Magyarország reprezentánst küld valamelyik európai kupa csoportkörébe. Íme a mondat, melynek leírására 2004 óta először, e blog történetében pedig még egyáltalán nem volt lehetőség. Indokoltnak tartjuk, hogy egy röpke pillanatra mi is olyan ünnepi (de talán nem olyan bárgyú) orcázatot öltsünk, mint Lakat T. Károly vasárnap reggelente, valamely (a Lajta túlsó oldalán a lőtéri kutya által sem ismert) honi celebritás életfilozófiaként előadott magvas gondolatainak hallgatása folyamán. Ezen túlmenően viszont indokolt megvizsgálni, hogy észt tejtestvéreink elfogyasztása jóllakottá tett-e bennünket vagy maradt még annyi hely a pocakban, hogy be tudjuk burkolni a sopszka salátát. A kupacsapataink útjába sodort ellenfeleket mantrázó sorozatunk hatodik részében a Levszki Szófiát mutatjuk be.

Szófia történelme - a földrajzi közelségtől nyilván nem teljesen függetlenül - számos ponton mutat hasonlóságot Isztambuléval. A trákok által már az i.e. IV. században Szerdika néven lakott települést először a makedónok használták fel pirotechnikai szenvedélyeik többszöri kiélésére, majd a római korban - immár Serdicaként - szép fejlődésnek indult. A bizánci korszakban is folytatódó fellendülést csak időlegesen szakította meg a hunok által végrehajtott terven felüli amortizáció. Bolgár barátaink 809-ben történő megérkezése után sem kellett a dögunalomra panaszkodnia a lakosságnak: a keresztes hadak dorbézolásai mellett magyar őseink is többször tiszteletüket tették a környéken - a X. századi portyák után Rilai Szent János ereklyéit III. Béla királyunk hasznosította szuvenírként (a hűtőmágnes akkor még nem volt divatban). A XIV. században fellángoló városnév-viták eredményeként a település legrégebbi templomáról kapja meg a Szófia nevet, majd 1382-től következik az oszmán protektorátus, amely esetükben nem 150, hanem közel 500 évig tartott. A függetlenség kivívása után nem sokkal, 1879-ben nyeri el a bolgár fővárosi rangot, melyet azóta is birtokol. Videó a városról, a nyolcvanas években hazánkban obligátnak számító balkáni kiruccanás emlékfoszlányai alapján egy-két épület sokaknak ismerős lehet, bár az időközben nem túl sikeresen felrobbantott Dimitrov-mauzóleum helyett most arrafelé is az üvegpalota számít trendinek.

 A bolgár labdarúgás válogatott szinten az 1990-es években élte csúcskorát: a Sztojcskov nevével (is) fémjelzett (8 Levszki-játékost felvonultató) válogatottban az 1994-es vb negyedik helyezettjét tisztelhetjük. Az aranygeneráció utánpótlása azonban nem volt megoldott, így 1998-ban már a csoportkört sem sikerült túlélni, azóta pedig vb-re nem jutottak ki. Európa-bajnokságra is csak egyszer, ám a 2004. évi seregszemlén a svéd-dán-olasz csoportban a homokzsák szerepkörét osztották rájuk, ami 3 vereségben és 1-9-es gólarányban manifesztálódott. A jelenleg zajló selejtező sorozatban hat fellépés után veretlenek, ám mivel Ciprus 2-0 arányú elnadrágolása mellett öt döntetlenjük és mindösszesen nyolc pontjuk van, így is tisztes távolságból szemlélik a csoportjukat vezető olasz-ír tandemet. Válogatott trubadúrjainkkal a 2006-os vb selejtezőin akadtak össze utoljára, a hazai mérkőzést Rajczi utolsó perces bebüntetésével sikerült 1-1-re menteni, melyet odakint 2-0 arányú zakó és Torghellinho akkoriban elmaradhatatlan piros lapja követett. Klubcsapataik közül a városi rivális CSZKA tekinthető a legsikeresebbnek, amely a BEK-ben kétszer (1967 és 1982), míg a jobb létre szenderült KEK-ben egyszer (1989) menetelt az elődöntőig. A bajnokságot  őszi-tavaszi rendszerben bonyolítják (legelőször 1924-ben került kiírásra), jelenleg 16 csapattal. Labdakergetőink közül a tavalyi szezonban Sándor György a Liteksz Lovecsben kupagyőzelemmel, Fehér Zoltán és Lukács Tihamér a Vihren Szandanszkiban kieséssel öregbítette hírnevünket, de kenyéradóik sajnálatos módon egyikük szolgálatait sem ítélték nélkülözhetetlennek.
 
