele ugyan is nem csak egy játékossal, hanem egy baráttal is kevesebb lesz a közösség.
Amikor a bozontos szerb bemutatkozott egy téli ligabajnoki mérkőzésen a Cseri úti műfüvön, mindenki a másik új szerzeményről, a másik Nemanjáról, Nikolicsról beszélt. Rajta ugyanis az első pillanatban látszott, hogy életveszélyes és fanatikus futballista. Mellette a fura frizurájú nyurga Obric szürkén futballozott, bár látszott rajta, hogy technikás játékos, kissé megilletődötten kereste a helyét a középpályán. Másfél évre rá, ez a játékos erőtől és önbizalomtól sugárzó igazi karmesterként távozott. Hogy mi történt vele közben? Egyrészt Prukner László, aki a Táncsics Mihály Gimnázium és a Roxfort Boszorkány-,és Varázslóképző Szakiskola pedagógusa és mágusa formálta a játékát, másrészt pedig tagja lett a közösségnek. Olyan közülünk való srác lett. Nehéz is így írni egy emberről. Oláh Lóri egy mondatban jellemezt: bolond! Persze nem sértő hangnemben, hanem amolyan udvari bolond módra! Ő az a játékos, aki nap, mint nap megáll az utcán beszélgetni mindenkivel, aki kíváncsi rá, miközben eltéveszthetetlen szerb akcentussal ecseteli a zuhanyhíradó legfrissebb híreit, miszerint Zahorecz a Bayern Münchenbe igazol, közben fornettivel kínálgatja beszélgetőpartnereit. Ő az, aki a meccs előtt pár órával csak azért beugrik a szurkolói kocsmába, hogy megnyugtasson mindenkit: 3-0 arányban nyer a Rákóczi, majd a meccs után ha véletlen nem jön össze, elnézést kér. Ha pedig megvan a győzelem, akkor az első kör az övé, és mehet az ünneplés, viszont sportember lévén csak vízzel koccint. Ő az, aki túlénekli autójából Goran Bregovicsot, és szülővárosának, Zombornak minden leányzóját névről ismeri. Ő az, amikor a csapat és a szurkolók paintballozni mennek egymás ellen, előre jelzi, hogy ő csak a szurkolói csapatban hajlandó játszani. Ő az, aki napi szinten követi a divatot, és ezt a pályán is jelzi, hol rózsaszínű kesztyűvel, hol piros csuklószorítóval lép pályára. Ő az, aki leül, és megkérdezi, mikor és kik alapították a klubot, miért ez a neve, színe, jelmondata? Érdekli, hogy ki volt Rákóczi Ferenc, Hofi bácsi milyen játékos volt, és hogy szervezünk meg egy idegenbeli túrát. Ő az, aki az általa ismert magyar szavakat olyan Győzikésen ejti, hogy amikor kiejti, hogy „testvír”, dől mindenki a nevetéstől. Ő az, aki szereti a várost, a csapatot és az embereket. Amikor pedig eligazol a Crvena Zvezda csapatába, úgy teszi, hogy a klub is jól járjon, és fontosnak tartja, hogy a szurkolók tőle tudják meg először, hogy klubot vált. Azt mondja, maradna, és a szíve egy darabja marad is. A Zvezda az Zvezda, BEK győztes, még ha az utóbbi időben nehézségei is voltak. Nincs is ezen mit magyarázni.
Nemanja Obric, avagy becenevén a „Kobra”, eligazol, és űrt hagy maga után. Nem csak a középpályán, a városban is.
Egy győztes meccs után közösen indultunk ünnepelni egy belvárosi szórakozóhelyre. Ott bemutatott minket néhány Szerbiából érkezett vízilabdás barátjának. Egyikük délvidéki magyar volt, egy Nándor nevű srác. Viccesen mondta Obricsnak, hogy az ő keresztneve után nevezték el a fővárosukat Nándorfehérvárnak. Erre ő, mint nagy hazafi, és hiú ember kijelentette, hogy Szerbia fővárosa nem Nándorfehérvár hanem Nemanjabeograd.
Sokat és jól kell még futballoznia, hogy ez a két név a világ szemében is összeforrjon, egy azonban biztos: Nemanja Belgrádba ment szerencsét próbálni.