A Fenerbahce kapcsán már jeleztük, hogy futballklubot sok mindenről szokás elnevezni, akár egy világítótorony kertjéről is. Az 1914-ben bejegyzett (de egyes források szerint már 1911-ben megfogant) szófiai klub születésénél bábáskodó fiatalok kitüntető figyelme inkább a forradalmárok felé tendált, a választás pedig a török áfiumtól való megszabadulás helyi apostolára, a bolgár Garibaldiként is emlegetett Vaszil Levszkire esett. A brigád elnevezése természetesen nem mindig és mindenkor nyerte el illetékesék tetszését: az 50-es évek szovjet blokkjában igen divatosnak számító klubátkeresztelési hullám hatására 1949-től nyolc éven át Dinamoként terjeszthették az igét, majd 1969-től szintén nem teljesen saját akaratból Szpartak néven a bolgár belügyminisztérium ékköveként funkcionáltak - ezt az elnevezést sikerült később Levszki-Szpartakra korrigálniuk, mikor állam bácsi hajlandó volt lazítani a kötelékeken kicsinykét. Az öröm azonban nem bizonyult tartósnak: a nyolcvanas évek közepén, mikor a Kárpát-medence térségében minimum egy jóízű bundázás volt szükséges a közfelháborodás kiváltásához, a Balkánon ennél kisebb szikrától is izzani kezdett a puskapor. A Bolgár Kupa 1985-ös döntőjében bemutatott, Bede sporttársat elhomályosító bíráskodás, valamint a korábbi fejlemények (a megelőző két évben a Levszki-Szpartak valamennyi derbijükön elkalapálta a CSZKA-t) elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a két (a vandalizmusban más alkalmakkor is jeleskedő) szurkolótábor a lelátón elkezdje "újrajátszani" a mérkőzést, melyhez a pályán lévők is csatlakoztak. A labdarúgás és a pankráció sajátos elegyét felvonultató gálaműsor zsűrizését az állampárt Központi Bizottsága vállalta magára, amely indokoltnak tartotta néhány körmös kiosztását díjazás gyanánt. A klubtól nemcsak az 1985-ös bajnoki címét vették el, játékosai egy részének eltiltása mellett egy újabb nevet is sikerült előhúzni a cilinderből. A Vitosa elnevezés népszerűségi indexe még a bányászbéka ülepét is csak távcsővel figyelte, így nem csoda, hogy a klubvezetés a rezsim összeomlásának pillanatában visszavette a Levszki nevet, melyet azóta is tartanak.
 
A csapat az össznépi átkeresztelősdi árnyékában lelkesen gyűjtögette a sikereket. A később visszakapott 1985-ös arannyal együtt 26 bajnoki címet és ugyanennyi kupagyőzelmet számlálnak, ez a kupagyőzelmek vonatkozásában bolgár rekord (a bajnoki trófeahalmozásban a CSZKA jártasabb, 31 serlegével). Találunk még a vitrinben 4 Ulpia Serdika-kupát a két világháború közötti időszakból, 3 Szovjet Néphadsereg-kupát (szegény Levszki apó, hogy foroghatott a sírjában...) a nyolcvanas évekből és 3 Bolgár Szuperkupát 2005 és 2009 közöttről. Statisztikai vénával megáldott olvasóink részére jelezzük, hogy a klub az országban egyedüliként a bolgár bajnokság összes kiírásában az élvonalban játszott, az összes, jelenleg létező bolgár élcsapattal szemben pozitív örökmérleggel rendelkezik (ideértve a CSZKA-t is), továbbá az egy szezon alatt rúgott legtöbb bajnoki gól rekordját is ők tartják - a 2006/07-ben elért 96 dugóra (amely mellett 13 kapott gól és +83-as gólkülönbség díszelgett) Európa legtöbb országában elismerő csettintés a válasz (kivéve persze Észtországot). A tavalyi szezonban egyetlen ponttal előzték meg a városi riválist, 21 győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség kombójuk 57-18-as gólaránnyal párosulva bajnoki címet ért.  A hét végén indult 2009/10-es szezon első körében a Botev Plovdiv 5-0 arányú lemészárlásával jelezték, hogy a bohócligában igen népszerű "idény eleji forma" kifejezést magukra nézve nem tartják kötelezően alkalmazandónak.

Hazai meccseiket a 29.200 férőhelyes, a klub tragikusan fiatalon elhunyt legendájáról elnevezett Georgi Aszparuhov stadionban tartják (képünkön), de az európai kupatalálkozókat szivesen viszik a (kiről másról?) Vaszil Levszkiről elnevezett, 43.600 nézős nemzeti arénába. Hat felnőttválogatottjuk mellett több utánpótláskorú reménységgel és három tunéziai válogatottal is büszkélkednek, az összképet két brazil, valamint egy-egy macedón, cseh, szerb, francia és nigériai vitéz is színesíti.
 
Nemzetközi kalandozásaik során eddig kétszer akadtak össze magyar együttessel: 1974-ben a BEK-ben az Újpest 7-1-es, míg 1991-ben a KEK-ben a Ferencváros 7-3-as összesítéssel verte ki őket, ráadásul a két párharc mind a négy mérkőzésén magyar győzelem született (ennek ellenére a magunk részéről nem tennénk fel a családi ezüstöt arra, hogy a Hajdúság büszkeségei a számtani sort folytatva 7-5-ös összesítéssel masíroznak majd tovább). A Kárpát-medence elkerülése esetén viszont többször sikeresnek bizonyultak: a korábbi évtizedek főbb sikereit (három KEK- és egy UEFA-kupa negyeddöntő) az elmúlt években két reményteljes próbálkozással egészítették ki: a 2005-06-os idényben az UEFA-kupában túlélték a csoportkört, majd az Artmedia Bratislava és az Udinese elsöprésével beszambáztak a negyeddöntőbe, ahol a Schalke 04 jelentette a végállomást. Egy évvel később a grúz Sioni Bolnisin, valamint az olasz bundabotrány miatt váratlanul a BL-selejtezőbe csöppenő Chievon átmasírozva (mindmáig egyetlen bolgár csapatként) bejutottak a BL csoportkörébe, ahol azonban az akkor is címvédő FC Barcelona, a Chelsea és a Werder Bremen pofozógépnek nézte a bolgárokat, így a 6 csoportmeccset 6 vereséggel, 1 rúgott és 17 kapott góllal zárták. Az ezt követő két idényben előbb a finn Tampere United, majd a fehérorosz BATE Boriszov ellenében búcsúztak, utóbbi produkcióval még átjutottak az UEFA-kupába, ahol a szlovák Zilina ellen bukták el a csoportkörös szereplés jogát. Az idei sorozatban az andorrai Sant Juliát 9-0, az azeri FK Bakut pedig 2-0 arányú összesítéssel búcsúztatták - összeállításunkat ez utóbbi párharc győztes mérkőzésének videójával zárjuk.